Harmadik éve, hogy a karácsony előtti idegösszeroppanást Matt Haig könyveivel előzöm meg. Nincs kapkodás, nincs feszkó, hogy kinek mit vegyek, és végre nem nyűgnek élem meg ezt az időszakot. Ezek a könyvek segítenek ráhangolódni az ünnepekre és lenyugtatni, mert hajlamosak vagyunk túlgondolni a karácsonyt, és elmenni a lényeg mellett. A közösen eltöltött minőségi idő a szeretteimmel a legfontosabb, és ez egy olyan csoda, melyhez nincs szükség egy szikrányi óhajtósóhajtásra sem. A fiú, akit Karácsonynak hívnak és a A lány, aki megmenti a karácsonyt folytatása már kapható a könyvesboltokban; a Karácsonyapó és a csokitojás pedig méltó lezárása lett a trilógiának.
Még erősen él bennem egy emlék, amikor anyuval vártuk húsvétkor a locsolkodókat, és egyszer csak elkezdett esni a hó. Április elején jártunk, kint már előbújtak a nárciszok és a színes tulipánok, a levegőben pedig érezhető volt a tavasz illat. Mi pedig meghökkenve néztük a szállingózó, hatalmas hópelyhek, és hogy milyen sebesen fedi be a zöldet és a barnát a puha, fehér takaró. Furcsa látványt nyújtott, sehogyan sem illett a képbe; és azt hiszem, pont olyan hitetlenkedő fejet vághattunk erre a furcsa jelenségre, mint Jakob Martin Strid legújabb mesekönyvében Mimbo Jimbo.