Bár Ben Millernek már több könyve megjelent, nekem a Hogyan lettem Éjfél, a kutya című gyerekkönyve az első, melyet olvastam tőle. Azt hiszem nem az utolsó regényem ez, mert meglepően jól esett a történet, folyamatosan pörögnek az események, ráadásul a főszereplők is egy hihetetlenül izgalmas kalamajkába kerülnek. Érdekes volt a téma és annyira eredeti, hogy simán el tudom képzelni azt is, hogy valamikor filmvászonra kerül.
A kötet a Móra Könyvkiadó gondozásában és Schrick-Ritz Juliette fordításában olvasható.
Az Ő és a macskája című történetet először 1999-ben ismerhette meg a nagyközönség, amikor a japán származású Makoto Shinkai egy 5 perces anime rövidfilmet készített. A kisfilmet később Naruki Nagakawa regénnyé dolgozta át, mely 2013-ban bestsellerré vált Japánban. Idén már nálunk is olvasható ez a négy rövid történetből álló kisregény, mely a 21. Század Kiadó gondozásában és Vereckei Andrea fordításában jelent meg. Bátran ajánlom mindazoknak, akik szeretik a japán irodalmat, akik kedvelik az állatos történeteket és igazi macskabarátok