Kifejezetten humán beállítottságú vagyok, imádom a könyveket és az irodalmat. A suliban mégis gondom volt a történelemmel, mert sokszor száraznak éreztem, és a bemagolni való évszámokkal is meggyűlt a bajom. Viszont a görög és római mitológiát nagyon szerettem tanulni hallgatni, bár egy idő után elvesztettem a fonalat, hogy ki kicsoda és éppen kivel gubancolódott össze. Emlékszem, amikor először hallottam Percy Jacksonról, azt gondoltam, végre egy olyan film, amit biztosan imádni fogok. Istenek, titánok, szörnyek, kaland és még sorolhatnám. Igen, jól olvastad, az előbb filmet írtam. Ugyanis először a mozis verzióhoz volt szerencsém és később került a kezeim közé a könyv. Mindkettőt nagyon szeretem, igaz jócskán eltér egymástól a két történet. Egyvalamiért sajnálom csak, hogy nem a könyvvel kezdtem... már a Mamma Mia alatt sem hittem a szememnek, amikor Pierce Brosnan (vagyis a kemény, mindenre elszánt 007-es ügynök) dalra fakadt, de miután láttam kentaurként A villámtolvajban, visszavonhatatlanul beleégett a retinámba. Ettől sajnos nem igazán sikerült elvonatkoztatnom olvasás közben...

A tavalyi megjelenések között bukkantam rá a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában megjelenő A pormanó felbukkan című mesekönyvre. Nagyon tetszik a borítója, a sárga színe és az elején lévő bolyhos, szürkésbarna manószerű alak miatt rögtön belopta magát a szívembe. Azt hiszem nem árulok zsákbamacskát azzal a kijelentésemmel, hogy nem kifejezetten erősségem a házimunka. A portörlést, a mosogatást és a porszívózást sem teljes erőbedobással végzem, így már a könyv olvasása előtt éreztem, hogy a pormanóval mi országos cimborák lennénk. A mese elolvasása után, állíthatom, hogy nagyon jól megértenénk egymást. De az a legjobb ebben a történetben, hogy ezután nem kell behajolnom a szoba legeldugottabb sarkaiba egy portörlő ronggyal, és a porszívó csövét sem kell a szekrény háta mögé és az ágy alá beszuszakolnom, ha porcicákat látok, ugyanis simán lehet, hogy nálunk is él egy. Márpedig én nagyon szeretnék találkozni eggyel, és ha hinni lehet a könyvnek:
Az előző hétvégén a Balatonnál lógattuk a lábunkat. Szeretek a parton ücsörögni, közben figyelni a pancsolókat, az úszkálókat és a kecsesen elhaladó vitorlásokat. Egy hétvégi kiruccanásra nem kell sok mindent becsomagolni: fürdőruha, naptej, törülköző, napszemcsi, a kedvenc kockás plédünk és természetesen néhány könyv. Valahogy így nézett ki az én táskám is és miután meggyőződtem róla, hogy a víz hőmérséklete épp megfelelő, belevetettem magam az igazi pihenésbe. Ez nálam annyit tesz, hogy könyvet veszek a kezembe és a meleg, kicsit álmosító napon belemerülök egy jó regénybe. Csak akkor van probléma, ha több olvasnivalót viszek a kelleténél és képtelen vagyok eldönteni, melyikkel is kezdjek! Most is beleestem ebbe a hibába, végül egy mesekönyvre esett a választásom. Nagyon hamar elolvastam, gyakorlatilag faltam a lapokat. Néhol hangosan felnevettem közben, de a legjobb az volt az egészben, hogy ez a könyv elvitt egészen a gyerekkoromig. 
Jól megnézted a fenti képeket? Fura látvány, mi? Akár hiszed, akár nem, ez egy gyerekkönyv, és igaz rá, hogy kicsit elborult a történet meg az illusztráció, mégis érdemes kézbe venni és elolvasni. 
Amikor azt halljuk, hogy reggae zene, hosszú, csimbókos, raszta haj és Jamaica, a legtöbbünknek rögtön Bob Marley ugrik be, valamint a zöld-sárga-piros sávos zászló, és persze a kannabisz. Pedig nem ezek miatt lett belőle kultusz, ennél sokkal többről van itt szó. Énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró és politikai aktivista, aki jelentős életművet hagyott maga után, és még most is a zenetörténet egyik legendás alakja. Valamint ze