Szívesen nézem a főzőshowkat, mert mindig izgalmas és látványos ételeket készítenek a versenyzők. De azt is tudom, hogy egy ilyen versenyen valószínűleg már az elején elvéreznék, mert elég hamar gondom támadna némely alapanyaggal, meg persze az idővel. Aki ismer, az tudja, hogy szeretek alkotni a konyhában, mindeközben megadni az ételnek a tiszteletet. Főzés közben nemcsak a hozzávalók feldolgozása fontos számomra, hanem a tálalás is, hiszen egy szép kompozíció a tányéron teljesen más magaslatokba emeli az étkezési rituálét. 
Talán ezért vártam annyira, hogy megjelenjen Janits-Szabó Virág Buddha-tálak című szakácskönyve, ugyanis épp olyan fogásokat vonultat fel a kötetben, melyek mindenkit arra ösztönözhetnek, hogy a főzés és étkezés tudatos és örömteli legyen.

Néha eljátszadozom a gondolattal, hogy vajon gyermekkorunk kedvelt mesehősei milyen életet élnének napjainkban? A Kockásfülű nyúl bizonyára a helikopteres mentőknél kapna állást, hiszen propellernek használt hosszú fülei segítségével könnyedén szeli az eget, így hihetetlen gyorsan képes segíteni a bajba jutott embereken. Szerintem Pom Pom a Fővárosi Nagycirkuszban dolgozna illuzionistaként, és bámulatos sebességgel alakulna át szőrpamaccsá, parókává, egyujjas kifordított bundakesztyűvé, szobafestőpemzlivé, vagy papucs orrán pamutbojttá. A Süsüből ismert Sárkányfűárus, minden bizonnyal egy menő éttermet vezetne, tele ínycsiklandozó ételekkel, melyek a természetben fellelhető növények hihetetlen sokszínűségét hivatottak bemutatni. És ha csak egy kis esze van, Beh Mariannt fogadja fel séfnek! Igen, úgy gondolom ő lenne a legjobb választás erre a feladatra. Boszorkányos ügyességgel készítene ízletes ételeket, melynek friss fűszereit az általa művelt kert növényei adnák. Mmmm, érzem is a fenséges illatokat!

Mit is mondhatnék, a levesek és én nem voltunk mindig barátok. A levest régen valahogy úgy értelmeztem, hogy az a gőzölgő lötty, amin valahogy túl kell esni, hogy utána jöhessen a főétel, és onnan már csak egy kis lépés a süti. Persze legtöbbször átugrottam volna az első és a második fogást, de ha a szülők azt mondják, hogy "Ha nem eszed meg, arra kapod a másodikat" - akkor nincs apelláta... le kell valahogy gyűrni azt a folyós valamit. Anyu leginkább a klasszikus leveseket készítette, én pedig úgy tudtam különbséget tenni köztük, hogy a piros és a fehér lé. Amikor kollégista lettem, akkor kicsit kinyílt a világ. Kénytelen voltam magamra főzni, ráadásul a hamar elkészíthető és olcsó ételekre fektettem a nagyobb hangsúlyt. Na igen, ilyenkor jön a képbe a vajas zsömle, a sajtos-tejfölös tészta, a mirelit pizza, a leves és a főzelék... Nos, miután már kezdtem marhára unni a zacskós porlevest és a tésztás smacket, elkezdtem kísérletezni a (krém)levesekkel. Azóta gyakorlatilag a kedvenceimmé nőtték ki magukat, hiszen gyors, tartalmas és isteni finom leveseket lehet készíteni csupán néhány zöldség hozzáadásával. Amber Locke Laktató és egészséges levesek - vegánoknak és nem vegánoknak című szakácskönyve pedig még inkább arra sarkallt, hogy többet kísérletezzek ezzel a fogással. Hiába no, a leves megérdemli a rivaldafényt!

Szeretem a főzelékeket. Sőt, vannak kedvenceim is! Egy jól elkészített krumpli-, vagy zöldbabfőzelékkel bármikor le lehet venni a lábamról. Persze ez nem volt mindig így, gyerekkoromban én is hadakoztam a gyanúsnak tűnő zöldséges ételek ellen. Mert valljuk be, a menzás kaják zöme egyáltalán nem bizalomgerjesztő. Amikor én gyerek voltam, sem színben, sem állagban nem tudták hozni a konyhás nénik az otthoni ízeket. A betonfőzelék és a sóska a mai napig érzékeny pont az életemben, noha már nem utasítom vissza őket zsigerből. Mégis, ha a sulisra gondolok... brrr, kiráz a hideg! 
Mióta háziasszony vagyok, olyan ételeket főzök szívesen, amelyek egészségesek és gyorsan elkészülnek. A főzelék jó választás, ha valami igazán tartalmas ételt szeretnék az asztalra tenni. Szatmári Feri blogját már évek óta követem, mert főzelékei mennyeiek, és igazi ínyenc fogásokat készít az alap élelmiszerekből is. Ételei egyáltalán nem emlékeztetnek azokra a retró, csomós masszákra, amelyektől libabőrös leszek. Nemrég kezembe került első szakácskönyve, én pedig boldogan készítettem el a fogásokat és ettem végig a főzelékeit.

Nagyon régóta díszíti a konyhám polcát Yotam Ottolenghi Vegetáriánus finomságok című könyve, elég sokat lapozgatom és készítek belőle ínycsiklandozó, szuper fogásokat. Egyszerűen imádom! Hihetetlenül gyönyörű könyv, és azt is túlzás nélkül állíthatom, megjelenése a hazai szakácskönyvpiacon fontos eseménynek számít. Ottolenghi nem vegetáriánus, ezt a bevezetőben is kihangsúlyozza; a kötetben található zöldségételeket mégis eredeti ötletekkel spékeli meg, és nekem nagyon tetszik ez a friss, új irány, amit képvisel.
A Gabo Kiadó gondozásában jelent meg ez a 120 ételleírást tartalmazó szakácskönyv, és azóta már újabb kötettel gazdagodott az Ottolenghi-gyűjtemény, melyet Jeruzsálem címen találsz meg a könyvesboltokban.

Idén több újdonságot tervezek az oldalra, most az elsővel szeretnélek megismertetni, melynek a Szakácskönyv mustra nevet választottam. Arra gondoltam, minden hónapban megismerkedek egy-egy szakácskönyvvel és tesztelem a benne lévő recepteket. Ha nem is készítem el az összes ételt, azért a számomra legszimpatikusabbakkal mindenképp próbát teszek, hiszen nem elég csak a külcsínt szemrevételezni, a finomságokat bizony tesztelni kell! A bejegyzés végén pedig a kedvenc receptemet is leírom és természetesen tányérra helyezem.