Szerencsésnek mondhatom magam, hogy csak könyvekből, filmekből vannak információim arról, milyen lehet egy gettóban felnőni. Ennek ellenére tudom, hogy sokan születnek bele, és természetes lesz számukra a fegyverropogás, az erőszak és a vér látványa. Azt is tudom, hogy vannak olyan helyek a világon, ahol pisztolyt szerezni épp annyira egyszerű, mint kenyeret venni a boltban. Azzal is tisztában vagyok, hogy egy bandaháború nem vidám dolog. Véresen komolyan veszik a tagok a saját törvényeiket és a család, valamint a számukra oly fontos igazságszolgáltatás mindennél előbbre való. Szörnyű dolgok ezek, és egyszerű lenne hátat fordítani, vagy lesütni a szemem, ha ezekről hallok... viszont a probléma ettől még nem oldódik meg.
A héten hozott könyvvel Los Angelesbe invitállak, de nem a turisták által annyira kedvelt látványosságokat nézzük meg, hanem olyan kerületekbe viszlek, ahol a fosztogatásé, a rablásé és a gyilkolásé a főszerep.
Nem mondom, hogy pihentető utazásban lesz részed, de előre figyelmeztetlek, csak akkor tarts velem, ha bírja a gyomrod a véres jeleneteket és a brutalitást. Felkészültél? Akkor indulhatunk!

1992. áprilisában Los Angeles hat napra csatatérré változott.
A történet valós események és a tények ismertetésével kezdődik, és igaz, hogy olvasás alatt is kaptam elég információt, hogy mi zajlott akkor az utcákon, azért egy kicsit utána olvastam a történteknek. Az indulatok először Rodney King, egy fekete gépkocsivezető bántalmazása után szabadultak el. A férfit három fehér és egy spanyol rendőr brutálisan összeverte, mert nem akart megállni egy ellenőrzésnél. A fehérekből álló esküdtszék április 29-én a Los Angeles-i Rendőrség három tagját felmentette a  túlzott erőszak vádja alól, egy másik rendőrtiszt ellen felhozott hasonló vádban az esküdtszék nem jutott döntésre. A bántalmazást követően pár nappal egy koreai boltos megölt egy 15 éves fekete lányt, mert tolvajnak hitte. Ez már csak olaj volt a tűzre, az események hirtelen irányíthatatlanná váltak, elindították a zavargásokat és az utcákat csatatérré tették. A három és fél milliós lakosságú városban ezen a héten nem léteztek törvények, eluralkodott a káosz, egymást érték a bűncselekmények. A Nemzeti Gárda, a hadsereg és a tengerészgyalogság segítségével hat nap után sikerült véget vetni a zűrzavarnak.
A város történetének egyik legsúlyosabb zavargását azóta is sokan faji lázadásnak nevezik.

Ebben az időszakban 10 904 lakost tartóztattak le, több mint 2383 ember sérült meg, 11 113 tűzeset történt és mintegy 60 halálesetet tulajdonítottak a felkeléseknek. De ez az utolsó szám biztosan nem foglalja magába azokat az áldozatokat, akik az utcai összecsapások helyszínein vesztették életüket. Ryan Gattis regénye egy döbbenetes képet vázol fel nekünk az akkori Los Angelesről, emellett egy olyan történetet épít, mely könyörtelen és hiteles. Az író szerint a káosz alatt elegendő ideje maradt a bandáknak a különféle viták, és régi sérelmek lerendezésére. Ezekről az esetekről szól a regény.

Még soha nem olvastam ehhez hasonló könyvet, a legkülönösebb benne a fejezetek tagolásai voltak. Tizenhét ember kap helyet ebben a regényben, mindannyian 1-1 részt mesélnek el. Mindannyian benne vannak a sűrűjében, mégis más-más szemszögből bontakozik ki a történet, és kapunk képet az események láncolatáról. A szereplők között olvashatunk chicano bűnözőkről, alvilági bandatagokról, narkósokról és tűzoltókról is.
A történet is így indul, a zavargások megkezdődtek, az emberek megmutatják a legbrutálisabb és legállatiasabb arcukat, teret kap a fosztogatás és az erőszak. A rendőrség csődöt mond, képtelen kordában tartani a zűrzavart.

A regény első szereplője Ernesto Vera, aki a Tacos El Unico furgonjában dolgozik. Szereti a munkáját, az az álma, hogy saját helyet nyisson. Félretesz a fizetéséből, nem keveredik semmi zűrbe, nem drogozik és segítőkész mindenkivel. Kedves ember, sokan szorítanak neki, hogy összejöjjenek a dolgai, és leléphessen erről a kemény környékről. De hiába jó srác, van, akinek ez semmit sem jelent. Van, akinek csak az számít, hogy ő Ray Vera (alias Kicsi Mosco) testvére, aki lelőtt egy fiatal lányt egy buliban. A család bosszút esküdött, Ernestot pedig brutálisan kivégzik.
A bandaháború ezzel kezdetét veszi, és a szemet szemért elv irányítja a történéseket. Belenézhetünk Kicsi Mosco fejébe, de láthatjuk, hogy Payasa, a meggyilkolt fiú húga miként torolja meg bátyja halálát. A másik oldal is képviselteti magát, ugyanakkor a fegyverropogás, és a káosz kellős közepén egy nővér, valamint egy tűzoltó is beszámol a látottakról.

Nehéz erről a könyvről mesélni, ha nem szeretnék túlságosan spoilerezni... Az viszont biztos, hogy csak akkor olvasd el, ha bírja a gyomrod a véres jeleneteket. Gattis piszkosul ért ahhoz, hogyan kell izgalmas és pörgős regényt írni, az emberek pedig hullanak, mint a legyek.
Pár hete olvastam, de még mindig sokszor visszatérnek a gondolataim hozzá. A szereplők között nagyon sok a fiatalkorú, tizenhat-húsz év körüliek és már tudnak bánni a fegyverekkel. Ezek a srácok tudják, hogy milyen egy olyan helyen felnőni, ahol az az egyetlen lehetőség az életben maradásra, ha belépnek egy bandába. Ez egyszerre családot és biztonságot jelent számukra, ugyanakkor meg kell tenni bizonyos dolgokat, melyeket elvárnak tőlük.

Tetszik, hogy nem sztereotipizál, mindenkinek külön "hangja" van.
Gattis nem ítélkezik, pusztán bemutatja az alternatívákat. A szereplők megbocsáthatatlan dolgokat követnek el, mégis látjuk mögöttük az embert. Mert azok, akik rossz döntéseket hoztak, csupán élni próbálnak egy olyan világban, ahol a túléléshez a legfélelmetesebb dolgokat kell elkövetniük.

+ 1 érdekesség a végére: A megfilmesítés jogát az HBO tévécsatorna megvásárolta, a sorozat előkészületei már zajlanak.

Nem ragozom tovább. Olvassátok!

A könyv tavaly jelent meg a Fumax Kiadó gondozásában. A kötetet Varró Attila műfordító és filmkritikus ültette át magyar nyelvre.

Egy felkavaró idézet a könyvből:

Nem lehet elmagyarázni nekik, milyen az, mikor elsőként érve egy bűntény helyszínére meglátsz valakit összevagdalva az utcán - kilenc vágás a mellkason, öt a gyomron, beleértve egy hosszú hasítást, ami kettészeli a köldököt, mintha valaki konkrétan ki akarta volna belezni ezt a tízéves huligánt, akár egy halat -, és ott hever a kölyök bömbölve, taknya-nyála összefolyik a képén, miközben a szemed láttára vérzik el, és csak kapkodja a levegőt az átszúrt tüdejével. Inkább bele se gondolsz a helyzetbe, csak végzed a dolgod. Ha netán túléli, akkor is élete végéig sztómazsákba szarhat, de ilyesmi eszedbe sem jut, csak teszed, amire kiképeztek. Gyors elsősegély, aztán spuri a Megyei Kórház, majd amikor a nap végén felhívod őket és kiderül, hogy megmentetted az életét, akkor egy icipicit úgy érzed, van értelme a munkádnak - sőt akár értéke is -, a picsába, akár még büszke is lehetsz rá és elmondhatod: "nézzétek, tettem valamit a világért".
De aztán egy-két hónappal később kint rohadsz pont ugyanazon az utcán, hogy segíts a halottkémnek egy hulla begyűjtésénél - mert nehogy már legyen elég pénzük saját keretből megoldani -, és miközben megközelíted az elszállításra váró holttestet egy vízelvezető árok fenekén, észreveszed, hogy nincs még bezsákolva, és lassan elfog az iszonyat, ahogy ráismersz a sebekre - a hegek elhelyezkedésére a mellkason és a hasfalon, a hosszú csíkra a gyomor közepén, ahol a köldökből nem maradt már más, csak egy lilán virító forradás a sötétben -, mert azok a sebek ismerősebbek, mint a kölyök arcvonásai. Még mindig csak tízéves. Nem is lesz már öregebb, mert ezúttal nem vacakoltak a vagdosással. Egyszerűen kivégezték, golyót kapott a tarkójába. Nagyjából egy helyi emberöltővel ezelőtt összekapartad és megmentetted a haláltól, de mégis miért? Talán hogy változtasson az életén, és megjavuljon? Nem. Csak adtál neki még néhány napot a pokolban, ennyit tettél. Nem többet. Csupán elnyújtottad a halálát. Na, ez milyen érzés?

Babos quesadilla paradicsomos salsával

A könyvben bőven szerepelnek spanyol és mexikói szlengkifejezések. Néhány étel is említésre kerül, mint például a taco, a tamales, a salsa, vagy a pozole. A mexikói ételben biztos voltam, szerintem nagyon passzol a könyvhöz az erős, csípős íz. Végül a quesadilla mellett döntöttem, mert ez az egyik legnépszerűbb ételük, ízletes és gyorsan készen van. Igazából tortilla lapokra van szükség és rengeteg sajtra, minden más pedig... épp ami a hűtőben fellelhető. Most egy picit csípős, kukoricás-babos verziót hoztam.Hozzávalók:

• 8 tortilla lap
• 1 közepes fej lilahagyma
• 1 gerezd fokhagyma
• 1 doboz kukorica konzerv
• 2 doboz fekete bab konzerv
• 1 közepes paradicsom
• 1 kisebb csilipaprika
• só, bors, darabolt tárkony/petrezselyem ízlés szerint
• 2 evőkanál olívaolaj
• 30-35 dkg reszelt sajt

A paradicsomos salsához:

• 1 uborka
• 3 hatalmas paradicsom
• 1 közepes fej lilahagyma
• 1 fokhagyma
• 1 csilipaprika
• 1 lime
• 2 evőkanál olívaolaj
• só, bors, darabolt tárkony/petrezselyem ízlés szerint

Az olajon üvegesre párolom a felszeletelt lilahagymát, hozzáadom a felkockázott paradicsomot, a fokhagymát és addig főzöm, míg a paradicsom kicsit szétesik. Ezután beleöntöm a lecsöpögtetett babot és kukoricát, fűszerezem, kicsit összeforralom az egészet, végül meghintem az apróra felkockázott csilipaprikával. 
Ezután egy száraz serpenyőbe belehelyezek egy tortilla lapot, megszórom bőven sajttal, rálapátolok néhány kanál babos ragut. (Vigyázok, ne legyen túlságosan sok a töltelék, mert sütéskor meg kell még fordítanom és könnyen kipotyognak a hozzávalók.) Erre megint teszek egy nagy adag reszelt sajtot, rá egy tortilla lapot és pár percig sütöm az egészet. Közben olvadni kezd a sajt, a babos-kukoricás töltelék szépen beleragad, majd egy lapát segítségével gyorsan megfordítom, hogy a tészta másik oldala is kapjon egy kis színt. Szintén pár percig sütöm, végül tányérra helyezem és felszeletelem.

Mellé paradicsomos salsát ajánlok, ehhez kis kockákra darabolom a paradicsomot, a lilahagymát, az uborkát és a csilipaprikát. Egy kis tálba beleteszem a zúzott fokhagymát, meglocsolom a lime levével, az olívaolajjal, sózom, borsozom, majd ezt a levet rálocsolom az összevágott zöldségekre. Jól összekeverem az egészet és hűtőbe teszem legalább fél órára, hogy jól átjárják az ízek. Tálaláskor kis tálakba adagolom, megszórom egy kevés petrezselyemmel és a szeletelt tortillákkal fogyasztom. Isteni!