Szeretem azokat az embereket, akiknek jó humoruk van, de a legjobban azokat kedvelem, akik tudnak önmagukon is nevetni. Az önirónia nagyon fontos. Megtalálni a kínos szituációkban is a pozitívumot, elütni egy csattanós poénnal, nos, azt hiszem ez sokszor tud segíteni abban, hogy önmagunkkal és embertársainkkal is javuljon a kapcsolatunk. Mert a nevetés a legjobb orvosság, sok problémára gyógyírként felírható. Celeste Barber érti és érzi ezt a mesterséget, ám humoristaként nem csak megnevettet minket, de görbe tükröt is állít elénk. Már egy ideje követem az Instagramon és a Facebookon is, az időnként feljövő posztjain pedig hangosan nevetek, de most, a Challenge Accepted! - Kihívás elfogadva című önéletrajzi könyvében egy kicsit más, komolyabb arcát is megmutatja a nagyközönségnek. A kötet a Libri Könyvkiadó gondozásában és Kövesdi Miklós fordításában olvasható.

Rick Riordan regényei óta tudjuk, hogy a görög mitológia igazán szórakoztató is tud lenni. Kiváltképp, ha az isteneket úgy képzeljük el, mintha egy brazil szappanopera szereplői lennének. Frank Schwieger Zeusz és bandája című könyve szintén arra épít, mennyire érdekes a mitológia világa; ezért bemutatja az összes jó arcot, aki az Olümposzon él. Természetesen ezek a történetek sem olyanok, mint amelyekről a száraz, iskolai tankönyvben olvashatsz. Egy viszont biztos. Minden szavuk igaz!

Azt hiszem, minden nemzetnek megvan a maga Vackora. Hiába no, a macik mindig hálás szereplői lesznek a gyerekkönyveknek, ezért egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy hatalmas rajongótáborra tett szert A. A. Milne Micimackója és Michael Bond Paddingtonja is. Paddingtonnal sajnos nem találkoztam könyves verzióban gyerekkoromban, csak a rajzfilmsorozatban láttam ezt a barna, bozontos, fura kalapos, kék kabátos medvét. De már akkor is kedveltem ezt a csupa szív alakot, melyet minimális színekkel, kicsit elnagyoltan rajzolt meg Peggy Fortnum. Ezért amikor megtudtam, hogy a Ciceró Kiadó átdolgozva és új borítóval megjelenteti a sorozat első részét, azonnal lecsaptam rá, hiszen nehéz ellenállnom egy olyan macinak, akinek mindig helyén van a szíve, és aki rendíthetetlenül hisz a marmeládé erejében. 

Azt figyeltem meg, hogy a nőket legtöbbször kétféle kategóriába lehet sorolni, ha az olvasási szokásaikat vesszük figyelembe. Az egyik oldal leginkább a romantikus történeteket, a lájtos regényeket keresi, míg a másik oldal a krimikért, a véres skandináv krimikért van oda. Azt hiszem, én az első kategóriához tartozom, noha egy-egy könnyed nyomozós történetnek nehezen tudok ellenállni. Az Agatha Raisin regényeket kifejezetten szeretem, mert ugye minden részben ott a dilis főszereplőnk, egy felgöngyölítésre váró bűncselekményünk és sok-sok humor. Nos, azt hittem, Agathát nem lehet überelni, de tévedtem. Rita Falk Franz Eberhofer-sorozatával új kedvencet avattam, ugyanis igazi gyöngyszem a „falusi krimi” kategóriában. Adott egy-két rejtélyes gyilkosság, néhány tróger szereplő, finom, házias receptek, s mindezt megbolondítja a nem kevés bajor humor.