Joanne Harris újra és újra elbűvöl. Történeteit átitatja a varázslat és a mágia; stílusa, végtelen fantáziája és bölcs gondolatai előtt újra és újra fejet hajtok. A Csokoládé-sorozatot nagyon szeretem, a blogon olvashattál már korábban az első részről. Nem gondoltam volna, hogy lesz folytatás, de amikor megtudtam, hogy egy negyedik rész is készül, madarat lehetett volna velem fogatni. Persze az írónő most sem okozott csalódást, hiszen a történetnek ezúttal is elképesztő hangulata van: sikerült egy pillanat alatt visszarepített Lansquenet-sous-Tannes-ba, ahol találkozik a mágia és a vallás, a tradíció és a változás, valamint a csokoládé és az eper.

Harmadik éve, hogy a karácsony előtti idegösszeroppanást Matt Haig könyveivel előzöm meg. Nincs kapkodás, nincs feszkó, hogy kinek mit vegyek, és végre nem nyűgnek élem meg ezt az időszakot. Ezek a könyvek segítenek ráhangolódni az ünnepekre és lenyugtatni, mert hajlamosak vagyunk túlgondolni a karácsonyt, és elmenni a lényeg mellett. A  közösen eltöltött minőségi idő a szeretteimmel a legfontosabb, és ez egy olyan csoda, melyhez nincs szükség egy szikrányi óhajtósóhajtásra sem. A fiú, akit Karácsonynak hívnak és a A lány, aki  megmenti a karácsonyt folytatása már kapható a könyvesboltokban; a Karácsonyapó és a csokitojás pedig méltó lezárása lett a trilógiának.

Nem titok, hogy mennyire szeretem Szegedi Katalin munkáit. A blogon is többször olvashattál róla, hiszen írtam már Lenkáról és Palkóról, az Álomszövő Penduláról, valamint a Mindentvarró Tűről is. Ha színvonalas gyerekkönyvet kell ajánlanom, bátran nyúlok az általa illusztrált könyvekhez, hiszen leheletfinom és részletgazdag munkái tökéletes összhangban vannak a történetekkel. Rajzai nosztalgikus hangulatot árasztanak, az általa használt kollázstechnika pedig egyedivé, minőségivé varázsolja a mesekönyveket.
A Csimota Kiadó gondozásában 2016-ban jelent meg a Kocsonyakirályfi című kiadvány, melyet Katalin nem csak illusztrált, de ő maga is írt. Szerintem csodálatos munkát végzett; én pedig pillanatok alatt azonosultam a főszereplő királylánnyal, aki imád enni és jókat főzni.

Tudom, tudom, sokan nem szeretik, ha ráragasztják egy gyerekkönyvre, hogy "csak fiúknak" vagy "csak lányoknak" ajánlott, de akárhogy is nézem Stefanie Dahle könyveit, ezek bizony igazi kis csajos olvasmányok. Szamócka történetei ezidáig ismeretlenek voltak számomra, a sorozatban megjelenő Napsütés és epervarázs című az első, amelyet behatóbban tanulmányoztam. Küllemét tekintve nagyobbacska könyv, arany színben csillog a felülete, tele van virágokkal, gyümölcsökkel, cuki erdei állatokkal és tündérekkel. Akárhogy nézem, ez bizony a legtöbb kislány figyelmét odavonzza.

Nem igazán kedveltem ezidáig a szörnyeket, ugyanis az egyik legmeghatározóbb mozis élményeim egyike a Szörnyecskék című "horror film" volt. Na igen, kicsit bizalmatlan vagyok ezekkel a fura lényekkel, pedig nem kéne, hiszen akadnak kivételek. Mint például Varacska, aki ahogy jött, úgy bűvölt el kékcápa színű bundájával, bélyeggyűjtő szenvedélyével, pontatlanságával, és a vad indián törzsfőnökről, Almásrétesről szóló történeteivel. Egy szó mint száz, Varacska visszaadta a szörnyekbe való hitemet, és most már egészen másként viszonyulok hozzájuk. Muris kis szőrpamacsoknak és belevaló figuráknak látom őket, akik ugyan sok galibát elkövetnek, mégis helyén van a szívük...

Az elmúlás, a halál az élet természetes velejárója. Azt mondják, ha egy szerettünket elveszítjük, véglegesen búcsúzunk tőle. Mégis, amikor kimegyünk a temetőbe, virágot viszünk a sírokra, gyertyát gyújtunk és beszélünk a halottainkhoz, közel érezzük őket magunkhoz. A gyászt mindenki másképp dolgozza fel, ha gyerek is van a családban, talán még nehezebb átvészelni ezt az időszakot. Vannak akik kérdeznek, tudni akarják, hogy mi lesz ezután; mások bezárkóznak, nem akarnak beszélni az érzéseikről. A szülőknek fokozottan kell figyelniük rájuk, és támogatniuk kell őket abban, hogy könnyebben tudják megélni a gyászt és feldolgozni a veszteséget. A gyermek- és ifjúsági irodalomban már szép számmal találni olyan könyveket, melyek a halál és az elmúlás témájával foglalkoznak. Rosemarie Eichinger Esznek-e a halottak epertortát? című kisregényének témája szintén e köré épül, történetét Ausztriában magas rangú gyerekirodalmi díjjal jutalmazták.

Eddig könyves ajánlókat olvashattál az oldalon, amelyekben egy elkészített étel vagy ital is szerepelt. Most viszont egy olyan rovatot szeretnék elindítani, ahol egy kis gasztro utazásra invitálnálak. Nagyon érdekel, hogy milyen ételeket szeretett Petőfi Sándor, és arra is kíváncsi vagyok, hogy a klasszikus Jókai bableves hogyan készült. Szeretnék többet megtudni az Eszterházy tortáról és a Rákóczi szeletről, de Napóleon kedvenc ételéről is szívesen olvasnék. Ha téged is érdekel, akkor tarts velem a Gasztrokalandokban, és nézzük meg együtt, milyen érdekes történetek tartoznak kedvenc ételeinkhez. Természetesen kipróbált recepteket is mellékelek a bejegyzésekben, hogy lásd, egyiket sem ördöngösség elkészíteni. Az első alanyomnak Anna Pavlovát választottam, a híres étel pedig, amelyet a nevéhez köthetünk, természetesen a Pavlova-torta.