Fiala Borcsa, a WMN újságírója.
Szinte minden bejegyzés ezzel indít, ahol erről a könyvről írnak a bloggerek, és hiába unalmas, most én is ellövöm ezt a rakétát. Nagyon szeretem Borcsa írásait és rengeteget röhögök a belevaló beszólásain. És tudod, hogy mi a legjobb? Hogy ő élőben is olyan, mint a cikkei. Péntek délután, amikor mindenki egy kicsit leereszt az egész heti mókuskerék után, ő akkor is egy energiabomba, és hatalmas a dumája. Mégis azt imádom benne a legjobban, hogy bármikor élvezettel harap bele egy cukormázzal leöntött hatalmas fahéjas csigába, még ha tudja, hogy 600 kcal. És ugye mi, akik szeretjük a hasunkat, tartsunk össze. Mindig minden körülmények között! Oké... nyilván piszkosul elfogult vagyok, de nem tehetek róla. Csípem a Borcsát és kész!
Szóval most egy kicsit tegyük félre ezt a WMN-es dolgot, mert a nemrég megjelent első könyvében, a Szerinted?!-ben, egy kamasz lány és az édesanyja napi csatáit követheted végig. Természetesen mindez a Borcsára jellemző vagány stílusban. 

Azoknak, akik szeretnek elmerülni a chick-lit világában, Jenny Colgan neve bizonyára már nem ismeretlen. A Cupcake Kávézóban című sorozata kellemes kikapcsolódást ígért és a most megjelent könyve, a Piciny Csodák Péksége szintén remek választás, ha egy kicsit könnyedebb, csajos olvasnivalóra vágynál. Ami nagyon tetszik benne, hogy egyszerre romantikus és vicces, ugyanakkor rengeteg mondanivalója van. Szó van benne újrakezdésről, gyászról, reményről, elengedésről, barátságról és persze szerelemről is. Mindezt egy olyan olvasmányos és kedves csomagolásban nyújtja át az írónő, hogy akaratlanul is megszereted a szereplőket, a tájat és persze a péksüteményeket.

Senki nem mondhatja azt, hogy a skandinávok nem tudnak gyerekkönyveket írni. Azt szeretem bennük a legjobban, hogy nem veszik palira az ifjúságot; nem ijednek meg a rejtélyes dolgoktól, és simán belefér a történeteikbe a misztikum, meg a szellemvilág. A Szemüveges Szirén Izlandon játszódik, és szinte minden olyan elem megtalálható benne, amely magára vonzza az olvasó figyelmét. Igaz is... miket beszélek itt össze-vissza? Hiszen nem is skandináv származású az író, hanem magyar. Dunajcsik Mátyás első ifjúsági regénye igazi csemege a gyerekkönyves piacon, mert egy csodás hangulatú történetet sikerült írnia, amely tele van az izlandi népmesevilág motívumaival. Kicsit mesés, kicsit ködös, kicsit szellemes, emellett megelevenedik a lapokon a Grönlandi-tenger, olvasás közben pedig érezni a hideg levegőt és a csípős szelet.

Picit tartok az olyan könyvektől, amelynek a címében benne van a szerelem szó. A legtöbb romantikus könyv egy kaptafára készül. Szenvednek a hősök, mindig van valami félreértés, ami miatt hosszú fejezeteken keresztül elbeszélnek egymás mellett a főszereplők, majd valami hatalmas problémát kell közös erővel legyőzniük. Ó, igen... a szerelmi háromszögeket sem hagyhatom ki, hiszen szintén vissza-visszatérő elem. A fentiek tudatában gondolhatod, mennyire szkeptikus voltam ezzel a könyvvel. A borítót látva, és a fülszöveget olvasva nem igazán tudtam, hogy mire számítsak, de egy valami mégis kíváncsivá tett, ez pedig a mágikus realizmus jelző, amellyel megspékelték. Nem voltak nagy elvárásaim a könyvvel kapcsolatban és nem is lett maradéktalanul kedvenc. Ennek ellenére mégis azt gondolom, üde színfolt ez a YA könyvek birodalmában.

Ebben az évben szerencsém volt az ifjúsági könyvekkel, mert szinte csupa remek regénnyel akadt dolgom. Kifejezetten erősnek érzem az idén megjelent gyerekkönyveket és nem is mernék kedvenceket kiemelni, hiszen mindegyikben találtam eddig valamit, amit nagyon szerettem. Néha úgy érzem, csak ismételgetem itt magam, meg talán túl sok a dicsérő, ömlengő kritika is… de mit csináljak, ha valóban így gondolom? Voltak könyvek, melyek az első oldalak olvasása után levettek a lábamról. Voltak olyanok, ahol az illusztrációk miatt lett szerelem első látásra. És voltak olyanok is, melyeknél a borító győzött meg arról, nekem ezt olvasnom kell. A Kolibri Kiadó újdonságokról szóló hírlevelében olvastam először a Caleb Krisp: Ivy Pocket és az Óragyémánt című könyvről, és már a fülszöveggel felcsigázott. De ami igazán megfogott, azok az illusztrációk és a színes borító. És mi volt a legelső gondolatom? Az, hogy: IDE VELE!

Novemberben is Téma - Túra! Minden hónapban körbejárunk egy témát, ehhez összegyűjtök néhány könyvet. Januárban a Környezetvédelem, Környezettudatosság tárgykört néztük meg, februárban a Válás volt terítéken, márciusban az Örökbefogadás, áprilisban az Elmúlás, Gyász, májusban az Alkoholizmus, júniusban a Szorongás, Stressz, júliusban az Előítélet, Tolerancia, augusztusban a Félelem, szeptemberben az Autizmus, októberben pedig Rák, Daganat témában gyűjtögettünk. Ebben a hónapban a barátság kerül előtérbe.
Vegyesen ajánlok olvasnivalót, hiszen nem csak felnőtteknek, de gyereknek is találsz a témában hasznos olvasmányokat. Mondanom sem kell, a felsorolás nem teljes. Ezért az ajánlók alatt bővíthetjük a listát. Ha olvastál az adott témában és még nem szerepel az oldalon, írd meg és felírom. Így segíthetünk egymásnak, és azt gondolom ez bárki számára hasznos lehet! Nos, eszedbe jutott valami? Akkor írd meg! Küldhetsz ide kommentet, vagy a Facebook oldalon is üzenhetsz. E-mailben is felveheted velem a kapcsolatot, a konyvparfe@gmail.com címre küldhetsz levelet, ez esetben a tárgyban szerepeljen, hogy Téma - Túra! Felkészültél? TÉMA - TÚRA INDUL!

Gyerekkoromban rengeteg képregényem volt. Szerettem nézni a színes képeket, kockáról kockára követni egy-egy izgalmas történetet, vagy egyszerűen csak nevetni a szereplők fanyar humorán. Ez az imádat még mindig tart, noha már nem veszem meg az újságárusnál a friss lapszámokat.
Több, mint egy éve fedeztem fel Sarah Andersen vicces képeit. Szembe jött velem közösségi oldalakon, könyves blogok bejegyzéseiben, majd miután elárasztották a rajzai az egész világhálót, egyre többször gondoltam rá régi ismerősömként. Ezért is volt nagy az öröm, amikor a Fumax kiadó megjelenő újdonságai között ráleltem a Felnőni kiábrándító című könyvecskére, melyben a rajongók kedvenc képsorait szedték össze egy csokorba.

Először Hintafa oldalán figyeltem fel Pim és Pom - A nagy kaland című mesekönyvre, majd múlthéten egy random könyvtározás alkalmával szemtől szembe is találkoztam vele. Kétségtelen, hogy a színes borító magához csalogatja a kis olvasókat, és úgy látszik nekem is sikerült bedőlnöm neki.
Rögtön látni, hogy két cica a főszereplő, én pedig nagyon szeretnék egy aranyos kis puha cicust. Még a könyvtárban elolvastam, mert nem túl hosszú könyvecske, végül mégis úgy döntöttem, kikölcsönzöm...