Gondoltad volna, hogy Hugh Howey eredetileg egyszeri műnek szánta Wool című novelláját? Először saját kiadásként töltötte fel az Amazon webshopra, de álmaiban sem gondolta volna, hogy ilyen jó fogadtatást fog kapni az írás. A disztopikus jövőben játszódó történet akkora sikert aratott, hogy folytatni kezdte, végül egy kisregénysorozattá nőtte ki magát. A Silóból tavaly Rebecca Ferguson főszereplésével filmsorozat készült, melyről sok-sok elismerő kritikát olvashatsz, a sikeren felbuzdulva a Könyvmolyképző Kiadó pedig újra kiadta egy vaskos kötetben az első öt részt.

Jessamine Chan Jó anyák iskolája című disztópiája finoman szólva is földre küldött. Erős könyvnek tartom, nálam benne van az idei 5 legjobb olvasásaimban, ugyanakkor annyira nehezen haladtam vele, hogy hetekig húztam a befejezését. Rengeteg kérdést feltettem magamnak, miközben fejezetről fejezetre haladtam. Többek között azt, hogy milyen egy jó anya? Lehet skálán mérni az anyaságot? És vajon ebben a fiktív jövőben játszódó világban, melyet az írónő lerajzolt, lehet-e jó, vagy inkább maradhat-e jó egy anya? 
A kötet nemrégiben jelent meg a 21. Század Kiadó gondozásában és Török Ábel fordításában.

Szerinted milyen a jó disztópikus regény? Szerintem akkor üt igazán, amikor nincs benne természetfeletti szál, sem véres akciójelenet. Legyen érdekes és hitesse el velem, hogy ez bármikor megtörténhet; hogy akár holnap is erre a sorsra juthat a világ. Margaret Atwood A szolgálólány meséje című kultuszregénye pontosan ilyen. Úgy is mondhatnám, ez egy „feminista rémálom”, de az a helyzet, hogy ez a borzalmas vízió a jövőnkről, túlságosan emlékeztet a mai társadalmunk egyes aspektusaira.
A Booker- és Arthur C. Clarke-díjas kanadai írónő regénye több mint egymillió példányban fogyott el világszerte, számos színházi és filmes feldolgozás után idén tévésorozatot is készítettek belőle. Ennek apropóján a Jelenkor Kiadó egy nagyon szép és igényes kiadással örvendeztetett meg bennünket.

Ezt a trilógiát még tavaly kivégeztem. Mint a Segítséggel, ezzel is úgy voltam, hogy sokszor a szemem elé került, de valahogy sosem éreztem késztetést arra, hogy a kezembe vegyem. Visszariasztanak mostanában a folytatásos regények. Ha most kezdek bele egy új sorozatba, akkor rengeteget kell várni a következő részig, míg ha egyben viszem haza a könyvköteget, hamar befalom és végül képes megülni a gyomromat. Pont, mintha egyben bekanalaznék 4 pohár parfét! Becsömörlök tőle és nem élvezem annyira az ízeket. A jó könyvet lassan érdemes olvasni, ki kell élvezni sorról sorra a történetet. Patrick Ness könyvét egy kedves ismerősöm ajánlására mégiscsak a kezembe vettem. Mennyire jól tettem!

Nehéz erről a könyvről beszélni, mert rengeteg érzelmet ébresztett bennem. Ha azt kérdeznéd, tetszett-e, nem lehet egyszerűen válaszolni erre, hiszen a zseniális és a fantasztikus kifejezés sem írja le teljesen. Tipikusan az a fajta könyv, ami a letehetetlenek közé tartozik. Csak olvasod és olvasod, majd egyszer csak azt veszed észre, hogy vége.

A történet egy gyarmatbolygón játszódik, ahol egy vírus megfertőzte a telepeseket. El tudod képzelni, hogy mindenkinek hallod a gondolatait? És azt, hogy mások a Te fejedbe is belelátnak? Nincs privát szféra, mindenki hall mindent, még az állatokat is. Nincs szűrő, nincs kontroll, csak a gondolatok és válogatás nélkül hömpölyög feléd mások Zaja!  Ebben a világban nő fel Todd, a főhős, aki Prentissvárosban él. (Furcsa, hogy ebben a közösségben nincsenek nők, de ennek a történetére csak később derül fény.) Az első kötet elején épp arra vár, hogy férfivé váljon, mert ő a legfiatalabb a városban. Egy nap a mocsárban bolyong, amikor olyat hall, amit még soha: csöndet.