A napsütéssel lekerülnek a polcomról a könnyedebb olvasmányok, mert ilyenkor már jobban csúszik a limonádé. Christina Lauren Nem mézes hetek című regényében nincs semmi világrengető. Nem akarja megmondani, hogyan éljem az életem, nincsenek benne életvezetési tanácsok, ellenben pont azt kaptam tőle, amit a vidám és színpompás borító ígért: sok-sok nevetést és derűs pillanatokat. És itt álljunk is meg egy szóra, mert az írói álnév alatt nem egy, hanem két hölgyet tisztelhetünk. Christina Hobbs és Lauren Billings  közösen írták ezt a történetet, de talán az Autoboyography - Egy fiús könyv című ifjúsági regényüknél már megjegyezhetted a nevüket.
Az írónők most a romantikus könyvek bevált receptjét követték, vagyis vettek egy egzotikus helyszínt, egy pikírt humorú nőt, egy jóképű férfit és meghintették egy kevés bonyodalommal. Mert kínos szituációk és némi félreértés mindig kell egy romantikus történetbe, csak épp a megfelelő mennyiséget kell ízlésesen és jól adagolva tálalni.

Olive és Ami ikrek, akik nem mindennapi családi és baráti háttérrel rendelkeznek. Már az első fejezetben egy hatalmas és hangos mexikói-amerikai család kellős közepébe csöppenünk, ahol mindenkinek van véleménye és azt nem is rejti véka alá. Ami esküvőjére készülnek, Olive pedig a menyasszony tanúja, akire egy borzalmas színű és fazonú koszorúslány ruhát aggatnak a nagy napon. De nem is ez a legrosszabb, hanem hogy a nyakába varrják Ethant, a vőlegény bátyját, akivel finoman szólva sem jönnek ki jól egymással. Mivel mindkettejük számára fontos a család és szeretnék, hogy minden flottul menjen a testvéreik nagy napján, ezért egy időre elássák a csatabárdot. Persze szurkálódásokból nincs hiány, még akkor sem, amikor a lagzi tömeges ételmérgezésbe csap át. A násznépet eléri egy "hányós-hasmenéses vész", csak Ethan és Olive marad talpon, akik nem fogyasztottak a svédasztal finomságaiból. Viszont így, hogy kipurcan az ifjú pár is, kettejükre marad a nem visszaváltható Hawaii utazás, a nyereményjátékon megszerzett ingyenes nászút és annak minden extrája. Mivel senki sem szeretné, hogy elvesszen a jegy, megegyezik a két esküdt ellenség, hogy együtt repülnek el Hawaiira, de jó messzire egymástól töltik majd az időt. Csakhogy nem számítanak arra, hogy folyamatosan ismerősökbe botlanak, mely egyre kellemetlenebb szituációkat eredményez. Kénytelenek közös programokon részt venni és fenntartani a házasság látszatát, amelyhez egyiküknek sem fűlik a foga. Eleinte...

Az ellenségekből lett szerelmesek története egyszerre ígér humoros és érzelmes kikapcsolódást a romantikus történetek kedvelőinek. Kifejezetten szórakoztató könyv, melyben a karakterek jól kidolgozottak és szerintem végig hitelesek tudnak maradnak. Az egész sztori kicsit a Kellékfeleségre hajaz, bár itt most Jennifer Aniston helyett egy fekete hajú, kissé telt idomú és kedves arcú nő a főszereplő, Adam Sandler helyett pedig egy magas és sármos pasit kell elképzelnünk.

Olive családját és baráti körét szerintem mindenki kedvelni fogja. Sokan vannak és ez azt eredményezi, hogy mindig óriási a káosz. De azt is jó volt látni, hogy amikor baj van, összezárnak és védik, támogatják egymást. Márpedig Olive-ra ráfér a támogatás, mert nála szerencsétlenebb nőszemély nem igen létezik a földön. Amíg ikertestvére mindenben szerencsés, addig őt folyamatosan üldözi a balszerencse. Mint egy önbeteljesítő jóslat, mely folyamatosan generálódik, a sok szerencsétlenség miatt Olive valóban elhiszi, hogy vele soha nem történhet semmi jó. Mert ha egyszer mégis, akkor duplán köszön vissza a pechszéria, ezt saját bőrén tapasztalta. Ez az ölébe pottyant utazás is hihetetlen a számára, ezért először el kell hinnie, hogy néha neki is lehet jó. Szerencsére Ethan klassz útitárs lesz, így az önbizalomhiány is hamar normalizálódik.

A regény első háromnegyede csupa móka és kacagás, gyakorlatilag egy könnyed romantikus regényt kapunk, mely tele van oda-vissza adogatós osztogatásokkal, mely természetesen Olive és Ethan között hangzik el. Ám az utolsó néhány fejezet egy igazi érzelmi hullámvasút. Van itt bőven izgalom és dráma, hullani fog néhány könnycsepp is, de a végén természetesen minden kisimul, mint ahogyan egy jóféle chick-litnél ezt megszokhattuk.

A könyv a 21. Század Kiadó gondozásában és Lévai Márta fordításában olvasható. Mindenképpen azoknak ajánlom, akik kedvelik az egzotikus helyeken játszódó romantikus regényeket és akik egy könnyed és szórakoztató olvasmányra vágynak.

Kedvenc idézetek:

– Nyolc óra út, és még egy filmet sem lehet megnézni – jegyzem meg, és mogorva pillantást vetek az előttem lévő ülés hátára, amelyen képernyőnek még csak árnyéka sincs.
– Talán abban reménykednek, az is bőven eltereli a figyelmedet az út hosszáról, ha lepereg előtted az életed filmje.
– Meglehet – fordulok Ethan felé. – Vajon ha beszélsz, azzal nem zavarod meg a kabin légnyomását?
Benyúl a zsebébe, és újra előhúzza a pennyt.
– Még nem zártam ki ennek az esélyét.

A legfurább érzés, hogy azért vagyok büszke, mert odafigyelek magamra és mindarra, ami hozzám tartozik. Vajon így néz ki, amikor valaki felnő?

Extra ropogós ananászos fokhagymás tofu

Ha Hawaii, akkor tenger, napsütés, trópusi növények, és persze ananász! Valahol azt olvastam korábban, hogy ha Hawaiira látogatsz, feltétlenül kóstold meg a "Huli-huli" csirkét. Ez amolyan csirke kebab, melynek pácába ananászszirup, szójaszósz, gyömbér, fokhagyma és ketchup kerül. Noha mostanság nem készülök ilyen messzire repülni, megpróbáltam otthon rekonstruálni az egzotikus ízeket. Igaz, csirke helyett tofut használtam, de a többi fűszer zöme megtalálható az én verziómban is, s persze nem feledkeztem meg a a felkockázott ananászról sem, mely nélkül lehetetlenség elképzelni egy Hawaii kiruccanást!Hozzávalók (2,5-es bögrével mérve):

• 300 g natúr tofu
• 1/2 bögre kukorica keményítő
• fél tk só
• 1/4 bögre szójaszósz
• fél bögre ananászlé
• fél bögre ananász
• 2 kisebb szál újhagyma
• 2 ek agave szirup
• 3 ek + 1 ek víz
• 2 gerezd zúzott fokhagyma
• fél tk frissen reszelt gyömbér
• olaj a sütéshez
• + fekete szezámmag

Az első lépés, hogy a tofuból kipréselek annyi vizet, amennyit csak bírok. Ehhez becsomagolom a tofukockát egy tiszta konyharuhába és ráhelyezek egy kis nehezéket, jelen esetben két egymásba rakható lábas lett az áldozat. De megfelel 1-2 konzerv vagy tepsi is, csak súly legyen rajta. (Érdemes minden tofut préselni, mert nagyon sok folyadékot tartalmaz és így kevésbé tudja magába szívni a pácot és a fűszereket. Legjobb, ha órákon át hagyod a nehezék alatt, de ha csak fél órád van erre a folyamatra, már az is sokat segít.)

Ha kész, felkockázom és alaposan meghempergetem egy közepes tálba szórt kukorica keményítővel, amelybe előtte bekevertem a sót is. Fontos, hogy mindenhol borítsa be a sós keményítő, mert ez adja majd meg a ropogósságát.
Egy serpenyőben fél ujjnyi olajat hevítek és a tofukockák mindegyik oldalát aranybarnára sütöm benne. Ne ijedj meg, be fogja szívni a tofu az olajat, ezért ha úgy ítélnéd meg, hogy még nem eléggé sültek át, löttyints rá még egy kortyot. A szósz elkészültéig félreteszem és próbálok nem nassolni belőle... borzasztóan igyekszem... nem mindig sikerül...

Egy serpenyőben összekeverem a szójaszószt, az ananászlevet, az agavét, 3 evőkanál vizet, a zúzott fokhagymát, az újhagyma fehér részét, melyet vékonyan felkarikázok és a frissen reszelt gyömbért. Alacsony hőfokon felmelegítem az egészet és amikor forrni kezd, beleöntök 1 evőkanálnyi vízzel alaposan elkevert 1 evőkanál kukorica keményítőt. Pár percig forralom, amíg szép lassan be nem sűrűsödik a szósz. Ekkor adom hozzá a ropogós tofut, a felkockázott ananászt és jól elkeverem, hogy mindenhol bevonja a fűszeres máz a kockákat. 

Rizzsel fogyasztva mennyei ebéd vagy vacsora, tálaláskor pedig érdemes megszórni egy kis fekete szezámmaggal és az újhagyma zöldjével.

ParféTipp: Ha szereted a csípőset, adj hozzá egy kevés chilit.