Szerencsésnek mondhatom magam, hogy csak könyvekből, filmekből vannak információim arról, milyen lehet egy gettóban felnőni. Ennek ellenére tudom, hogy sokan születnek bele, és természetes lesz számukra a fegyverropogás, az erőszak és a vér látványa. Azt is tudom, hogy vannak olyan helyek a világon, ahol pisztolyt szerezni épp annyira egyszerű, mint kenyeret venni a boltban. Azzal is tisztában vagyok, hogy egy bandaháború nem vidám dolog. Véresen komolyan veszik a tagok a saját törvényeiket és a család, valamint a számukra oly fontos igazságszolgáltatás mindennél előbbre való. Szörnyű dolgok ezek, és egyszerű lenne hátat fordítani, vagy lesütni a szemem, ha ezekről hallok... viszont a probléma ettől még nem oldódik meg.
A héten hozott könyvvel Los Angelesbe invitállak, de nem a turisták által annyira kedvelt látványosságokat nézzük meg, hanem olyan kerületekbe viszlek, ahol a fosztogatásé, a rablásé és a gyilkolásé a főszerep.
Nem mondom, hogy pihentető utazásban lesz részed, de előre figyelmeztetlek, csak akkor tarts velem, ha bírja a gyomrod a véres jeleneteket és a brutalitást. Felkészültél? Akkor indulhatunk!

Néhány hete találkoztam először a Tudás 30 másodpercben című sorozattal. Épp egy könyváruházban bolyongtam, amikor felfigyeltem a könyvekre. Ott lapultak a polcok tetején, és mint egy trópusi madárraj, figyelemfelkeltő és színes borítóikkal odacsalogatták a mit sem sejtő bámészkodókat. Eddig kilenc rész jelent meg, érdekesebbnél érdekesebb témákkal. A teljesség igénye nélküli a felsorolás, de olvashatsz találmányokról, a világűrről, a Földről, az emberi testről, az óceánokról, és persze mindezt egy picit másképp a megszokottól. Nosztalgikus volt belelapozni a kiadványokba, eszembe juttatta az általános iskolai és középiskolai biológia, történelem és földrajzóráimat, meg a hozzájuk tartozó tankönyveket. Vagyis ez utóbbit nem, mert már fogalmam sincs, milyen könyvekből tanultunk. Csak arra emlékszem, hogy nem hoztak ennyire lázba, nem tartalmaztak ennyi érdekességet sem, igaz ezt talán azért érezhettem így, mert kötelező volt megtanulni az anyagot, a muszáj meg nagy úr. Viszont szerencsés voltam a tanáraimmal, egyik sem volt vérengző fenevad, de a tananyag mégis csak akkor volt élvezhető és maradandó, amikor kísérleteket végeztünk az órákon, vagy valami extra dolgot csinálhattunk. Még mindig emlékszek néhány levetített kis videóra, meg a szertárból felhozott formalinban úszkáló furcsa dolgokra. 
Azt gondolom, játszva tanulni jó, mert kreativitásra ösztönöz és még izgalmas is, ehhez pedig a Babilon Kiadó könyvei remek kikapcsolódást ígérnek. Engem nem csak szórakoztatott, hanem elhitette velem, hogy lehetek tengerbiológus, űrkutató és felfedező.

A Könyvmolyképző Kiadó weboldalán figyeltem fel először erre a könyvre, majd a moly.hu-n is többször megakadt a szemem a borítóján. Hamar várólistára került, de az olvasás csak váratott magára... Majd egyszer csak azt vettem észre, hogy a Könyvutcás lányok - Bea és Zsófi -, szintén felteszik a várólistás polcukra. A polcnak érdekes nevet adtak:Titusznak!
Úgy tudom, ő a legkisebb a családban és kíváncsi lettem, milyen könyveket olvas, milyen könyveket szeret. Mit ne mondjak, remek ízlése van, bár ebben a két könyvmoly amazonnak is nagy szerepe lehet, hiszen Titi nem olvashat akármit! Azóta már túljutott ezen a könyvön és hatalmas sikert aratott nála. Majd pár hete megígértem neki, hogy elolvasom én is, és készítek mellé egy finomságot, így a heti bejegyzés egy picit eltér a megszokottól. Ez a hét Tituszról szól, meg a hozzá hasonló tizenéves fiúkról és lányokról. Meg persze mindazokról, akik szeretik a jó könyveket, és szívesen belemerülnek egy-egy izgalmas történetbe. A regényt azóta én is elolvastam, és arra gondoltam, megköszönöm Titusznak az ajánlást, így ezt egy neki szánt levélben teszem meg.

Egy alföldi kisközségben nőttem fel. Azóta már várossá nőtte ki magát, ennek ellenére sikerült megtartania a kistérségekre oly jellemző családias báját. Szinte mindenki ismer mindenkit, a boltban a neveden szólít az eladó és ha végig sétálsz a főúton, biztosan találsz egy önkit, presszót, fagyizót és egy zöldségest. Kisebb utcákban még imitt-amott felfedezhető néhány kendős, padon üldögélő térfigyelő kamera is, de ezzel nincs is semmi probléma. A gyerekkorom rengeteg játékkal telt, sokat bandáztunk az utcában élő srácokkal. Bújócskáztunk, fogócskáztunk és szentül meg voltunk győződve arról, hogy számháborúzni olyan helyen is lehet, ahol összesen 4 fa áll a puszta kellős közepén. Boldog gyermekkor! De az igazi izgalmak akkor értek bennünket, amikor a városban valamilyen „mozgolódás” történt. A havonta egy vasárnap megrendezésre kerülő vásár azt jelentette, hogy csurran cseppen valamilyen játék a bódékból. A nyarat a búcsú gondolata tette még élvezetesebbé, ahol a rengeteg kirakodás, cukorkaárus és a levegőben érezhető vattacukor illat mellett, ráülhettünk a Ciklonra és a Láncos hintára. Ennél nagyobb izgalom akkor ért bennünket, amikor megérkezett a cirkusz. Először a konvojra lettünk figyelmesek, majd a színes plakátokra a villanypóznán, végül amikor a hangosbeszélővel körbejárta egy autó az utcákat és kiabálta, hogy: ITT A CIRKUSZ!, akkor nyúzni kezdtük a szüleinket, hogy menjünk.

Emlékszel még, milyen volt az első nagy szerelem? A hasadban a pillangók kitartóan repdestek, és egy kicsit átformálódtál. Próbáltál önmagad lenni, közben idomulni a másikhoz. Édes, mámorító érzéssel élted meg a közös pillanatokat, és átadtad magad ennek a boldogságnak. Az első szerelem nyomot hagy az emberben, még ha ritkán is tart ki egy egész életen át. De milyen érzés az, ha szerelmünk nem akar egészen a miénk lenni? Mi történik akkor, ha az, akit szeretsz, titkolózik? Mi az önzés, és mi az igaz szerelem? A szeretet erős kötés, de könnyen válhat béklyóvá. Hogyan lehet anélkül szeretni, hogy birtokolni akarnád a másikat? Szabó T. Anna (japán nevén Kyoko) a Senki madarában egy szegény, magyar, árva fiú és egy japán festőlány szerelméről, két magányos ember egymásra találásáról mesél.
Ez a kisregény mindenkinek szól, aki kész meglátni és megtanulni a lényeget:

 Ha madarat szeretsz, égbolt legyél, ne kalitka.

Újabb mesés bejegyzéssel érkeztem a héten, ma egy igazán érdekes kiadványt hoztam. A Csimota Kiadóról eddig is tudtuk, hogy nem fél olyan könyveket kiadni, melyek tabukat döntögetnek. A Szívszerelem is egy ilyen, mert bár a borító és a cím azt sugallja, hogy valami szerelmes-cukormázas történetet kapsz, azért ez nem teljesen igaz. A téma a válás, még ha ez látszatra nem is jön át. A statisztikák azt mutatják, hogy Magyarországon közel minden második házasság felbomlik. Ha ezt még jobban lebontjuk, akkor az derül ki, hogy körülbelül minden második gyermeket elvált szülők nevelnek. Félelmetes, nem? Néha van remény, hogy a férfi és a nő újra megtalálja a közös hangot, de akadnak helyzetek, amikor már annyira elharapódzik az együttélés, hogy a válás már inkább megváltás mindenki számára. Fontos, hogy ilyen esetekben ne legyen bűntudat a szülőkben, hiszen egy rosszul működő kapcsolat, ahol a veszekedések és a fagyos hangulat mindennapossá válik, nagyobb kárt okozhat. A gyermek személyiségére is kihat a feszült légkör és óhatatlanul magában keresi a hibákat. Válás során a gyerekek élete sokszor gyökerestől megváltozik. Nem csak a szülőket látják kevesebbet, de előfordulhat, hogy másik városba/lakásba költöznek, más oviba, iskolába kell járniuk. Ilyenkor a gyermek viselkedése megváltozik és kulcsfontosságú, hogy minél többet beszéljünk velük az adott helyzetről. Természetesen őszintén, nyíltan, okosan! Eef Rombaut és Emma Thyssen közös munkájából született a Szívszerelem, mely az ovis korosztályt célozza meg. De most nézzük is ezt a Kereső – Vesztő – Nyerő címmel rendelkező könyvet, mely szerelemről, válásról és újrakezdésről szól.

Egy tavalyi bejegyzésemben már olvashattál G. Szász Ilona és Szegedi Katalin mesekönyvéről, az Álomszövő Penduláról. Nekem hatalmas kedvenc lett, mert szerintem a mese és az illusztrációk nagyszerűen kiegészítik egymást és valóban szemet gyönyörködtető, csodás kiadvány. Már egy ideje fent figyel a polcomon a páros előző munkája, A Mintentvarró Tű, így arra gondoltam, ehhez is készítek valami finomat! Ha a borítóra pillantasz, láthatod, hogy nem mindennapi mesekönyv. Különös hangulata van, mondhatni nosztalgikus. A régi korokat idézi a színeivel, a megsárgult fotókkal és az öreg varrógéppel, meg a gyöngyházas gombokkal. Lapozgatás közben azért sokszor elgondolkodtam azon, vajon gyerekkönyvet tartok-e a kezemben, vagy egy mesekönyvet felnőtteknek. A Szegedi Katalinra jellemző pöttyös minta vissza-visszaköszön a lapokon, az pedig, hogy már a borítón is megjelenik,  csak hab a tortán. De nézzük is, miről szól!

Valamikor réges-régen, dédanyáink idejében, a Borostyán utca egyik színes házában élt Málika, a híres varrókisasszony…

Tudjuk, hogy van szenvedélyes csók,  búcsúcsók,  nyálas csók, forró csók, meg a cuppogós. De mi a helyzet a puszikkal? Van homlokpuszi, horzsolásrahogygyorsangyógyuljonpuszi, jóéjtpuszi, békítősengesztelőspuszi, megbocsájtokpuszi, piszézés és még sorolhatnám. Egy viszont biztos! Puszikra szükség van! A gyerekeknek pedig muszáj kapniuk ebből minél többet és a jóéjtpuszik különleges jelentőséggel bírnak. Bizony ettől lesz szép és nyugodt az álom! De mi történik, ha valami miatt mégis kimarad az esti cuppanós? Egyáltalán, a pusziknak van súlya? És hogyan lehet begyűjteni belőlük egy mázsányit? Vig Balázs, a Puszirablók című gyerekkönyvében választ ad ezekre a kérdésekre.