Észrevetted, hogy éjszaka kicsit mindenkiből előjön az érzelmesebb oldala? Legalábbis én azt vettem észre, hogy amikor lecsendesedik körülöttem minden, sokkal szentimentálisabb leszek. Ilyenkor óvatosan kell fogalmaznom ha éppen e-mailt írok, mert hajlamosabb vagyok elragadtatni magam. Mindegy is, a lényeg, hogy valahogy érzékenyebbé válok és sokkal jobban kapcsolódok a körülöttem lévőkre. Ezt a finom hangulatot adja vissza Claire Daverley Éjszakákon át című keserédes regénye, amikor egy tábortűz mellett egymás mellé kerül egy fiú és egy lány, majd beszélgetni kezdenek. A kötet a General Press Kiadó gondozásában és Fügedi Tímea fordításában olvasható.
A történet két főszereplője Rosie és Will, akik ugyanabba a középiskolába járnak, de még soha nem beszéltek egymással. Persze ez érthető, hiszen teljesen más körökben mozognak. A lány sokat tanul, próbál minél jobb eredményeket elérni, ezzel biztosítva, hogy jó iskolába kerüljön és megfeleljen szülei (leginkább édesanyja) elvárásainak. Ezzel szemben a fiú nem akar továbbtanulni, látszólag nincsenek céljai és rossz híre van a suliban. Semmi közös nincs bennük, ám egy közös tábortűz alkalmával egymás mellé ülnek és beszélgetni kezdenek egymással. Ez a találkozás mindent megváltoztat, az összejövetel végén pedig mindketten érzik, hogy valami jó és valami megfoghatatlan történt közöttük. Végre valódi figyelmet kaptak egymástól, melyben talán még soha nem volt egyikőjüknek sem része.
A vonzalom már az első pillanattól tapintható közöttük, de Rosie nem akar semmiféle kapcsolatot, mert a tanulást és a vizsgákat teszi az első helyre és ebben hajthatatlan. Will viszont lépten-nyomon felbukkan, ráadásul összebarátkozik Josh-val, a lány ikertestvérével. Majd amikor mégis úgy döntenek, hogy ez a plátói szerelem nem működhet így tovább és esélyt adnak egymásnak, történik egy tragédia, mely alapjaiban változtat meg mindent.
A regény egy több mint húsz éves etapot ölel fel, melyben végigkísérhetjük egy fiú és egy lány szerelmének kibontakozását, a felnőtté válásuk történetét, valamint láthatjuk, hogy egy-egy jó vagy rossz döntés mennyi mindent megváltoztathat az életben.
A fülszöveget olvasva azt hittem, ez egy tucat könyv lesz, azzal az elcsépelt szállal, amikor adott egy jó kislány és a gimi fekete báránya. Ám pár fejezet után rá kellett jönnöm, hogy ez bizony egyáltalán nem a szokásos történet és nagyon meglepett. Kellemes csalódást okozott ez a lassan építkező és sok évet átívelő, szomorkás regény. Szeretem a lassan hömpölygő, melankolikus légkörű könyveket, ráadásul ebben rengeteg olyan fontos témát feldolgoz az írónő, melyről még mindig nem beszélünk eleget. Megjelenik a megfelelési kényszer, olvashatunk mentális betegségekről, a kirakat családról és a gyászról is.
Talán mert ennyire sokrétű, nem igazán mondanám romantikus regénynek, és miután a szereplők felnőttkorába is bepillantást nyerünk, valahogy az ifjúsági címke sem illik rá. Kicsit megfoghatatlan, de ez semmiképpen sem rossz, inkább valami friss vonal, melyhez hasonlót talán még nem is olvastam. A szerelem része a történetnek, hiszen a fő mozgatórugója a vonzalom és a két eltévedt lélek kapcsolódása, ugyanakkor a szereplők döntésein, valamint az ezekből fakadó problémákon és a megváltozott életutakon van a hangsúly.
Mindenképpen azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik szeretik a lassan kibontakozó, szépen megírt és különleges hangulatú könyveket. Claire Daverley stílusa szerintem sokaknál betalál majd, az egyedisége, a karakterei pedig sokáig elkísérnek bennünket.
Amerikai sajtos tészta, avagy a Mac and Cheese
A tragédia és a szakításuk után Rosie teljesen összetörve jelenik meg Willék ajtaja előtt. A fiú átérzi a lány fájdalmát és azt is tudja, hogy a másiknak most az ő figyelmére és a gondoskodására van szüksége. Szó nélkül nekiáll sajtos makarónit készíteni, melyhez rengeteg sajtot használ, mert tudja, hogy sajttal minden jobb. Az étel hajnali háromkor kerül ki a sütőből, ők pedig a forró tepsi fölé hajolva villáznak az éjszaka csendjében.
Hozzávalók (egy közepes tepsihez):
- 250 g tészta (Szarvacska, csavartcső, kagylótészta vagy más "kunkori" tészta. Nálam most Pipe Rigate.)
- 30 dkg reszelt vörös cheddar sajt
- 10 dkg reszelt gouda
- 3 ek liszt
- 3 ek vaj
- 350 ml tej
- 350 ml tejszín
- 1 tk mustár
- 1 tk pirospaprika
- 200 g reszelt mozzarella sajt
- 50 g reszelt parmezán
- só, bors
Egy nagy fazékban vizet forralok, beleszórok egy kevés sót és a tésztát al dentére főzöm. (Semmiképpen se legyen túlfőzve, mert még a sütőben is rotyogni fog a sajtos-tejszínes lében, amit majd szépen magába szív.)
Egy magas falú serpenyőben felolvasztom a vajat, beleszórom a lisztet és világosbarnára pirítom. Hozzáöntöm a tejet és a tejszínt és csomómentesre keverem. Sózom, borsozom, belemegy a pirospaprika és a mustár is. Beleszórok 15 dkg cheddar sajtot, 10 dkg mozzarellát és a gouda felét. Hagyom, hogy elolvadjon és krémessé sűrűsödjön a sajttól a szósz, végül beleöntöm a főtt tésztát. Összeforgatom az egészet és egy tepsibe öntöm. A tetejére szórom a maradék sajtot, majd betolom a tepsit a 180°C-ra előmelegített sütőbe. Addig sütöm, míg aranybarnára nem pirul a teteje. Mmmmennyei!
ParféTipp: Megbolondíthatod a szósz egy kevés chilipehellyel is!
A General Press Kiadó jelentette meg Claire Daverley: Éjszakákon át című regényét, melyben Rosie és Will szívfájdító szerelmének történetéről olvashattok. A blogturné állomásait követve, akár meg is nyerhetitek a könyv egy példányát a kiadó felajánlásában.
NYEREMÉNYJÁTÉK
Rosie és Will egy tábortűz mellett ismerkedtek össze, ezért a játékunk is ezzel kapcsolatos. Népszerű filmes jeleneteket válogattunk össze, melyek épp tábortűz mellett játszódnak. Ismerjétek fel a képekről a filmet vagy sorozatot, és a címét írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő sorába.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
A turné állomásai:
10.23. Kelly és Lupi olvas
10.25. Könyv és más
10.29. Pandalány olvas
10.31. KönyvParfé