Szerb Antal Utas és holdvilág című regénye az 1937-es megjelenése óta világsiker. Lassan örvénylő történet ez, melyből mindenki tud meríteni, ugyanakkor tipikusan az a könyv, mely különböző élethelyzetekben mást-mást ad.
Kicsit kilóg a magyar szépirodalmi kötetek közül, hiszen aki nem képes önfeledten belemerülni, hanem tiszta ésszel közelíti meg, az talán soha nem fogja tudni befogadni. Fura kalandozás a képzelet és a valóság határán, miközben bevezet az ember legbensőbb gondolataiba és félelmeibe. Négy éve írtam először a történetről, mely a wmn.hu oldalon jelent meg. Most, hogy újraolvastam, egészen más élményt adott. Szerb Antal ismét egy különös és varázslatos utazásra invitált, ahol szebbnél szebb olasz tájakon barangoltam és a rejtélyekkel teli múltban is elidőztem egy keveset.

Egy magamfajta könyves-gasztrobloggernek mindig megdobban a szíve, ha olyan könyvet vesz a kezébe, melyben receptek gazdagítják a történetet. Jacky Durand második regényét, az Apám receptjeit, bizonyára ezért szerettem annyira, no meg azért, mert a fő helyszín egy burgundiai kisváros vendéglője, ahol hagyományos francia ételek készülnek. A szerző évek óta járja Franciaországot, állandó munkatársa a France Culture rádiónak, étteremkritikus és gasztroblogger. A most megjelent regényében egy fiú visszaemlékezését olvashatjuk, melyben a finom és házias francia ételek mellett kirajzolódik egy klasszikus történetbe illő apa-fiú kapcsolat is. 

Joanne Harris újra és újra elbűvöl. Történeteit átitatja a varázslat és a mágia; stílusa, végtelen fantáziája és bölcs gondolatai előtt újra és újra fejet hajtok. A Csokoládé-sorozatot nagyon szeretem, a blogon olvashattál már korábban az első részről. Nem gondoltam volna, hogy lesz folytatás, de amikor megtudtam, hogy egy negyedik rész is készül, madarat lehetett volna velem fogatni. Persze az írónő most sem okozott csalódást, hiszen a történetnek ezúttal is elképesztő hangulata van: sikerült egy pillanat alatt visszarepített Lansquenet-sous-Tannes-ba, ahol találkozik a mágia és a vallás, a tradíció és a változás, valamint a csokoládé és az eper.

Elif Shafak, a díjnyertes brit-török írónő, figyelemreméltó mesélő. Törökországban és a világ minden táján népszerű, mindig képes bevonzani az olvasót a történeteibe, amelyek egyre az ember elevenébe vágnak. Regényeiben örökérvényű problémákat feszeget, legyen az vallás, politika, identitás, szexuális zaklatás. Sohasem választ könnyű témát, de nem is várunk mást egy olyan embertől, aki harcol a nők egyenjogúságáért, az LMBTQ jogaiért és a szabadságjogok betartásáért. Nemrégiben az Európa Kiadó gondozásában megjelent 10 perc 38 másodperc című regénye, mely ugyancsak nem mindennapi kérdéseket feszeget.

Kicsit mindig szomorú leszek, ha egy számomra kedves sorozat a végéhez ér. Jenny Colgan Piciny Csodák Pékségében játszódó történetei már egészen a szívemhez nőttek, de ez nem is csoda, hiszen a Mount Polbearne nevű kis sziget lakói folyamatosan tesznek azért, hogy ne legyen feléjük annyira egyhangú az élet.
Ha csak képletesen is, de szerettem betérni Polly Waterford pékségébe, melyet mindig körülleng a frissen sült kenyér illata. Jó volt megismerkedni Huckle-lel, Kerensával, Reubennel, Jaydennel, Florával és természetesen Neillel, a tüneményes lundával.

A Télikrumpligombóc, a Gőzgombóc blues és a Sertésfej al dente után végre sikerült megszereznem Rita Falk Franz Eberhofer-sorozatának negyedik kötetét is, a Grízgaluska affért. Franz, a testesül-lelkestül bajor rendőr ebben a részben is hozza a formáját, a megszokott falusi idill pedig ugyanúgy átjön, mint az eddigi történetekben. A szereplőket ugyancsak régi ismerősökként köszöntöttem, hál'istennek a szívemnek oly kedves Nagyi az utolsó találkozásunk óta semmit sem változott. 

Bár nemrégiben megjelent hazánkban Rita Falk Franz Eberhofe-sorozatának negyedik kötete, hozzám csak néhány hónapja jutott el a harmadik rész, a Sertésfej al dente. A Télikrumpligombóc és a Gőzgombóc blues után  már egészen otthonosan mozgok Niederkaltenkirchenben, ahol természetesen mindig történik valami. Régi ismerősként üdvözöltem újra Wolfit, a kocsmárost, Flötzingert, a "buheráló" szerelőt, Simmelt, a mészárost és természetesen az Eberhofer családot. Franz semmit sem változott az utolsó találkozásunk óta, Nagyi még mindig istenien főz, a házból esténként teljes hangerővel ordít a Beatles, és Leopold ugyanolyan "nyálas disznó", mint ahogy kedvenc zsarunk állítja.