Egyél velem könyvet!

KönyvParfé

KönyvParfé


Joanna Quinn: A ​Bálnacsont színház

Vegán "halpogácsa" kapros tejföllel

2023. augusztus 25. - KönyvParfé

p1120020.jpgJoanna Quinn debütáló regénye A Bálnacsont színház, finoman szólva is figyelemreméltó. És itt most nem csak a közel 600 oldalára és a csodás borítójára gondolok, hanem arra a lassú folyású, évtizedeket átölelő történetre, amely megbújik a lapok között. Hiába vaskos könyv, nem sikerült kifognia rajtam. Behúzott, én pedig hagytam magam elmerülni ebben a Seagrave család két nemzedékét végigkísérő mesében. Szépen megírt, különleges, lüktető darab, melynek szereplői és helyszínei biztosan sokáig az olvasóval maradnak. 

Tovább

Kate Atkinson: A ​léhaság szentélyei

Sajtos kréker falatkák kapros tejföllel és növényi kaviárral

2023. augusztus 20. - KönyvParfé

2_67.jpgHa lenne egy időgéped, te melyik történelmi korszakba repülnél vissza? Én az 1920-as évek Angliáját és Amerikáját látogatnám meg, mert hihetetlenül izgalmas lehetett akkor az élet. Persze csak azoknak, akik a krémhez tartoztak, bár ha belegondolok, ez most is így van.
Az első világháború után dübörög a hisztériával határos élvhajhászás, a gazdagok szórakoznak, különféle klubokba járnak, elegáns autókkal furikáznak, drága bundákban parádéznak, az esti koktéljuk fölött beindul a pletykagépezet és természetesen megjelennek a gengszterek is, akik legtöbbször egyéni megoldásokat találnak ki egy-egy kényes ügy elintézéséhez. Ebbe az egyszerre csillogó és sötét korszakba kalauzolja el Kate Atkinson olvasóit A léhaság szentélyei című regényében. A kötet a 21. Század Kiadó gondozásában és Borbély Judit Bernadett fordításában olvasóható.

Tovább

Carsten Henn: A ​történetsütödés

Pain paillasse, avagy a svájci gyökérkenyér

2023. június 26. - KönyvParfé

p1110769.jpg

Vannak helyzetek, amikor teljesen más irányt vesz az életünk, s bár hiába ragaszkodunk a régi, jól bevált dolgokhoz, bizony változtatnunk kell. Ez először nagyon fájdalmas és ijesztő, de a végén mégis ott dereng az újrakezdés és a boldogabb élet lehetősége. A történetsütödés Carsten Henn második regénye A könyvsétáltató után, amely szintén egy ismeretlen német kisvárosba kalauzolja el olvasóit. Azonban a főszerepet ezúttal nem egy idős úr és egy kilenc éves cserfes kislány, hanem egy fiatal és boldogtalan balerina, valamint egy Olaszországból származó pék játssza. Amellett, hogy a két könyv helyszíne megegyezik, még egy közös van bennük: igazán szívhez szólóak.

Tovább

Jill Santopolo: Minden, ​ami utána jött

Házi gyúrt tészta fokhagymás-tejszínes szósszal

2023. május 29. - KönyvParfé

afaf.jpgJill Santopolo neve akkor vált igazán ismertté, amikor megjelent A fény, amit elvesztettünk című regénye. Nagy figyelmet kapott, egy időben azt éreztem, már a csapból is ő folyik. Talán túl sokat vártam tőle, hiszen hatalmas volt a visszhang, de akkor sajnos nem hatott rám annyira a könyv, mint szerettem volna. Aztán idén megjelent a Minden, ami utána jött című regénye és kíváncsi voltam, milyen lett ez az új írás. Azt hiszem, most, hogy túl vagyok mindkét könyvén, nyugodt szívvel írhatom, hogy Santopolo nem az én írónőm. Próbálkoztam, igyekeztem megkedvelni, de úgy látszik, mi nem vagyunk egymásnak teremtve. Hiába, néha nem működik a kémia. Másrészt megtudom érteni, ha valaki szereti a könyveit, mert olyan élethelyzetekről ír bennük, melyekbe sok nő könnyűszerrel beletudja képzelni magát, vagy már történtek velük hasonló dolgok, így együtt tudnak érezni a főszereplőkkel.

Tovább

Eva-Maria Bast: A ​királynő

Mozaik süti

2023. április 26. - KönyvParfé

1_62.jpg

A modern világ legjelentősebb uralkodója, II. Erzsébet brit királynő több mint 70 évnyi uralkodást követően 96 évesen 2022. szeptember 8-án elhunyt. Kétségtelenül a 20. és a 21. század egyik, ha nem a legnagyobb hatású nője, aki elképesztő életutat járt be. Az Egyesült Királyság királynője és további 14 nemzetközösségi állam, valamint az anglikán egyház feje volt. Szimbólumává vált a monarchiának, a családnak, valamint országa stabilitásának, így a Kossuth Kiadó Ikonikus nők-sorozatában helye van. Eva-Maria Bast A királynő című könyvében a fiatal Erzsébetet mutatja be, valamint bepillantást nyerhetünk a brit királyi család kötelességgel és elhivatottsággal teli életébe.

Tovább

Clare Pooley: Rendhagyó ​szabályok ingázáshoz

Zöldséges biryani

2023. március 31. - KönyvParfé

1_61.jpg

Senki nem szeret és nem akar vadidegenekkel beszélgetni a vonaton. Ez egy fontos szabály. De mi történne, ha mégis megtennénk? Clare Pooley Rendhagyó szabályok ingázáshoz című szívmelengető regényének szereplői megszegik ezt a kőbe vésett törvényt, életük pedig ettől a döntéstől fenekestül felfordul. Mert egy váratlan esemény és néhány gondolatébresztő mondat, egy egész láncreakciót képes beindítani. Új emberekkel beszélgetni és új embereket megismerni arra tanít, hogy jobban megismerjük a körülöttünk levő világot - és persze önmagunkat.

Tovább

Heather Webber: Éjfélkor ​a Fekete Rigó kávézóban

Áfonyás morzsapite

2023. március 19. - KönyvParfé

0_1.jpg

Végy egy családi történetet, adj hozzá jó sok szerethető karaktert és helyezd el őket egy barátságos kisvárosba. Az összetevők között legyen egy hangulatos kávézó is, ahová szívesen térnek be az emberek. Szőjj bele némi családi drámát, majd az érzés kedvéért keverj hozzá egy kevéske szerelemi bájitalt. De tényleg csak egy keveset, hogy ne legyen túlságosan émelyítő! Hintsd meg egy gondolatnyi mágikus realizmussal, végül bújtasd az egészet egy tetszetős ruhába. Valahogy így készülhetett Heather Webber Éjfélkor a Fekete Rigó kávézóban című regénye.

Tovább

Rita Falk: Császármorzsa-dráma (Franz Eberhofer 9.)

Vegán császármorzsa eperlekvárral

2022. november 22. - KönyvParfé

1_57.jpg

Jócskán elmaradtam Rita Falk könyveivel, pedig az volt a terv, hogy sorban végigeszem őket. Bár elolvastam az összes eddig megjelent kötetet, egy ideje nem került fel róluk bejegyzés az oldalra. Hiába történt sok fergeteg momentum Franz Eberhofer életében, most mégis a nemrégiben megjelent kilencedik részt hoztam, melynek címe Császármorzsa-dráma!
Morbid-fekete humorból most sincs hiány, és ugyanúgy megkaptam a szívemnek oly kedves niederkaltenkircheni milliőt, melyet mindig annyira várok. A történet a Magistra Kiadó gondozásában és Balla Judit fordításában jelent meg.

Tovább
süti beállítások módosítása