Egyél velem könyvet!

KönyvParfé

KönyvParfé

Caleb Krisp: Ivy ​Pocket és az Óragyémánt

Egyszerű erdei gyümölcsös sajttorta-pohárkrém

2016. november 03. - KönyvParfé

ivy_pocket.jpgEbben az évben szerencsém volt az ifjúsági könyvekkel, mert szinte csupa remek regénnyel akadt dolgom. Kifejezetten erősnek érzem az idén megjelent gyerekkönyveket és nem is mernék kedvenceket kiemelni, hiszen mindegyikben találtam eddig valamit, amit nagyon szerettem. Néha úgy érzem, csak ismételgetem itt magam, meg talán túl sok a dicsérő, ömlengő kritika is… de mit csináljak, ha valóban így gondolom? Voltak könyvek, melyek az első oldalak olvasása után levettek a lábamról. Voltak olyanok, ahol az illusztrációk miatt lett szerelem első látásra. És voltak olyanok is, melyeknél a borító győzött meg arról, nekem ezt olvasnom kell. A Kolibri Kiadó újdonságokról szóló hírlevelében olvastam először a Caleb Krisp: Ivy Pocket és az Óragyémánt című könyvről, és már a fülszöveggel felcsigázott. De ami igazán megfogott, azok az illusztrációk és a színes borító. És mi volt a legelső gondolatom? Az, hogy: IDE VELE!

Ivy Pocket egy 12 éves, átlagos lány, aki átlagon felülinek képzeli magát. Párizsban dolgozik szobalányként, de miután munkaadója, Carbunkle grófnő nélküle indul Dél-Amerikába, kénytelen új munka után nézni. Szorult helyzet ide, vagy oda, Ivy nem esik kétségbe, ráadásul kap egy megbízást a haldokló Trinity grófnőtől, melyet bolond lenne nem elfogadni. Ötszáz font üti a markát, ha elvisz egy békeajándékot Angliába. Az instrukciók a következőek:
- El kell utaznia Suffolkba, meg kell keresnie a Butterfield Parkot.
- Át kell adnia Matilda Butterfieldnek a nyakláncra fűzött Óragyémántot, de csak és kizárólag neki a születésnapi ünnepségén.
- Az út során nem beszélhet senkinek sem a kőről.
- És semmi esetre sem veheti fel a láncot.
Tippelsz, hogy Ivy hány szabályt szeg meg? Bár a pontok egyszerűnek tűnnek, a lánynak mégis gondjai adódnak, ugyanis az ékszerről mások is tudnak, és mágikus hatása miatt meg akarják szerezni. Az utazás kalandosra sikerül, többször a lány életére törnek, Horatio Banks-et, a kapcsolattartóját meggyilkolják, és még a vendéglátói sem fogadják szívélyesen, pedig mindent megpróbál, hogy megkedveltesse magát. Butterfield Parks minden lakója tele van titkokkal, ráadásul felbukkannak a fura, törpe csuhások, akik ugyancsak próbálják eltenni láb alól.

Caleb Krisp remekül adagolja a humort és az izgalmakat, a történetben bőven találsz rejtélyt és pörgős akciójeleneteket. Bár az olvasó már a kezdet kezdetétől tudja - vagy legalábbis sejti, hogy ki a gonosz, és mire kellene figyelnie Ivy-nak -, főszereplőnknek elég nehezen esnek le dolgok.
Na igen, a kis hölgyet nem az eszéért szeretjük, hanem a kifogástalan modoráért.
Íme néhány kedves mondat, amely Ivy szájából hangzik el: "- Olyan szép zöld a szeme - mondtam gyengéden. - A többi kész rémálom, de a szeme szép." vagy "- Grófnő, magának elment az a gyűszűlyuknyi esze is, de olyan kedves!"

Az izgalom és a rejtélyek mellett még fontos kiemelnem, hogy viktoriánus környezetben játszódik a történet. Ez már alapból jó kis hangulatot ad ennek a gyerekkriminek, ráadásul a kicsit cirkalmas mondatok, valamint a fellengzős szavak remekül bemutatják az arisztokrácia jellemző vonásait. Mindezek nem fárasztóak, inkább plusz nevetőfaktor a regényben.

Belenyúltam, mert későn kapcsoltam, hogy ez egy trilógia első kötete, szerencsére nem kaptam függővéget. Maradtak megválaszolatlan kérdések, mégis több az elvarrott, szépen lezárt szál. De kár tovább taglalnom, megint csak ismételgetném magam… Ivy Pocket és az Óragyémánt egy rendkívül vicces és szórakoztató könyv, és mivel a főszereplő őrülten érdekes, a történet pedig izgalmas, én személy szerint remélem, hogy nem kell túl sokat várni a következő részig. Olvasásra erősen ajánlott! 

Egyszerű erdei gyümölcsös sajttorta-pohárkrém

Ivy egy szempillantás alatt képes kalamajkát csinálni, és ahol megjelenik, ott bizony kő kövön nem marad. Néha azt hittem, ez a lételeme, de annyira tisztában van a maga nagyságával, hogy nála ez egyáltalán nem tudatos. Nagyon bírtam a humorát, meg a beszólásait, de a legjobban akkor kacagtam, amikor kiderült; minden betegségre tud gyógyírt. Pocket módszer fejfájásra: A homlokodra tegyél húslevesbe mártott zsebkendős borogatást, vágj félbe egy hagymát, felét-felét vedd kézbe, és szúrj levendulát mindkét orrlyukadba. Jó, mi?
És tudtad, hogy napégés ellen a sajttortának csillapító hatása van? Ehhez nem árt jó vastagon bekenni a leégett, piros bőrfelületet. Természetesen Ivy ezt a történetben meg is teszi, csak az a baj, hogy nem a saját arcára kerül ebből a nyalánkságból. 
Gyors desszertben gondolkodtam, ezért a sajttortát poharakba kanalaztam. Az alja finom zabkeksz, a tetejére pedig erdei gyümölcskeveréket választottam, mert ez illik a legjobban a könyv borítójához. Hiába, egy kicsit elvitt a külcsín...
ivy_pocket_01_1.jpgHozzávalók:

  • 25-30 dkg fagyasztott erdei gyümölcs
  • 2-3 evőkanál kristálycukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 20 dkg zabkeksz
  • 25 dkg mascarpone
  • 2 dl habtejszín
  • 2-3 evőkanál porcukor
  • fél citrom reszelt héja és leve

A fagyasztott erdei gyümölcsöt egy tálba öntöm és a kristálycukorral megszórom. Ezután félreteszem és hagyom, hogy lassan kiengedjen és a cukortól egy pici levet eresszen. 
A kekszet egy zacskóba teszem és egy sodrófával morzsásra tördelem. Előkészítek négy poharat és a morzsát egyenlő részre elosztom bennük. 
A mascarponét simára keverem a porcukorral, a vaníliás cukorral, a citrom reszelt héjával és levével. A habtejszínt kemény habbá verem, majd apránként kézi habverővel hozzákeverem a mascarpone krémhez.
A poharakban lévő kekszmorzsa tetejére kanalazom a fehér habot, végül eloszlatom rajta az édes erdei gyümölcsöket. Hűtőbe teszem, hogy jól lehűljön és összeérjenek az ízek.

ParféTipp: Nekem a gyümölcs savanykássága és a keksz cukortartalma miatt nem hiányzott a krémbe több cukor, de ha nagyon édesszájú vagy, akkor édesítsd kedved szerint. És persze próbáld ki más gyümölccsel is!qgb8ohs.pngA Kolibri Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent a Caleb Krisp mesekönyve, Ivy Pocket és az Óragyémánt címmel. Ennek örömére a Blogturné Klub négy bloggere bemutatja az átlagon felüli, 12 éves szobalány, Ivy és a rábízott, varázslatos ékszer kálváriáját.
Ha velünk tartotok, nem csupán egy őrülten vicces kalandban lesz részetek, de akár meg is nyerhetitek a könyv egy példányát!

NYEREMÉNYJÁTÉK!

Játékunk során az Óragyémánté lesz a főszerep!
Minden állomáson találtok egy, a könyvhöz kapcsolódó képet, melyen több Óragyémántot is elrejtettünk a tolvajok kíváncsi tekintete elől. Nincs más dolgotok, mint összeszámolni, melyik képen mennyit láttok, majd az eredményt leírni a Rafflecopter doboz megfelelő sorába. Mindig egész számot várunk megfejtésül!
Amennyiben mindegyik állomást teljesítettétek, esélyetek nyílik megnyerni a kiadó által felajánlott három nyereménykönyv egyikét. Nyomozásra fel!
(Figyelem! A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.)

dqp0jfo.jpg

A turné állomásai:
10/28    Olvasónapló
10/30    Dreamworld
11/01    Deszy könyvajánlója
11/03    KönyvParfé

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvparfe.blog.hu/api/trackback/id/tr1011802449

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása