A mai rohanó világban, rengeteg inger ér minket és minden információhoz azonnal hozzájuthatunk. Felgyorsultak a mindennapok, és ezzel a gyorsasággal egy kicsit hátrébb szorultak az emberi kapcsolatok is. Megváltozott a minőség, s talán soha nem voltunk még annyit az online térben, mint most. Jon Szomin nemrégiben megjelenő regénye A kis szöuli fazekasműhely, talán pont arra akar emlékeztetni bennünket, hogy mennyire szükségtelen, hogy mindig nagy sebességgel éljünk. Néha muszáj lassítanunk és ha néhány új dolgot bevezetünk az életünkben, minőségi változtatásokat érhetünk el. A kötet az Athenaeum Global-sorozatában és Németh Nikoletta fordításában olvasható.

Fontos és számomra meghatározó emlékeket illatokhoz, ízekhez kötök. Most is előttem vannak olyan családi események vagy baráti összejövetelek, melyekhez valamilyen ételt kapcsoltam, és sok év eltelte után is érzem a számban az ízeket. Neked is vannak hasonló emlékeid, és te is néha átélsz egy-egy kedves pillanatot, ha megérzel egy rég elfeledett illatot vagy ízt? Kasivai Hiszasi könyvében fontossá válnak ezek a fogások, ugyanis a Kamogava Kifőzde pontosan ezekre az ízekre és emlékekre specializálódott. Te milyen ételt kérnél, ha tehetnéd? És mit tennél meg azért, hogy még egyszer megkóstolhasd? A kötet a General Press Kiadó gondozásában és Mayer Ingrid fordításában olvasható.

Tudtad, hogy az advent szó a latin "adventus Domini" kifejezésre utal? Ez valami olyasmit jelent, hogy az Úr érkezése, az Úr eljövetele. De mondhatjuk azt is, várakozás, hiszen karácsonykor a Messiás érkezését ünnepeljük, addig pedig négy héten keresztül igyekszünk méltó módon ráhangolódni az ünnepre; díszbe öltöztetni a lelkünket, figyelmünket még inkább magunkra és szeretteinkre fordítani, és egy kicsit lecsendesedni. Michala Ries 24 nap karácsonyig című regényének főszereplője Nina, aki az adventi időszakot kihasználva próbál rájönni arra, hogy mit szeretne az élettől, mire vágyik és hová tűnt az a régi énje, akit anno annyira szeretett. Játékos és vicces formában teszi mindezt, mégis lelkének legmélyebb zugába is beleláthatunk.

Észrevetted, hogy éjszaka kicsit mindenkiből előjön az érzelmesebb oldala? Legalábbis én azt vettem észre, hogy amikor lecsendesedik körülöttem minden, sokkal szentimentálisabb leszek. Ilyenkor óvatosan kell fogalmaznom ha éppen e-mailt írok, mert hajlamosabb vagyok elragadtatni magam. Mindegy is, a lényeg, hogy valahogy érzékenyebbé válok és sokkal jobban kapcsolódok a körülöttem lévőkre. Ezt a finom hangulatot adja vissza Claire Daverley Éjszakákon át című keserédes regénye, amikor egy tábortűz mellett egymás mellé kerül egy fiú és egy lány, majd beszélgetni kezdenek. A kötet a General Press Kiadó gondozásában és Fügedi Tímea fordításában olvasható.

Január 1-én ünnepeltük Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját. Egy kedves ismerősöm kissé pikírten azt mondta nemrég, hogy idén Petőfivel mindent el lehet adni. Ezen jót derültünk, de az tény, hogy sok-sok könyv megjelent róla az elmúlt hónapokban, legyen az gyerekeknek szóló irodalom vagy felnőtt szakkönyv. A nemzet költője 1823-ban született Kiskőrösön, Petrovics Sándor néven. Rövid élete alatt közel ezer verset írt, ebből több mint nyolcszázötven maradt az utókorra. Emlegetjük forradalmárként és nemzeti hősként, vagy ahogyan Miklya Luzsányi Mónika megfogalmazta, Petőfi, a sztár. Nemrégiben megjelenő könyvét Oravecz Gergely munkái díszítik, a végeredmény pedig egy igazán menő rajongói kézikönyv lett, mely kifejezetten a 9 éven felülieket célozza meg.

Jill Santopolo neve akkor vált igazán ismertté, amikor megjelent A fény, amit elvesztettünk című regénye. Nagy figyelmet kapott, egy időben azt éreztem, már a csapból is ő folyik. Talán túl sokat vártam tőle, hiszen hatalmas volt a visszhang, de akkor sajnos nem hatott rám annyira a könyv, mint szerettem volna. Aztán idén megjelent a Minden, ami utána jött című regénye és kíváncsi voltam, milyen lett ez az új írás. Azt hiszem, most, hogy túl vagyok mindkét könyvén, nyugodt szívvel írhatom, hogy Santopolo nem az én írónőm. Próbálkoztam, igyekeztem megkedvelni, de úgy látszik, mi nem vagyunk egymásnak teremtve. Hiába, néha nem működik a kémia. Másrészt megtudom érteni, ha valaki szereti a könyveit, mert olyan élethelyzetekről ír bennük, melyekbe sok nő könnyűszerrel beletudja képzelni magát, vagy már történtek velük hasonló dolgok, így együtt tudnak érezni a főszereplőkkel.

Azt hiszem, szeretjük azt gondolni, hogy hosszú utat tettünk meg a 60-as évek óta. De biztos ez? Eltelt több mint 60 év, de a genderpolitika  terén valószínűleg nem jutottunk olyan messzire, mint szerettük volna. Noha a nők több területen bizonyították, hogy feltudják venni a kesztyűt a férfiakkal szemben, még mindig nem egyszerű versenyben maradni. Főleg, ha valaki túlontúl öntudatos és pontosan tudja, mit akar elérni az életben. Mert ahelyett, hogy az okos és karrierista nőket példaképnek tekintenénk, nem feltétlenül kedves címkéket aggatunk rájuk. Bonnie Garmus Minden kémia című könyvének főszereplője egy olyan figyelemreméltó hölgy, aki kellőképpen határozott és céltudatos. Tudja, hogy mit akar, és rendíthetetlenül menetel előre, hogy elérje céljait.