Egyél velem könyvet!

KönyvParfé

KönyvParfé

Sarah Andersen: Felnőni ​kiábrándító

Csíkos pohárkrém

2016. október 26. - KönyvParfé

felnoni_kiabrandito.jpgGyerekkoromban rengeteg képregényem volt. Szerettem nézni a színes képeket, kockáról kockára követni egy-egy izgalmas történetet, vagy egyszerűen csak nevetni a szereplők fanyar humorán. Ez az imádat még mindig tart, noha már nem veszem meg az újságárusnál a friss lapszámokat.
Több, mint egy éve fedeztem fel Sarah Andersen vicces képeit. Szembe jött velem közösségi oldalakon, könyves blogok bejegyzéseiben, majd miután elárasztották a rajzai az egész világhálót, egyre többször gondoltam rá régi ismerősömként. Ezért is volt nagy az öröm, amikor a Fumax kiadó megjelenő újdonságai között ráleltem a Felnőni kiábrándító című könyvecskére, melyben a rajongók kedvenc képsorait szedték össze egy csokorba.

Sajnos közel sincs benne az összes kép, és a képregény bő húsz perc alatt elolvasható, de az biztos, hogy ezt minden csajnak lapozgatnia kell, mert garantál a könnyesre röhögés, meg az órákig tartó jókedv.
És itt leszögezném azt is, hogy ez nem egy könyv, és ha Te is kézbe veszed, biztosan ugyanezt fogod gondolni. Ez ugyanis egy önéletrajzi füzet, amelyet minden nő a magáénak fog érezni. 
Sarah Andersen olyan, mintha a legjobb barátnőd lenne. A vesédbe lát és pontosan tudja, milyen is vagy.

A fő karakter egy fekete hajú és csíkos pulcsis, kissé introvertált lány. Ha csak ő lenne és a szövegbuborékok, akkor is elégedett lennék, hiszen olyan komikusan áll hozzá a hétköznapi dolgokhoz, hogy hamar belopja magát az olvasó szívébe. Ám vannak mellékszereplőink is, rájuk ugyancsak érdemes odafigyelni! Rögtön itt a fehér nyuszi, aki próbálja építő jellegű tanácsokkal ellátni barátját. Kicsit olyan, mintha a lány lelkiismerete lenne.
Felbukkan néhányszor egy fiú is, aki először barát, majd szép lassan több lesz annál. De a legnagyobb kedvencem a méh, mert úgy viselkedik, mint egy undok testvér, és hiába tervez valami jó kis programot a csetlő-botló tini lány, szeret keresztbe tenni. Valahogy így:13344608_895181460590552_6671400074504996563_n.jpg

Sarah-nak piszok jó a humora, hajszálpontosan leírja és megrajzolja azt, amit egy számomra lehetetlen helyzetben teszek, vagy gondolok. Hétköznapi szituációkat és problémákat ábrázol, mindezt annyira vicces formába öntve, hogy akaratlanul is elneveted magad.
Ha most találkoznék vele, be sem kellene neki mutatkoznom. Elég annyit mondanom: Sarah, hiszen Te ismersz engem!

Magyar nyelvre Tót Barbara fordította. Szerintem nagyszerű munkát végzett, jól visszaadta a szövegek fanyar humorát. Kedveld Te is a Doodle Time Magyarul Facebook oldalát, hogy ne maradj le az újabb képkockákról!

Csíkos pohárkrém

Gondban voltam az ételválasztással. Először olyan kaják villantak be, amelyeket mindenki szeret és gyerekkorunk óta fent vannak a "kedvencek" listánkon. Ilyen a kakaós csiga közepe, a sós kifli csücske, a ragacsos vattacukor, vagy a kakasos nyalóka, ami 1 perc nyalogatás után visszakerül a csomagolópapírba. De minél többet néztem a könyv borítóját, egyre inkább csíkos ételben gondolkodtam.  Piros és fehér csíkos fagyit már készítettem, ismételni nem szerettem volna magam, ezért végigvettem anyu több lapos sütijeit, melyeket családi partik alkalmával rittyent az asztalra. Az egyik kedvenc sütim az üdítős szelet, ezt Fanta, vagy Mirinda sütinek is hallhattad már. Isteni, de azt vettem észre, a gyerekek szeretik leszedegetni a tetejüket, mert a narancsos krém és a túró kombó jobban csúszik a piskótánál. Nem lehet ezért haragudni, ezzel én is így vagyok... Majd eszembe jutott, hogy mi lenne, ha mindezt egy pohárba rétegezném, és a szénsavas narancslé helyett piros üdítővel próbálkoznék, a túrót pedig vaj helyett tejföllel keverném ki? Íme!felnoni_kiabrandito_07.jpgHozzávalók a színes "zseléhez":

  • 7,5 dl piros színű, szénsavas üdítő (Nálam Márka Meggy.)
  • 2 csomag ízben és színben hozzáillő főzős pudingpor
  • 2-3 evőkanál cukor

A túrós krémhez:

  • 50 dkg túró
  • 1 nagy pohár tejföl
  • porcukor/egyéb édesítőszer ízlés szerint
  • fél citrom reszelt héja

A túrós krém hozzávalóit alaposan összekeverem. Én egy kicsit édesebbre készítem, mert a zselés részt kevesebb cukorral, savanykásabban szeretem.
Ha ez kész, jöhet a piros rész. A pudingport alaposan kikavarom 2 dl üdítővel, ügyelve arra, hogy csomómentes legyen. A többi folyadékot egy lábosba melegíteni kezdem és apránként hozzáadom a pudingos részt. Folyamatos keverés közben az egészet legalább 1 percig forralom, eközben kicsit folyósabb, mégis pudingszerű masszát kell kapnom.
Most jöhet a rétegezés, a meleg krém miatt nem árt, ha hőálló poharakat használsz. Alulra egy kevés túrós krémet kerül, arra egy réteg pudingos, majd rá egy túrós és végül a pirosas "zselével" zárok. Persze addig rétegezd, míg a pohár és a muníció engedi.  Kész is, akár azonnal fogyasztható. :)
Nem mondom, hogy hatalmas gasztronómiai élmény, de gyorsan készen van és mutatós. Egy ilyen szomorkásabb őszi napon bizony jól tud esni! lztcprs.pngA Fumax kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent a Felnőni kiábrándító című Sarah Scribbles-gyűjtemény. Ennek örömére a Blogturné Klub 12 tagja bemutatja az őszinte, ámde annál viccesebb képregényt, mely olyan fontos problémákat feszeget, mint például a testkép, az öntudat, introvertáltság, személyes kapcsolatok és melltartó-mosás gyakorisága.
Tartsatok velünk a 12 állomásos turnén, és vigyétek haza a Fumax kiadó által felajánlott regény egy példányát.

NYEREMÉNYJÁTÉK!

Mostani játékunk során a képregényeké lesz a főszerep. Minden állomáson láttok egy képet vagy részletet egy közismert képregényből, nektek pedig nincs más dolgotok, mint kitalálni, melyikből. Ha ez megvan, a képregény címét írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő sorába. Azok között, akik mind a 12 állomással megpróbálkoznak, a kiadó jóvoltából kisorsolunk két példányt a Felnőni kiábrándító c. Sarah's Scribbles-gyűjteményből.
(Figyelem! A sorsolásban azok vesznek részt, akik minden kérdésre helyesen válaszoltak, valamint felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.)1429283519_1.jpg

A turné állomásai:
10/20   Olvasónapló
10/21   Bibliotheca Fummie
10/22   Always Love a Wild Book
10/23   Sorok Között
10/24   Deszy könyvajánlója
10/25   Dreamworld
10/26   KönyvParfé
10/27   Insane Life
10/28   Zakkant olvas
10/29   Függővég
10/30   Szembetűnő
10/31   Angelika blogja

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvparfe.blog.hu/api/trackback/id/tr4811802311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása