Nem igazán kedveltem ezidáig a szörnyeket, ugyanis az egyik legmeghatározóbb mozis élményeim egyike a Szörnyecskék című "horror film" volt. Na igen, kicsit bizalmatlan vagyok ezekkel a fura lényekkel, pedig nem kéne, hiszen akadnak kivételek. Mint például Varacska, aki ahogy jött, úgy bűvölt el kékcápa színű bundájával, bélyeggyűjtő szenvedélyével, pontatlanságával, és a vad indián törzsfőnökről, Almásrétesről szóló történeteivel. Egy szó mint száz, Varacska visszaadta a szörnyekbe való hitemet, és most már egészen másként viszonyulok hozzájuk. Muris kis szőrpamacsoknak és belevaló figuráknak látom őket, akik ugyan sok galibát elkövetnek, mégis helyén van a szívük...

A most hozott könyv főszereplője Varacska, akinek mindig szörnyen sok dolga van: kavicsos pizzát süt, tavaszi nagytakarítást végez, rendszerezi a bélyegeket, táncórára jár, triangulumozik, vagy épp leveleket postáz. Egy cseppet sem lehet csodálkozni azon, hogy mindig mindenhonnan elkésik. Szerencsére a szörnyek szörnyen jó barátok, akik nagyfokú türelemmel viseltetnek a kelekótya szörnyecske iránt.

Rövid, nagyon vicces történetek találhatóak ebben a könyvben, mindegyik fejezet különálló, hosszúságuk pont alkalmasak esti meséléshez. A szereplők nemcsak színesek, hanem eredetiek is, és ha szabad így fogalmaznom, sok helyen túlságosan emberiek is. Hasonló problémákkal küzdenek, mint mi, és ezeket a maguk módján meg is oldják. Jobban belegondolva mi magunk vagyunk Varacska, minden gyengeségünkkel, erősségünkkel és a kudarctól való félelmünkkel együtt. Na igen, a mindennapi életben sok bosszúság érhet bennünket, ez a kis szörny pedig pont arra világít rá, hogy ezek a bosszantó dolgok más megvilágításban akár szórakoztatóak is lehetnek.

Íme Varacska, a triangulumozó szörnyecske.

Mit is mondhatnék még, ez a könyv tele van szörnyekkel. Ergo ez egy szörnyen jó könyv! 
Most már tuti, hogy a szörnyek genyó kis trollok, akik délelőttönként fölszállnak a villamosra, és egy darab büdös sajtot dugnak valamelyik utas táskájába. Tudod, náluk a büdössajt-dugdosás kötelező napi feladat, nincs kecmec. 
Jah, hogy most azt kérdezed, hogy miért csinálják ezt? Mert a szörnyek szeretik amikor az utasok felpattannak a helyükről, és orrukat befogva próbálják kideríteni, ki pukizhatott. Azt hiszem ma reggel a 4-es villamoson utaztam eggyel… 
De a trollkodás mellett azért még rendkívül sok mindenhez értenek. Jeleskednek a takarításban is és remek ételeket főznek. 

Ezek a kis történetek nagyon szórakoztatóak, és a gyerekek számos helyzetben tudnak azonosulni a szereplőkkel. Kedves, vicces kifejezésekből sincs hiány, Nádori Lídia fordítása szerintem remekül visszaadja a játékosságot. Az illusztrációk szintén elbűvölőek. Sabine Bröchner rajzai nemcsak, hogy viccesek és részletgazdagok, de rengeteg színnel készültek; mindegyik kép tele van élettel, vidámsággal és humorral. A szöveggel és az illusztrációval együtt az egész könyv vibrálóan eredeti, a csupasz irónia és a kedvessége miatt pedig imádni fogja mindenki, különösen, mert minden fejezet boldog befejezéssel zárul. Épp ezért 4 év feletti szörnybarátoknak, szorongással küzdő gyerekeknek, valamint gyermeklelkületű felnőtteknek ajánlott.

Na mentem, még ki akarom próbálni a büdös zoknis, a kilincses-lampionos és a kavicsos pizzát!

Kedvenc idézetek:

Nem mondanám, hogy Varacska rossz szörny volt. Sőt éppen ellenkezőleg! Varacska az összes szörnyű tulajdonsággal rendelkezett, amire szüksége van egy igazi szörnynek.
Nem mindig köszönt vissza. Ijesztgette a néniket a villamoson. Kólaivás közben akkorákat böfögött, hogy azt lehetett hinni, dörög az ég. A bundája olyan kék volt, mint a kékcápáé. De ami a legfontosabb: Varacska, mint minden rendes szörny, triangulumon játszott. Ezen kívül szerette a vad indián törzsfőnökről, Almásrétesről szóló történeteket, olykor megmosta néhány fogát, és bélyegeket gyűjtött.

Mint minden szörnynek, Varacskának is az volt a délelőtti programja, hogy fölszáll a villamosra, és egy darab büdös sajtot dug valamelyik utas táskájába. Szörnytörvény írja elő, hogy heti egy büdössajt-dugdosás kötelező, nincs apelláta. Ezzel nem is volna semmi baj: nincs szebb egy szörny számára, mint elképzelni, ahogy az utasok egytől egyig fölpattannak a helyükről, és orrukat fintorgatva forgolódnak, hogy vajon ki pukizott.

Varacska szombatonként eljárt Margheritával a Subidú tánciskolába. Mindig pompásan érezte magát! Szörnyűbbnél szörnyűbb táncokat tanultak: vérkeringőt, extra erős salsát, a néptáncok közül pedig a koporsódöngölőt. Tényleg remek hely ez a tánciskola.

Kavicsos pizza

Mint már fentebb is írtam, Varacska nagyon jó szakács. Legkreatívabb ételei közül a kavicsos pizza tetszett a legjobban, ezért elképzeltem, hogy milyen is lehet. Mivel kis szörnyünknek gyorsan kellett összedobnia valami finomat, ezért én is egy expressz megoldást választottam. A pizza alapja egy pita, és mivel édes verzióban gondolkodtam, mogyorókrémmel kentem meg. És hogy mitől kavicsos? Természetesen a Duna kavicstól!Hozzávalók:

• készen kapható pita
• mogyorókrém
• bármilyen édesség, ami otthon fellelhető (Francia drazsé, pillecukor, gumicukor, stb.)
• valamint a legfontosabb összetevő, a Duna kavics!

A pitákat enyhén bevizezem és néhány percre forró sütőbe teszem. Kenyérpirítóba is tehető, így elég lesz 1-1,5 perc is. A langyos alapra rákenek a mogyorókrémből, megszórom a színes nyalánkságokkal és már habzsolom is. Édesszájúaknak és hedonistáknak ajánlom.. Szörnyen jó!