Bár Halloween nálunk nem hivatalos ünnep, mégis egyre nagyobb teret hódít az utóbbi években. Talán az egyik legizgalmasabb időszak ez világszerte, hiszen a rémisztő dekorációk, az ijesztő jelmezek és a világító töklámpások, kellőképp megalapozzák a halloweeni hangulatot. Lehet szeretni vagy nem szeretni, de mi más lehetne a legjobb ilyenkor, mint egy puha takaró alatt, sütőtökös lattét kortyolgatva, a pislákoló gyertyafény mellett horrorfilmeket nézni vagy épp rémtörténeteket olvasni?
Én személy szerint nem vagyok annyira oda a túlságosan rémisztő filmekért, de azért vannak kedvenceim, melyeket szívesen megnézek ilyenkor. Az Addams Family, a Tim Burton-féle Karácsonyi lidércnyomás vagy A halott menyasszony, bizony örök klasszikusok itthon.
S talán épp ezért tetszett annyira Barbara Cantini Halálka című mesekönyve, mert a főszereplő kislány az Addams Family-ből jól ismert Wednesday karakterére emlékeztet, és mert nagyon jól illik ehhez az időszakhoz. De lehet, hogy azért, mert már rég olvastam ennyire szórakoztató, szívmelengető és haláli gyerekkönyvet!

Valahol azt olvastam, hogy a természettel jó barátságban élő gyerekek sokkal okosabbak és kreatívabbak. Ebben lehet valami, nem? Hiszen a kint töltött idő nemcsak remek kikapcsolódást jelent, hanem sok mindenre meg is tanít. Egy-egy túra alkalmával számtalan dolgot megfigyelhetünk, és miközben pillangókat kergetünk, pocsolyákban ugrálunk, leveleket és terméseket gyűjtögetünk, alaposabban megfigyelhetjük a növény- és állatvilágot. És ez nagyon fontos, mert nem szabad elfelejtenünk, hogy évmilliókig ez volt az ember élettere, itt tanulta meg, hogy mi szükséges a túléléshez, és itt figyelte meg az élőlények viselkedését is. Talán épp ezért szerettem annyira Tereza Vostradovská Egérke enciklopédiája című ismeretterjesztő könyvét, hiszen pontosan azt mutatja be a kisebbeknek, hogy milyen gazdag a természet, és hogy mennyire meghálálja, ha figyelünk rá.

Amikor iskolás voltam, utáltam a törit. Egyáltalán nem volt érdekes, száraznak találtam a tananyagot, és ezen az sem segített, hogy be kellett nyakalni azokat a fránya évszámokat. Persze ha már akkor tudom, amit Lőrinc László, talán minden másképpen alakul és szívesebben nyúlok a történelem tankönyvhöz. Te gondolkodtál már azon, miket posztolhattak és kommentelhettek volna őseink, ha az ő idejükben ismerik az okostelefont, a Facebookot vagy az Instagramot? Ezzel a gondolattal operál a 25 szelfi az Árpád-korból című kötet, mely egyszerre informatív, érdekes és hihetetlenül vicces. Egyszóval fergeteges!

Nagyon sokat köszönhetünk a francia cukrászoknak. Ha ők nincsenek, talán nem élvezhetjük a Tarte Tatint, avagy a híres fordított almatortát, sem az Éclair fánkot. És akkor a tojáshabos citromtortáról, más néven a Tarte citron meringuée-ról és a Macaronról még nem is ejtettem szót! Laura Madeleine nemrég megjelent regénye, az Egy cukrászmester meséje, egy olyan francia cukrászdába invitálja az olvasókat, ahol a süteménykészítés nemcsak tradíció, de művészet is. Vigyázat! Olvasni csakis akkor érdemes, ha épp nem bikinialakra gyúrsz!

Szerb Antal Utas és holdvilág című regénye az 1937-es megjelenése óta világsiker. Lassan örvénylő történet ez, melyből mindenki tud meríteni, ugyanakkor tipikusan az a könyv, mely különböző élethelyzetekben mást-mást ad.
Kicsit kilóg a magyar szépirodalmi kötetek közül, hiszen aki nem képes önfeledten belemerülni, hanem tiszta ésszel közelíti meg, az talán soha nem fogja tudni befogadni. Fura kalandozás a képzelet és a valóság határán, miközben bevezet az ember legbensőbb gondolataiba és félelmeibe. Négy éve írtam először a történetről, mely a wmn.hu oldalon jelent meg. Most, hogy újraolvastam, egészen más élményt adott. Szerb Antal ismét egy különös és varázslatos utazásra invitált, ahol szebbnél szebb olasz tájakon barangoltam és a rejtélyekkel teli múltban is elidőztem egy keveset.

Ha hiszed, ha nem, tündérek léteznek. Könnyen lehet, hogy már te is találkoztál néhánnyal, csak nem tudtál róla! Nem minden tündér magas és nádszál vékony, mint ahogy azt a Magyar népmesékben láttuk/olvastuk gyerekkorunkban, hanem vannak egészen másmilyenek is. Vegyük például Áfonykát, ezt az apró, kerekded erdei tündért, aki olyan könnyű, mint egy pillangó. Bogyókék a haja, levélzöld a szeme, és szeplőkkel tarkított fitos orra van. Varró Zsuzsa meséjének főszereplője egy rendkívül bájos teremtés, aki mókuspulcsijával és nyúlcipellővel a lábán, a kedvesség és a jóság megtestesítője. De most komolyan, lehet egy ilyen színes egyéniséget nem szeretni?

Nem tudom, te hogy vagy vele, de én a szagokkal durván hadilábon állok. Van ugyanis néhány olyan "illat", amely mások számára kellemes, de én kikészülök tőle. Az világos, hogy ha valami levet ereszt a hűtőben, aminek nem kellene, vagy ha egy-két élelmiszer már annyira szőrös, hogy kimászik az ajtón, annak a szaga finoman szólva sem kellemes. De számomra ilyen a túlérett, már majdnem fekete banán, a sárgadinnye, az erősen vaníliás pacsulik és a vattacukros parfüm is. Bah, ez utóbbi annyira tud irritálni, hogy még a buszról is leszállok, ha valakin megorrontom. Érdekes utazásra invitál a Scolar Kiadó gondozásában tavaly megjelenő Hű, de büdi! című ismeretterjesztő könyv, mely a szagok világába kalauzolja a gyerekeket. Őszintén szólva én is élvezettel mélyedtem el a témában, és biztosan állíthatom, hogy most már senki sem fog tudni az orromnál fogva vezetni!