A Pagony Kiadó 2007-ben indította útjára az Aranyvackor pályázatot, mely kétévente kerül megrendezésre. A cél, hogy tehetséges írók és illusztrátorok mutathassák be munkáikat, és igényes gyerekkönyvek születhessenek. A beérkezett műveket, vagy legalábbis a kiválasztott legjobbakat, minden gyerekkönyvkiadó szemlézi. A héten hozott mesekönyv szintén Aranyvackor-díjas, Turbuly Lilla és Horváth Ildikó közös munkájából született meg a Talált szív, mely 2013-ban a III. helyezést érte el, valamint a Manó Könyvek és a Scolar Kiadó különdíját is bezsebelhette.

Senki nem mondhatja azt, hogy a skandinávok nem tudnak gyerekkönyveket írni. Azt szeretem bennük a legjobban, hogy nem veszik palira az ifjúságot; nem ijednek meg a rejtélyes dolgoktól, és simán belefér a történeteikbe a misztikum, meg a szellemvilág. A Szemüveges Szirén Izlandon játszódik, és szinte minden olyan elem megtalálható benne, amely magára vonzza az olvasó figyelmét. Igaz is... miket beszélek itt össze-vissza? Hiszen nem is skandináv származású az író, hanem magyar. Dunajcsik Mátyás első ifjúsági regénye igazi csemege a gyerekkönyves piacon, mert egy csodás hangulatú történetet sikerült írnia, amely tele van az izlandi népmesevilág motívumaival. Kicsit mesés, kicsit ködös, kicsit szellemes, emellett megelevenedik a lapokon a Grönlandi-tenger, olvasás közben pedig érezni a hideg levegőt és a csípős szelet.

Hónapok óta szemezgetek a Mákszem és Gubó eltűn(őd)ik című mesekönyvvel, de most végre beadtam a derekam és megvettem. Ritkán nyúlok mellé, de ez igencsak jó vétel volt!
Először is Molnár Krisztina Rita a Maléna Kertje óta az egyik kedvenc írónőm, költőnőm. Nagyon szeretem a könyveinek azt a különleges hangulatát. Másodszor ebben a történetben egy ikerpár kap főszerepet, akiket Mákszemnek és Gubónak hívnak. Már a nevektől mosolyognom kell, annyira aranyosak. Harmadszor a helyszín fogott meg, hiszen a Skanzent barangolhatjuk be egy érdekes és nem mindennapi túra keretében. Schall Eszter csodálatos képei pedig csak hab a tortán.

A tavalyi megjelenések között bukkantam rá a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában megjelenő A pormanó felbukkan című mesekönyvre. Nagyon tetszik a borítója, a sárga színe és az elején lévő bolyhos, szürkésbarna manószerű alak miatt rögtön belopta magát a szívembe. Azt hiszem nem árulok zsákbamacskát azzal a kijelentésemmel, hogy nem kifejezetten erősségem a házimunka. A portörlést, a mosogatást és a porszívózást sem teljes erőbedobással végzem, így már a könyv olvasása előtt éreztem, hogy a pormanóval mi országos cimborák lennénk. A mese elolvasása után, állíthatom, hogy nagyon jól megértenénk egymást. De az a legjobb ebben a történetben, hogy ezután nem kell behajolnom a szoba legeldugottabb sarkaiba egy portörlő ronggyal, és a porszívó csövét sem kell a szekrény háta mögé és az ágy alá beszuszakolnom, ha porcicákat látok, ugyanis simán lehet, hogy nálunk is él egy. Márpedig én nagyon szeretnék találkozni eggyel, és ha hinni lehet a könyvnek:

Előbb-utóbb minden házban megjelenik egy pormanó.

Jól megnézted a fenti képeket? Fura látvány, mi? Akár hiszed, akár nem, ez egy gyerekkönyv, és igaz rá, hogy kicsit elborult a történet meg az illusztráció, mégis érdemes kézbe venni és elolvasni.
A tavalyi megjelenések között találkozhattál Elekes Dóra A muter meg a dzsinnek című gyerekkönyvével. Ebben érdekes és egyedi stílusban nyúl egy komoly témához, hisz alkoholizmusról szóló gyermek- és ifjúsági könyvet nem olvashattál ezidáig Magyarországon. Pár hete jelent meg a Csimota Kiadó gondozásában a Dettikéről és más istenekről címmel egy újabb könyve, mely szintén különlegesség, igazi csemege, hiszen egy képzeleti barát szemével pillanthatunk bele egy kislány és egy család életébe.

Nagyon szeretek kávézókban, teázókban üldögélni. Régen többet hódoltam eme szenvedélyemnek, de mostanság ritkán jutok el ilyen hangulatos, ücsörgős helyekre. Mindig megnyugtat a légkör, a félhomály, a kávéillat, a tea felfelé gomolygó gőze és a halk sutyorgás. A forró italok lassú kortyolása számomra a nyugalmat és a harmóniát jelenti, megvan a maga szertartásossága, és ilyenkor jó egy kicsit visszavonulni a világ zajától.
A cukrászda is jó hely! Ott a franciakrémesek, a gesztenyepürék és a puncstorták látványa nyugtat meg. Sőt, ha megeszek egy szelet krémest, vagy egy-két kókuszgolyót, hamar Buddha üzemmódba kapcsolok. Olyankor aztán történhet bármi, a belapátolt cukormennyiség és a teli pocak érzete a nyugalom szigetére repít, és békés leszek. Ki tudja, talán emiatt, de amikor megláttam Kertész Erzsi új mesekönyvét a könyvesboltban, tudtam, hogy erről írnom kell.

Pszichológiai ismereteinkből már hallhattunk a társas kapcsolatokról. Tudjuk, hogy az ember társas lény és másokkal szövetségben élhetünk teljes életet. Azt is tudhatjuk, hogy ha valaki magányos, vagy rosszul működő kapcsolatban él, az teljes mértékben kihat a mindennapokra, és legtöbbször lelki betegségekhez vezet, mely a testi egészségre is veszélyes. Persze a társas kapcsolatok nem annyira egyszerűek, mint ahogyan azt elsőre gondolnánk. Nem vagyok pszichológus, nem is szeretnék belemerülni a témába, de az tény, hogy ha egészséges, harmonikus családban/kapcsolatban élünk, az meghatározza az életünk minőségét. Ha nem klappolnak a dolgok, minden zavarossá válik, sokszor a saját viselkedésünket sem értjük, csak annyit tudunk, hogy valamin változtatni kell. De vajon mit érzékel ebből egy kisgyerek? A kicsik számára még talány a férfi és nő közti kapcsolat, és a házasság. Mindig kérdés, hogy talált egymásra apa és anya, és hogy mi a szerelem, meg az is, hogy miért romolhat meg köztük a viszony.
A héten Gimesi Dóra könyvét, a Csomótündért hoztam, mert nagyon kedvesen és különlegesen mesél arról, hogy az érzések néha összegabalyodhatnak, a kapcsolatok pedig többféleképpen működhetnek.

"Örülj, hogy még gyerek vagy!"
"Neked az a munkád, hogy játssz!"
"Addig jó, míg nem nősz fel, most a játék a legfontosabb!"

Szülők és nagyszülők szájából sokszor hallani ilyen és ehhez hasonló okosságokat. Ezzel nincs is semmi baj, a gondtalan gyermekévek teljenek játszással és egy kevés rosszalkodással. Egyébként is, felnőttnek lenni nem mindig annyira klassz dolog, mint ahogy kicsiként gondolja az ember. Nincs már akkora szabadság, ellenben sokkal több szabályt kell betartani, és nem lehet akkor játszani, amikor épp kedvünk tartja. Igaz, hogy már nem kötelező megenni a répafőzeléket és a mócsingos húst, ennek ellenére nekem hiányoznak a délutáni alvások. A héten hozott könyvben Todó mesél arról, milyen az ovis élet. Persze, ha azt hiszed, csupa móka és kacagás, akkor tévedsz! Ebből a könyvből kiderül, hogy ott sem fenékig tejfel az élet, és nem is mindig annyira jó kicsinek lenni... Vagy mégis?