A napsütéssel lekerülnek a polcomról a könnyedebb olvasmányok, mert ilyenkor már jobban csúszik a limonádé. Christina Lauren Nem mézes hetek című regényében nincs semmi világrengető. Nem akarja megmondani, hogyan éljem az életem, nincsenek benne életvezetési tanácsok, ellenben pont azt kaptam tőle, amit a vidám és színpompás borító ígért: sok-sok nevetést és derűs pillanatokat. És itt álljunk is meg egy szóra, mert az írói álnév alatt nem egy, hanem két hölgyet tisztelhetünk. Christina Hobbs és Lauren Billings  közösen írták ezt a történetet, de talán az Autoboyography - Egy fiús könyv című ifjúsági regényüknél már megjegyezhetted a nevüket.
Az írónők most a romantikus könyvek bevált receptjét követték, vagyis vettek egy egzotikus helyszínt, egy pikírt humorú nőt, egy jóképű férfit és meghintették egy kevés bonyodalommal. Mert kínos szituációk és némi félreértés mindig kell egy romantikus történetbe, csak épp a megfelelő mennyiséget kell ízlésesen és jól adagolva tálalni.

Kicsit mindig szomorú leszek, ha egy számomra kedves sorozat a végéhez ér. Jenny Colgan Piciny Csodák Pékségében játszódó történetei már egészen a szívemhez nőttek, de ez nem is csoda, hiszen a Mount Polbearne nevű kis sziget lakói folyamatosan tesznek azért, hogy ne legyen feléjük annyira egyhangú az élet.
Ha csak képletesen is, de szerettem betérni Polly Waterford pékségébe, melyet mindig körülleng a frissen sült kenyér illata. Jó volt megismerkedni Huckle-lel, Kerensával, Reubennel, Jaydennel, Florával és természetesen Neillel, a tüneményes lundával.

Úgy gondolom, azért jó chick litet olvasni, mert pontosan tudod, mire számíthatsz.
Általában adott egy 20-as évei végét, 30-as évei elejét taposó nő. Szinte mindig egy olyan életszakaszban jár, ahol döntenie kell, most hogyan és merre induljon tovább. A hölgy okos, modern, két lábbal áll a földön, ugyanakkor a problémák megoldásakor hajlamos a bénázásra. A történet sokszor humoros, tele van öniróniával, mindemellett olyan fontos témákat érint, mint a család, a karrier, vagy épp a gyereknevelés.
J. D. Barrett Receptek újrakezdéshez című könyve pontosan ilyen - egy kellemes, délutáni kikapcsolódást ad, vicces jeleneteket, mindezt megbolondítva egy kis misztikummal és nem kevés ételrecepttel.

Tavaly olvastam Jenny Colgan Piciny Csodák Péksége című regényét, és amikor megtudtam, hogy érkezik a folytatás, majd kibújtam a bőrömből. Alig vártam, hogy megint Mount  Polbearne-ben járjak és hírt kapjak kedvenc szereplőimről, halljak a halászok felől és újra érezzem Polly Waterford frissen sült kenyereinek és péksüteményeinek ínycsiklandó illatát. Szerencsére a második rész sem okozott csalódást, sőt! A Kalamajka a Piciny Csodák Pékségében hozta az előző színvonalát, én pedig jólesően merültem el újra ebben a bájos vidéki miliőben. A szigeten továbbra is barátságosak és segítőkészek az emberek, friss a levegő, a sirályok és a lundák pedig még mindig hatalmas szárnycsapásokkal veszik birtokukba a szikrázóan kék eget.

Azoknak, akik szeretnek elmerülni a chick-lit világában, Jenny Colgan neve bizonyára már nem ismeretlen. A Cupcake Kávézóban című sorozata kellemes kikapcsolódást ígért és a most megjelent könyve, a Piciny Csodák Péksége szintén remek választás, ha egy kicsit könnyedebb, csajos olvasnivalóra vágynál. Ami nagyon tetszik benne, hogy egyszerre romantikus és vicces, ugyanakkor rengeteg mondanivalója van. Szó van benne újrakezdésről, gyászról, reményről, elengedésről, barátságról és persze szerelemről is. Mindezt egy olyan olvasmányos és kedves csomagolásban nyújtja át az írónő, hogy akaratlanul is megszereted a szereplőket, a tájat és persze a péksüteményeket.

Ejj, de nagyon kellett ez! Bridget Jones után újabb kedvencet avattam, mégpedig nem mást, mint Julie Tournelle-t. Julie épp olyan hurrikán típus, mint az angol (ex)szingli lány. Annyi különbséggel, hogy ez a könyv ízig-vérig francia, csakúgy, mint a főszereplő hölgy. Mit kell tudnunk a szóban forgó személyről?
Julie 28 éves, nem végezte el az egyetemet és egy bankban dolgozik, amit ki nem állhat. Kitűnő humorérzékkel rendelkezik, túlteng öniróniával, emellett hajlamos a szarkazmusra. Ennek ellenére csendes típus, visszahúzódó, mégis rengeteg infantilis dologra képes és a leghülyébb helyzeteket tudja produkálni. Túl van egy 2 évig tartó, rettenetes kapcsolaton. (A srác egy tehetségtelen rockzenész volt, mellesleg idióta.) Egy jó dolog viszont biztosan van a lány életében, ez pedig a környék, ahol gyerekkora óta él. Egyedül lakik a saját kis lakásában, és a szomszédokkal, valamint az utca lakóival jó barátságot ápol. Julie éli megszokott napjait, míg új szomszéd nem érkezik ebbe az összetartó közösségbe. Még nem is találkoztak, de megszállott módon koslatni kezd a fiú után, akiről csak annyit tud, hogy Ricardo Patatraz a neve.

Ismerjük Bridget Jones-t. Nincs nála szerencsétlenebb nő... és valahogy mégis szeretjük. Úgy, ahogy van! Hogyan csinálja? Mi lehet a titka? Bridget szerethető figura, még akkor is, ha nála szerencsétlenebb nőt nem hordott a hátán a Föld. Az összes marhaságával, nagyibugyijával, fogyókúrás és cigiről leszokási próbálkozásaival együtt belopja magát az olvasó/néző szívébe. Talán azért, mert mindenki azonosulni tud vele. Az, aki súlyproblémákkal küszködik, aki egyedülálló, akinek egy házsártos boszorkány az anyja, idegesítő a családja, vagy épp olyan munkahelyen dolgozik, amit nem szeret. Aki 30-on túl még nem anya, aki a diplomáját a kukába dobhatja, mert semmit sem ér, vagy akit megcsalt a pasija. Ha a felsoroltak közül legalább egy igaz Rád, akkor olvasd el ezt a könyvet! 

Szingli. Ismerjük ezt a kifejezést, elég gyakran is használjuk. Az emberek többsége a szingliségről kialakított véleményét elsősorban könyvekből és filmekből szerezte. Az elmúlt évtizedben komoly szingli irodalom alakult ki, a legtöbb regényt az angol irodalmároknak köszönhetjük. Ezek vidám és szórakoztató művek, ahol a főhős mindig rátalál a nagy Ő-re! Ha filmet kellene választanom, akkor az egyik úttörő a Szex és New York című amerikai sorozat, a könyvek között pedig Helen Fielding Bridget Jones naplója lenne. Bridget óta már nem ciki, hanem kifejezetten sikkes egyedülállónak lenni, köszönhető az angol lány öniróniájának.