
Bár Ben Millernek már több könyve megjelent, nekem a Hogyan lettem Éjfél, a kutya című gyerekkönyve az első, melyet olvastam tőle. Azt hiszem nem az utolsó regényem ez, mert meglepően jól esett a történet, folyamatosan pörögnek az események, ráadásul a főszereplők is egy hihetetlenül izgalmas kalamajkába kerülnek. Érdekes volt a téma és annyira eredeti, hogy simán el tudom képzelni azt is, hogy valamikor filmvászonra kerül.
A kötet a Móra Könyvkiadó gondozásában és Schrick-Ritz Juliette fordításában olvasható.

Valószínűleg sokunk feltette már magának azt a kérdést egy szakítás után, hogy miért mindig ezt a típust fogom ki? Vagy azt, hogy miért nem érzem magam biztonságban egy párkapcsolatomban sem? Miért szorongok folyton és rettegek attól, hogy nem leszek elég jó, nem szeretnek eléggé, megcsalnak és elhagynak? Miért ismétlődig mindig ugyanúgy és jönnek elő ugyanazok a problémák és konfliktusok mindegyik kapcsolatomban? Dr. Szabó-Bartha Anett klinikai szakpszichológus, pár- és családterapeuta ezekre a kérdésekre (is) próbál válaszokat adni
Ha lenne egy időgéped, te melyik történelmi korszakba repülnél vissza? Én az 1920-as évek Angliáját és Amerikáját látogatnám meg, mert hihetetlenül izgalmas lehetett akkor az élet. Persze csak azoknak, akik a krémhez tartoztak, bár ha belegondolok, ez most is így van. 

Elif Shafak, a díjnyertes brit-török írónő, figyelemreméltó mesélő. Törökországban és a világ minden táján népszerű, mindig képes bevonzani az olvasót a történeteibe, amelyek egyre az ember elevenébe vágnak. Regényeiben örökérvényű problémákat feszeget, legyen az vallás, politika, identitás, szexuális zaklatás. Sohasem választ könnyű témát, de nem is várunk mást egy olyan embertől, aki harcol a nők egyenjogúságáért, az LMBTQ jogaiért és a szabadságjogok betartásáért. Nemrégiben az Európa Kiadó gondozásában megjelent 