
Jessamine Chan Jó anyák iskolája című disztópiája finoman szólva is földre küldött. Erős könyvnek tartom, nálam benne van az idei 5 legjobb olvasásaimban, ugyanakkor annyira nehezen haladtam vele, hogy hetekig húztam a befejezését. Rengeteg kérdést feltettem magamnak, miközben fejezetről fejezetre haladtam. Többek között azt, hogy milyen egy jó anya? Lehet skálán mérni az anyaságot? És vajon ebben a fiktív jövőben játszódó világban, melyet az írónő lerajzolt, lehet-e jó, vagy inkább maradhat-e jó egy anya?
A kötet nemrégiben jelent meg a 21. Század Kiadó gondozásában és Török Ábel fordításában.
Abbi Waxman könyveit nagyon szeretem. Az Új örömök kertje volt az első, melyet olvastam tőle, tavaly pedig az Egy könyvmoly élete című vicces és romantikus szösszenete is nálam landolt. Nemrégiben megjelent a
Január 1-én ünnepeltük Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját. Egy kedves ismerősöm kissé pikírten azt mondta nemrég, hogy idén Petőfivel mindent el lehet adni. Ezen jót derültünk, de az tény, hogy sok-sok könyv megjelent róla az elmúlt hónapokban, legyen az gyerekeknek szóló irodalom vagy felnőtt szakkönyv. A nemzet költője 1823-ban született Kiskőrösön, Petrovics Sándor néven. Rövid élete alatt közel ezer verset írt, ebből több mint nyolcszázötven maradt az utókorra. Emlegetjük forradalmárként és nemzeti hősként, vagy ahogyan Miklya Luzsányi Mónika megfogalmazta, 
Mostanában szinte falom a romkomokat. Nem tudom, mi ütött belém, de nagyon jól esnek. Tudom, hogy eljön majd a "keményvonalas-lehozlak az életről is" kortárs irodalmi művek ideje, de most őrült jó limonádét olvasni. Emily Henry nemrégiben megjelent regénye 

Úgy képzelem, amikor Bajzáth Mária és Ónya-Oláh Dóra először vették kezükbe a nyomdából frissen kikerült közös könyvüket, az