A Télikrumpligombóc, a Gőzgombóc blues és a Sertésfej al dente után végre sikerült megszereznem Rita Falk Franz Eberhofer-sorozatának negyedik kötetét is, a Grízgaluska affért. Franz, a testesül-lelkestül bajor rendőr ebben a részben is hozza a formáját, a megszokott falusi idill pedig ugyanúgy átjön, mint az eddigi történetekben. A szereplőket ugyancsak régi ismerősökként köszöntöttem, hál'istennek a szívemnek oly kedves Nagyi az utolsó találkozásunk óta semmit sem változott. 

Bár nemrégiben megjelent hazánkban Rita Falk Franz Eberhofe-sorozatának negyedik kötete, hozzám csak néhány hónapja jutott el a harmadik rész, a Sertésfej al dente. A Télikrumpligombóc és a Gőzgombóc blues után  már egészen otthonosan mozgok Niederkaltenkirchenben, ahol természetesen mindig történik valami. Régi ismerősként üdvözöltem újra Wolfit, a kocsmárost, Flötzingert, a "buheráló" szerelőt, Simmelt, a mészárost és természetesen az Eberhofer családot. Franz semmit sem változott az utolsó találkozásunk óta, Nagyi még mindig istenien főz, a házból esténként teljes hangerővel ordít a Beatles, és Leopold ugyanolyan "nyálas disznó", mint ahogy kedvenc zsarunk állítja.

Mary Ann Shaffer és Annie Barrows regénye, a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság azon kevés könyvek egyike, melyet bizonyos időközönként újra előveszek. Szívbe markoló és varázslatos kisregény, melyben levélváltásokból, apránként rajzolódik ki előttünk a csatorna-szigeteki Guernsey-n élő közösség nem mindennapi története. Az egész nagyon szerethető és emberi, az olvasó pedig akaratlanul is megszereti a maroknyi csoport tagjait. Sőt, hamarosan minden vágya az lesz, hogy tagja lehessen a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságnak!
A regény 2008-ban jelent meg Amerikában, majd számos nyelvre lefordították. A magyar olvasókhoz 2010-ben jutott el, most pedig a Park Kiadó gondozásában újra megjelent. Szerencsére Szántó Judit fordítása maradt, ám a borító filmesre cserélődött.

Mázlista vagyok, mert idén zsinórban olvasom a jobbnál jobb könyveket. Előző héten a Bádogemberről zengtem ódákat és most megint egy új kedvencet hoztam, ráadásul a Blogturné keretein belül. Keith Stuart Kockafiú című regényét először a könyvtár újdonságai között fedeztem fel, majd amikor belelapoztam, azonnal berántott. A mai napig nem tudom, hogy fogyott el két nap alatt ez a több mint 460 oldalas könyv.
Azt vettem észre, mostanában egyre többször írnak a szerzők autista szereplőkről; kicsit már úgy érzem, túl sokan is akarják meglovagolni ezt a hullámot. Ez egyrészt érthető, hiszen az autista és aspergeres emberkék annyira különlegesen látják a világot, és sokunkban van egy egészséges kíváncsiság irányukban. Másrészt a szerzők zöme nem tud hiteles maradni, mert nem ismerik eléggé ezt az állapotot. Keith Stuart sok humorral megírt története azért volt érdekes számomra, mert legkisebb fiánál néhány éve autizmust diagnosztizáltak, így ő pontosan tudja, milyen kemény az élet egy autista gyerekkel.

Vannak olyan könyvek, melyek csöndesen lopják be magukat az olvasók szívébe. Sarah Winham Bádogember című regénye pontosan ilyen; megindító, lírai és engem teljesen elvarázsolt. Ez egy lélegzetelállító, gyönyörű szerelmi történet, mely mentes a cukormáztól, ugyanakkor őszinte és nagyon emberi. Megható, csendes-bús, magával ragadóan szép regény, és talán túlzás nélkül kijelenthetem, hogy az egyik legjobb könyv, amit idén olvastam. Winman elbeszélése tavaly jelent meg, de már 14 nyelvre lefordították, majd Costa irodalmi díjra jelölték. Nem véletlen, hiszen az egyik legszebb szerelmi történet, melyet az utóbbi időben kiadtak.

Joanne Harris könyvei olyanok, mint egy személyre szabott, nagy hozzáértéssel előállított, kézzel válogatott pralinés doboz. Egy igazán exkluzív fajta, amely minőségi összetevőket tartalmaz. A csomagolás egyszerű, de amikor kibontod, majd megkóstolsz egyet, bármelyiket is válaszd, nem fog csalódást okozni.
Briliáns írónőnek tartom, aki - legyen az romantikus, fantasy vagy pszicho-thriller -, könnyedén lavírozik a műfajok között, és folyamatosan meg tudja lepni az olvasóit. Lassan, ugyanakkor lehengerlően szövi a szálakat, de hát nem is várhatnunk mást a hétköznapi varázslatok nagyasszonyától, ugye? Tavaly a Csokoládéról írtam, most viszont az Ötnegyed narancsot hoztam, melyet a Libri Kiadó idén új köntösben jelentetett meg.