Ejj, de nagyon kellett ez! Bridget Jones után újabb kedvencet avattam, mégpedig nem mást, mint Julie Tournelle-t. Julie épp olyan hurrikán típus, mint az angol (ex)szingli lány. Annyi különbséggel, hogy ez a könyv ízig-vérig francia, csakúgy, mint a főszereplő hölgy. Mit kell tudnunk a szóban forgó személyről?
Julie 28 éves, nem végezte el az egyetemet és egy bankban dolgozik, amit ki nem állhat. Kitűnő humorérzékkel rendelkezik, túlteng öniróniával, emellett hajlamos a szarkazmusra. Ennek ellenére csendes típus, visszahúzódó, mégis rengeteg infantilis dologra képes és a leghülyébb helyzeteket tudja produkálni. Túl van egy 2 évig tartó, rettenetes kapcsolaton. (A srác egy tehetségtelen rockzenész volt, mellesleg idióta.) Egy jó dolog viszont biztosan van a lány életében, ez pedig a környék, ahol gyerekkora óta él. Egyedül lakik a saját kis lakásában, és a szomszédokkal, valamint az utca lakóival jó barátságot ápol. Julie éli megszokott napjait, míg új szomszéd nem érkezik ebbe az összetartó közösségbe. Még nem is találkoztak, de megszállott módon koslatni kezd a fiú után, akiről csak annyit tud, hogy Ricardo Patatraz a neve.
És valóban, ennek a névnek hallatán rögtön beindul mindenkinek a fantáziája! RICARDO PATATRAZ. A név messze hangzó és titkokat rejt! Vajon milyen férfi lehet? Talán egy cirkuszban dolgozott, netalán egy szökésben lévő spanyol késdobáló, aki elvétette a dobást és felnyársalta a barátnőjét? Esetleg argentin kalandor, aki az orángutánokért küzd? Julie lassan mániákussá válik, végül odáig fajul a dolog, hogy nyomozásba fog. Azzal kezdi, hogy a férfi leveleire próbál vetni egy röpke pillantást… csak a keze beszorul a postaládába, míg végül Ric szabadítja ki szorult helyzetéből. De Julie szótárában nem szerepel az a szó, hogy intő jel; belemászik minden eszement dologba és egyik őrültséget követi el a másik után.
A sztori vitathatatlanul jobb kedvre derít egy mókuskerékben töltött nap után, mert Julie a hülyébbnél is hülyébb helyzetekbe képes belesodorni magát. Egyik-másik jelenet tényleg abszurd, ennek ellenére nekem feldobta a hangulatomat. Jókat vihogtam olvasás közben, és arra gondoltam, hogy ez a csaj totál nem százas. Ugyanakkor a könyv szórakoztató vonala mögött mélyenszántó gondolatokkal is találkozhatsz, mint például a család és a barátok fontossága, a korrupció, a tisztességtelenség, a sznobizmus, a magány, a társadalmi rétegek közötti viszony, vagy az idősebbekkel szembeni bánásmód. Julie szerencsés, mert a barátok és a lakóközösség egy jól összekovácsolódott egység az életében, mely igazán irigylésre méltó. Tournelle kisasszonyt mindenki szereti, kicsit olyan, mint egy kedves, jólelkű szomszédlány. Ugyanakkor képes nagyon határozott lenni és az élete szép lassan – a döntései következtében – 180°-os fordulatot vesz.
Minden szereplő jól eltalált karakter. Itt van például a két bolttulajdonos, Bergerot néni és Mohamed, akik folyamatosan civakodnak egymással, mégsem tudnak létezni egymás nélkül. Roudan néni, aki egy csendes, magányos, idős asszony a házban, mégis mindenkihez van egy kedves szava. Vagy Xavier és Sophie, akik Julie életének legfontosabb kulcsfigurái, barátságuk és összetartásuk figyelemreméltó.
Imádtam a könyv stílusát, jól elkapta az író. Tetszett, hogy nem száguldoztak az események, mégis pont megfelelő lassúsággal bontakozik ki Julie világa. Ez a csaj roppant szerethető, emellett a lökött női lélek legmélyebb bugyraiba is bepillantást nyerhet az olvasó. De ami a legjobb, mindezt férfi szemmel teheti meg. Gilles Legardinier kétségtelenül ismeri a gyengébbik nemet, ezáltal (mi hölgyek) kapunk egy ferde tükröt, melyen annyira jókat lehet kacagni. Minden nőben ott van a bizonytalanság, a kétségbeesés, a szeretetéhség és egy hatalmas adag infantilizmus. Én már csak tudom, higgyetek nekem! Szerintem jó kis chick lit azoknak a csajoknak, akik egy nevetős kikapcsolódásra vágynak, és azoknak a pasiknak, akik belepillantanának egy szeleburdi nő lelkébe.
De álljunk megy egy pillanatra, ne menjünk el szó nélkül a könyv borítója mellett!
Bevallom derekasan, én először nem értettem. (Most valljuk be őszintén, ki érti elsőre?!) Valóban vicces ez a macska, a fején lévő színes sapkával. Aztán, ahogyan haladtam a könyvvel, rájöttem, hogy ez bizony nagyon passzol ehhez a néhol indokolatlan francia humorhoz. Végül pedig mégiscsak lesz jelentősége a történetben egy perui bojtos sapkának, de a poént nem lövöm le. Julie pedig pont olyan idétlen személyiség, mint ez a morcos, sapkás cica.
A szerzőről is csepegtetnék néhány érdekes információt. Gilles Legardiner 1965-ben született és 15 éves korától pirotechnikusként dolgozott angol és amerikai filmek forgatásain. Később belekóstolt a producerkedésbe és forgatókönyvírásba is. 2009 óta ír könyveket, két év alatt három ifjúsági regénye és két krimije került nyomdába. Az Állítsd le magad, Julie! hozta meg az igazi áttörést, Franciaországban hatalmas sikert aratott, melyet azóta több tucat nyelvre lefordították. A könyv legvégén érdemes elolvasni a köszönetnyilvánítást, mert csodálatos végszót írt, a megható szavak számomra még szimpatikusabbá tették az írót.
A könyv hazánkban a Park Könyvkiadó gondozásában és Bognár Zsuzsanna fordításában jelent meg.
Kedvenc idézetek:
- Odass, keresztmama! A teknőcnek az a neve, hogy Julie: ugyanúgy hívják, mint téged.
- És a szeme is pont olyan, mint a tiéd – nevet Carole. – Csak annyi a különbség, hogy neki sikerült megtartania a párját, ha jól nézem.
Nem tudom, honnan merítek erőt, mindenestre mosolyra húzom a számat, holott a legszívesebben elbőgném magam. És nem is törlöm képen a barátnőmet, pedig elvárnám tőle, hogy ne okozzon fájdalmat efféle viccelődéssel. Meleg van, Cindy szomjas, Cindy plüssállatkákat akar, jó volna meghalni.
Egy új kaliforniai tévésorozat főcímzenéje, a pattanásos főhős fotógalériáját megszemlélhetem Cindy szobája falán. Aztán falatozunk egy kis jól odaégett cookiest. Ha egyszer rákom lesz, legalább tudni fogom, mitől kaptam. Aztán sminkelőst játszottunk, „te engemet, én tégedet”. Több szemfestéket kellett volna az orrcimpája köré mázolnom, mert ő sem fékezte magát, és a fülem közepéig kihúzta rúzzsal a számat.
Egészséges bagett
Kézenfekvő volt, hogy valamilyen franciás finomságot készítek ehhez a könyvhöz. Julie a banki szférát otthagyva egy pékségben kezd el dolgozni, így olvasás közben folyamatosan éreztem az elkészült finomságok illatát. Már csak azt kellett kitalálnom, hogy croissant, vagy bagettet süssek? Sok-sok-sok álmatlan éjszakát töltöttem eme nehéz kérdés megválaszolásával, végül az utóbbira esett a választásom. Egy egészséges bagett mellett döntöttem, mely nem igényel túl nagy konyhai szakértelmet, így kezdők is megpróbálkozhatnak vele.
Hozzávalók:
(4 veknihez)
- fél csomag friss élesztő (2,5 dkg)
- 5 dl víz
- 1 evőkanál olaj
- 1 evőkanál só
- 10 dkg búzakorpa
- 10 dkg búzacsíra
- 25 dkg finomliszt
- 25 dkg zabliszt
- 2-3 gerezd zúzott fokhagyma (opcionális)
Az élesztőt egy tálba morzsolom, a vizet pedig testhőmérsékletűre melegítem és elkeverem az élesztővel. Hozzáadom az összes hozzávalót és jól összekeverem, majd kézzel - vagy géppel - simára dagasztom az egészet. Akkor jó, ha a tészta elválik az edény falától. Konyharuhával letakarom és kb. 1 órán keresztül meleg helyen kelni hagyom. Ezután egy lisztezett gyúródeszkán még egyszer jól átgyúrom, majd négy részre osztom. 30-35 cm-es rudakat formázok belőle és egy sütőpapírral bélelt tepsibe fektetem őket. A mini bagetteket éles késsel ferdén behasogatom, végül még 30 percig kelesztem. (Ekkor már nem szükséges letakarni.) Míg pihennek a rudak, a sütőt 250 °C-ra előmelegítem. A bagetteket vízzel megkenem és egy kevés búzakorpával megszórom, majd 15-20 perc alatt ropogósra sütöm. Rácsra helyezve hagyom kihűlni.
Parfé tipp: Finom szendvicseket készíthetsz belőle, de egy tartalmasabb leves mellé is adhatod. Egy pohár borral és egy markáns ízű sajttal, vagy mártogatós krémmel isteni vacsora!
