Anno nálunk valahogy nem volt divat az esti mesélés. Napközben rengeteget játszottunk; a bújócska, fogócska, vagy egy jó társasjáték egész napra lekötött bennünket. Az ehhez hasonló esős, hideg napokon pedig előkerült a diavetítőgép, meg a cipősdoboz, melybe a jobbnál jobb mesék tekercseit gyűjtögettük; én pedig ovisként hisztiztem, hogy valaki végre tegye be a masinába a diákat és olvassa is fel. Általános iskola 1. osztálya viszont bőven kárpótolt mindenért, mert miután megtanultam olvasni, szenvedélyes könyvtárba járó lettem. A legelső olvasási emlékem – A Maci olvas 1. után –, a Vackor. Annyira rákattantam, hogy zsinórba elolvastam az összeset. Így utólag visszagondolva ez a piszén pisze kölyökmackó szerettette meg velem az állatmeséket. Később persze tanultam La Fontaine-ről majd olvastam az állattörténeteit, melyek szinte mindig rövidek, humorosak és valamilyen tanulsággal szolgálnak. Valahol azt olvastam, hogy a mesekorszakokat lehet tagolni és bizony az első szakaszt az állatmesék jellemzik. Fontos, hogy olyan állatokról halljanak/olvassanak a gyerekek, melyek körülveszik őket, találkozhatnak velük. (Ilyenek az állatkerti állatok, a háziállatok, vagy a tanyán élő jószágok.) A mesék rövidek legyenek, tartalmazzanak színes illusztrációkat vagy képeket és nagybetűvel íródjanak. De ami igazán fontos, az a történet és a tanulság; az emberi tulajdonságokkal felvértezett állatok pedig jól, érthetően képesek visszatükrözni az erkölcsi példázatokat. A borítóból biztosan kitaláltad már, hogy egy mesekönyvet hoztam, benne pedig jó néhány kedves elbeszéléssel. Palásthy Ágnes tollából pattantak ki ezek az aranyos, elragadó mesék, a könyv címe pedig nem más, mint az Elrabolták a siklót.

Rák, tumor, daganat, csomó. Ismerős szavak és sosem jelentenek jót, ha ezeket halljuk, használjuk. Mivel nem vagyunk halhatatlanok és a betegségekkel szemben sem vagyunk felvértezve, előfordulhat, hogy közeli ismerősök, barátok, családtagok, vagy ne adj isten velünk történik valami komolyabb baj. Ahol gyerek van a családban, még nehezebb, mert a kicsik még nem biztos, hogy fel tudják fogni a helyzet súlyosságát. A család egy jól működő és összetett rendszer, ezért ha valaki megbetegszik, az mindenkire kihat. Ha egy szeretett személy kórházba kerül, akkor a gyerekekkel őszintén el kell beszélgetni és elmagyarázni nekik – a koruknak megfelelő nyelvi szinten –, hogy mi történt és mi megy végbe a testben.

Gyerekkoromból nincs meg Mazsola története. Kiesett, mint a Futrinka utca, pedig nem vagyok már mai csirke. Még rémlik valami egy fekete-fehér bábjátékról, de nem igazán kötött le anno. Idősebb rokonok és a család apraja-nagyja a mai napig nosztalgiával gondol rá. Így aztán arra az elhatározásra jutottam, bepótolom az elmaradásomat és én is megismerkedek Mazsolával, Manócskával, Tádéval és a többi kedves szereplővel. Régen minden műsor feketében és fehérben pompázott, manapság pedig újra divatba jött ez a séma, noha most a szürkének látható mind az ötven árnyalata...

A zöld a kedvenc színem, talán ha gyerekkoromban színesben is látom ezt a kis zöld malackát, másképp marad meg az emlékeimben. De sebaj! Most már tudom, hogy ez a cuki és sokszor nyafogós kis röffentyű spenót színű, az édes turcsi orra rózsaszínű, csakúgy, mint a fülei.

Egy előre be nem tervezett könyvtárportyáról tértem haza ezzel a mesekönyvvel. Eredetileg csak visszavittem azokat a könyveket, melyeket kivégeztem, aztán... legyűrt az új fétisem. Ez pedig nem más, mint a gyerekkönyvek. Szeretem a vidám történeteket és azokat a meséket is, ahol valamilyen fontos tanulságot csempész bele a mesélő. Szívesen lapozom a szépen megrajzolt, színes lapokat, ezért amikor egy rakat gyerekkönyvvel egyensúlyozok a kölcsönzőpultnál, megilletődve állok és várok, hiszen nem mondhatom azt, hogy mind nekem lesz! Alattomos módon betérek a mesekönyves részlegre és elorozom a kisgyerekek könyveit?! Hát milyen felnőtt vagyok én?! Kétségtelen, hogy a legtöbb gyerekeknek szánt történet nagyszerűen van megírva, az illusztrációk fantasztikusak és van valamilyen varázslat abban, ahogyan egy felnőtt mesél az élet fontos dolgairól egy kiskorúnak. Ezek a könyvek még annyira tiszták és őszinték. Egyszerű nyelvezettel és oly nagy bölcsességgel beszélnek azokról a fontos dolgokról, amelyeket a kisgyerekek most élnek át. Mi pedig lassan begyepesedünk és elfelejtjük ezeket a lényeges, mégis alapvető tanításokat. Pedig valaha mi is voltunk gyerekek, még ha olyan távolinak is tűnik.