Egyél velem könyvet!

KönyvParfé

KönyvParfé


Charlotte von Feyerabend: Selma ​Lagerlöf

Hasselback burgonya

2023. november 02. - KönyvParfé

1_71.jpg

A svéd tanárok szövetsége felkért, hogy írjak egy olvasókönyvet az iskolás gyerekeknek, hogy amikor olvasni tanulnak, akkor megfelelő szövegeket olvassanak. De számomra nem csak erről van szó. A szövegnek nem csupán jónak kell lennie, hanem azt kérdeztem magamtól, mire van szükségük a gyerekeknek, és azt hiszem, hogy elsősorban valami friss, vad dologra. Svédország térképének meg kell elevenednie, és úgy, hogy a gyerekek mindent képszerűen maguk elé tudjanak képzelni. Az erdőket, a tavakat, a szántóföldeket és a folyókat, a várakat, a kastélyokat, a parasztházakat és a városokat Ystadtól Haparandáig. Ez legyen az alapom, amire építkezem.

Ezzel az ötlettel született a tankönyvnek szánt Nils Holgersson csodálatos utazása című regény, melyben különböző kalandokba keveredik egy vadludakon repülő, picire összezsugorodott kisfiú. A történet, melynek segítségével körbeutazzuk Svédországot, megcsodálhatjuk általa nevezetességeit, állat- és mondavilágát, Selma Lagerlöf fejéből pattant ki. Charlotte von Feyerabend nemrégiben megjelent könyve épp erről mesél, vagyis Selma életéről, a leghíresebb könyve keletkezéséről, a svéd idillről és a 19. század végi női emancipációról. A kötet a Kossuth Kiadó gondozásában és Tuza Csilla fordításában jelent meg.

Tovább

Marta Molnar: A ​napraforgók titkos élete

Holland mustárleves

2023. szeptember 04. - KönyvParfé

p1120140.jpg

Ha kedvenc festőt kellene mondanom, akkor egyértelműen Henri de Toulouse-Lautrec áll nálam a dobogó legfelső fokán. Ez a szerelem örök és megmásíthatatlan, de azért szeretek mindent, amely az impresszionizmushoz és a posztimpresszionizmushoz köthető. Marta Molnar regénye A napraforgók titkos élete pont azokkal a pontokkal operál, melyeket annyira kedvelek. Megjelennek könyvében a 20. század nagy festői, bár leginkább Vincent van Gogh életébe és zseniális művészetébe tekinthetünk be. Emellett főszerepet kap két erős nő, valamint egy száz éves családi titok is. A regény a Libri Kiadó gondozásában és Hoppán Eszter fordításában olvasható.

Tovább

Bernard Pascuito: Romy ​Schneider utolsó élete

Körtés tarte tatin

2023. augusztus 26. - KönyvParfé

1_1_5.jpg

Ha meghallom a nevet: Romy Schneider, óhatatlanul Sissi jut eszembe. A filmtrilógia, melyben Erzsébetet alakította, eggyé vált vele. S hiába kapunk a mozivásznon egy idealizált császárnét, ugyanúgy idealizáljuk általa Romyt is, és azonosítjuk filmbeli szerepével. Pedig ő mindent megtett, hogy megmutassa magát más alakításokban is, még szülőhazájának is hátat fordított, csak hogy ne mossák össze folyton azzal a szereppel, mely meghozta számára az áttörést és a világhírű ismertséget. Az amerikaiaknak ott volt Marilyn Monroe, míg a franciáknak (és a németeknek) volt egy tündöklő Romyjuk. Mindketten tragikus sorsú csillagok voltak, akikről ma már tudjuk, mennyi fájdalmat hordoztak magukban. Romy Schneider élete közel sem volt tökéletes, hiába áldotta meg a sors egy angyali külsővel. Élete során rengeteg fájdalmat kellett átélnie, majd eljött a pont, amikor már nem bírta tovább és véget vetett az életének. Bernard Pascuito Romy Schneider utolsó életéről, vagy inkább utolsó évéről mesél és keresi a válaszokat a történtekre.

Tovább

Lucy Worsley: Agatha ​Christie

Fekete mazsolás scone tejszínhabbal, eperlekvárral és eperrel

2023. május 31. - KönyvParfé

6_21.jpgLucy Worsley az Egyesült Királyságban élő és közkedvelt történész és életrajzíró, legújabb könyvében egy olyan nőt mutat be, akiről mindenki hallott már, de csak kevesen ismernek. Agatha Christie - Egy sejtelmes nő alcímmel nemrégiben jelent meg hazánkban ez az életrajzi kötet, melyben olyan tévhitekre és rejtélyek mögött meghúzódó igazságokra világít rá az írónő, amelyeket az emberek életében és talán a mai  napig nem hajlandók tudomásul venni.
Azt mondják, Agatha Christie könyveiből eddig kétmilliárd példányt nyomtattak, s úgy hírlik, ennél több kiadást csak a Bibliának és Shakespeare köteteinek tulajdonítanak. Christie történetei részei életünknek; 66 detektívregényt, 14 novellagyűjteményt és több mint 20 színpadi darabot írt. Minden idők legnagyobb bestseller írójának tarthatjuk számon, könyvei időtállóak, melyek még most is képesek megdolgoztatni a szürke agysejtjeinket.

Tovább

Eva-Maria Bast: A ​királynő

Mozaik süti

2023. április 26. - KönyvParfé

1_62.jpg

A modern világ legjelentősebb uralkodója, II. Erzsébet brit királynő több mint 70 évnyi uralkodást követően 96 évesen 2022. szeptember 8-án elhunyt. Kétségtelenül a 20. és a 21. század egyik, ha nem a legnagyobb hatású nője, aki elképesztő életutat járt be. Az Egyesült Királyság királynője és további 14 nemzetközösségi állam, valamint az anglikán egyház feje volt. Szimbólumává vált a monarchiának, a családnak, valamint országa stabilitásának, így a Kossuth Kiadó Ikonikus nők-sorozatában helye van. Eva-Maria Bast A királynő című könyvében a fiatal Erzsébetet mutatja be, valamint bepillantást nyerhetünk a brit királyi család kötelességgel és elhivatottsággal teli életébe.

Tovább

Elton John: Én

Céklás rizottó

2023. február 07. - KönyvParfé

1_52.jpg

Ha valami igazán jó olvasnivalót keresel, akkor szerezd be Elton John Én című életrajzi regényét. Túlzás nélkül állíthatom, hogy az egyik legjobb, amit tavaly olvastam. A kötet 2020-ban jelent meg a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában és Rácz Kata fordításában. Hogy miért tegyél vele egy próbát? Mert ahogy Elton mesél, az egyszerre pimasz, őszinte és nagyon emberi. Szóval, ha szereted a zenéjét azért, ha nem szereted, akkor meg azért olvass bele. Higgy nekem, nem fogod megbánni!

Tovább

Marie Benedict - Victoria Christopher Murray: Belle, ​a könyvtár királynője

Vichyssoise, avagy a hideg póréhagymás burgonyakrémleves

2022. szeptember 24. - KönyvParfé

b.jpgAmikor a kezembe vettem Marie Benedict és Victoria Christopher Murray közös könyvét, a Belle, a könyvtár királynőjét, egy könnyed olvasmányra számítottam. Az igazsághoz  hozzátartozik, hogy eddig soha nem hallottam Belle da Costa Greene nevét, pedig egy kivételes műveltséggel és páratlan ízléssel megáldott hölgyről van szó, aki csalhatatlan érzékkel válogatta össze munkaadójának az egyedülálló kéziratokat és ritka műkincseket. Az 1900-as évek elején robbant be a köztudatba és kétségtelen, hogy egy nem mindennapi életutat járt be. A kötet a Libri Kiadó gondozásában és Bakonyi Berta fordításában jelent meg, és mindazoknak ajánlom, akik szeretnének bepillantást nyerni egy olyan hölgy életébe, aki képes volt felvenni a versenyt kora legádázabb üzletembereivel is.

Tovább

Pamela Binnings Ewen: Párizs ​királynője

Kukoricalisztes blini kapros krémmel és vegán kaviárral

2021. december 31. - KönyvParfé

2_39.jpg

Coco Chanelt kifinomult stílusáért csodáljuk. Géniusz volt, amikor divatba hozta azt a bizonyos kis sikkes, fekete ruhát, melyet szívesen viselt egy egyszerű fehér gyöngysorral. A Chanel N°5 parfüm, melyet hosszú hónapok alatt fejlesztett tökélyre, a mai napig a legkelendőbb illatok egyike, melyet nők milliói tartanak a csábítás fegyverének. 
Coco abban az időben vált független és sikeres üzletasszonnyá, amikor egy nőnek kegyetlenül nehéz volt az üzleti világban. Márpedig ő sohasem volt olyan asszony, aki meghajolt, ha az élet egy kemény akadályt gördített elé. Keménységéhez egy bonyolult személyiség is társult, ezért rengeteg rosszindulatú pletyka kapott szárnyra abban az időben. Pamela Binning Ewen egy olyan Cocót ismertet meg az olvasóval a Párizs királynője című regényében, amely sokak számára visszatetsző lehet. Mert más elképzelni egy hatalmas ikont, aki sikeres, magabiztos és hihetetlenül lehengerlő, és más szembesülni azzal, hogy ő is hozott rossz döntéseket, melyek súlyos következményekkel jártak.

Tovább
süti beállítások módosítása