Először a könyvből készült filmhez volt szerencsém, melyet utólag kicsit bánok, mert nem igazán sikerült olvasás közben elvonatkoztatnom tőle. Már a film is eléggé megosztó, de a könyvről sokkal több negatív kritikát olvastam/hallottam. Igazán vitaindító és gondolatébresztő! A mozis verziót személy szerint nagyon szeretem, a képi világa, a zenéje és a mondanivalója nekem iszonyatosan tetszik. Nem olyan régen kézbe vettem a könyvet, mert kíváncsi voltam, hogyan meséli el az író a történetet, és hogy milyen pluszt képes még adni az írott verzió. Mivel a filmet korábban láttam, a képzeletem nem tudott teljes mértékben elrugaszkodni, de sok mindenre rávilágított és a lassú haladás egy kis elmélkedésre késztetett. Előre figyelmeztetlek, csak akkor nyomj a TOVÁBB gombra, ha már olvastad, vagy láttad a filmet, mert szerintem képtelen leszek SPOILER nélkül írni erről a regényről. Nos, felkészültél?

Ejj, de nagyon kellett ez! Bridget Jones után újabb kedvencet avattam, mégpedig nem mást, mint Julie Tournelle-t. Julie épp olyan hurrikán típus, mint az angol (ex)szingli lány. Annyi különbséggel, hogy ez a könyv ízig-vérig francia, csakúgy, mint a főszereplő hölgy. Mit kell tudnunk a szóban forgó személyről?
Julie 28 éves, nem végezte el az egyetemet és egy bankban dolgozik, amit ki nem állhat. Kitűnő humorérzékkel rendelkezik, túlteng öniróniával, emellett hajlamos a szarkazmusra. Ennek ellenére csendes típus, visszahúzódó, mégis rengeteg infantilis dologra képes és a leghülyébb helyzeteket tudja produkálni. Túl van egy 2 évig tartó, rettenetes kapcsolaton. (A srác egy tehetségtelen rockzenész volt, mellesleg idióta.) Egy jó dolog viszont biztosan van a lány életében, ez pedig a környék, ahol gyerekkora óta él. Egyedül lakik a saját kis lakásában, és a szomszédokkal, valamint az utca lakóival jó barátságot ápol. Julie éli megszokott napjait, míg új szomszéd nem érkezik ebbe az összetartó közösségbe. Még nem is találkoztak, de megszállott módon koslatni kezd a fiú után, akiről csak annyit tud, hogy Ricardo Patatraz a neve.

Szerintem klassz dolog, ha a srácok a konyhában segítenek. Nemcsak azért, mert a közös főzés összehozza a családot és bensőséges hangulatot teremt, hanem azért is, mert a gyerekek játszva tanulhatnak közben. Megismerik a fűszerek neveit, belelátnak a konyhai feladatokba és olyan dolgokat is tanulhatnak, melyekről azt hitték, csak az iskolapadban lehetséges. Ilyen az olvasás (receptes könyvek bújása) vagy a matematika (hozzávalók kimérése, átszámolása). Nem beszélve arról, hogy az ételek elkészítéséhez kreativitás szükséges és a receptek leírása sem szentírás, így akár közösen alkalmazhatunk egy-két új dolgot, adhatunk hozzá új összetevőket. Lehet, hogy gyerekekkel kicsivel tovább tart a főzés és az sem gond, ha nem úgy sikerül az elkészült étel, ahogyan szerettük volna. A lényeg a közös családi program és szerintem ez minden pénzt megér. 

Igeeen! Már a címből is láthatod, díjat kaptam! Erre igazán senki sem számít, de ha valaki mégis megkapja, annak nagyon, de nagyon lehet örülni! Ne gondolj semmilyen hatalmas dologra, ez egy vándordíj, amit a kezdő bloggerek adnak egymásnak. Igaz, nem az Oscar, de amennyire jól esik, akár az is lehetne. Én pedig szerencsés vagyok, mert két ember is "jelölt" rá. Köszönöm Barbarának, a Mom With Five blog írójának, valamint Cseresznye Virágnak, a Meddő vagyok - Anya leszek oldal tulajdonosának, hogy átadták a stafétabotot. Igazán megtisztelő, ez valóban bearanyozta az egész hetemet. Nagy elismerés számomra, hiszen az ilyen visszajelzések hatalmas pozitív töltettel bírnak, és megerősítenek abban, hogy jó irányba haladok és talán mások számára hasznos, értékes amit csinálok.
De akkor nézzük is, mi ez a Liebster Blog Award díj? 

Rák, tumor, daganat, csomó. Ismerős szavak és sosem jelentenek jót, ha ezeket halljuk, használjuk. Mivel nem vagyunk halhatatlanok és a betegségekkel szemben sem vagyunk felvértezve, előfordulhat, hogy közeli ismerősök, barátok, családtagok, vagy ne adj isten velünk történik valami komolyabb baj. Ahol gyerek van a családban, még nehezebb, mert a kicsik még nem biztos, hogy fel tudják fogni a helyzet súlyosságát. A család egy jól működő és összetett rendszer, ezért ha valaki megbetegszik, az mindenkire kihat. Ha egy szeretett személy kórházba kerül, akkor a gyerekekkel őszintén el kell beszélgetni és elmagyarázni nekik – a koruknak megfelelő nyelvi szinten –, hogy mi történt és mi megy végbe a testben.

Valamikor az őslények korában – amikor VHS-en nézte a családunk a Jurassic Parkot – félelmetesnek találtam a dinoszauruszokat. Az általános iskolában a fiúk totál megőrültek ezekért a hatalmas szörnyetegekért, amit egyáltalán nem értettem. Mert ugye már akkor sem a hosszú nyakú, jó fej fajta volt a nyerő, hanem a húsevő T. Rex, aki nem csak, hogy csúnya és vérszomjas, de borzalmasan hegyes fogaival pillanatok alatt szétmarcangolta az áldozatait. Ez a láz még most is végig söpör majdnem minden kisgyereken és valljuk be őszintén, a nagyobbakat is képes ámulatba ejteni ez a régen eltemetett világ. Képletesen szólva a dinoszauruszok nem haltak ki, mert beépültek a populáris kultúrába. Találkozhatsz velük a mozivásznon, rajzfilmekben, játékokban, könyvekben, így az irántuk való érdeklődés sosem lankad. Bárkit képesek lenyűgözni! Nem is csoda, hogy Michael Crichton Jurassic Park című könyve kultikussá vált. Spielberg pedig nem cicózott; izgalmas filmre, jelenetekre és képkockákra cincálta az egészet. A siker nem maradt el, így követette a második, a harmadik és nem olyan rég a negyedik rész is mozivásznat látott. Mostanában adták a tévében az elsőt, így arra gondoltam, talán megérett a lelkem, hogy elolvassam a könyvet is. Fúúúúh, hátborzongatóan jó volt!

Újabb éles váltás következik! Egy kis pörgős izgalmat próbálok belecsempészni a Mese-tengerbe! Most pedig dőlj hátra és képzelj el egy tablettát, melytől az intellektuális képességeid felerősödnek. Egy olyan szert, melytől órákon át kattog az agyad és felerősíti a kreativitásod is. A történet főszereplője Eddie Spinola. Teljesen átlagos fickó, aki egy New York-i, másodrangú kiadónak dolgozgat és éli unalmas, sekélyes életét. Munkamorálja gyenge, életmódja finoman szólva is kaotikus, és kiadójának is képtelen betartani a határidőket. Egy délután összefut ex-sógorával, Vernon Ganttal, aki egy csodaszert ajánl neki. A szer mellé nem jár leírás, így azt sem lehet tudni, milyen mellékhatásokkal jár, ha beveszi. Csak annyi az információ, hogy csodákra képes. Vonakodva bár, de otthon lenyeli ezt a fehér, jelöletlen tablettát, és ez a teljesítményfokozó szer – az MDT-48 – csodákat tesz vele. Kitakarítja az egész lakást, befejezi a könyvét és lazán felvázol néhány sikeresnek ígérkező üzleti tervet a kiadójának. Eddie bár nem egy agytröszt, mégis rájön, hogy a szer hihetetlen hatással van az agyra. Képes elolvasni 1 óra alatt egy regényt, és pusztán 1 éjszaka elegendő ahhoz, hogy megtanuljon egy nyelvet. 

A General Press Kiadó megajándékozott egy kisebb könyvcsomaggal, tele csupa-csupa aranyos és kedves mesével. Érte mentem és amikor kiléptem tőlük az ajtón, nem volt szívem belegyömöszölni a pakkot a táskámba. Percekig csak szorongattam a szuper mesekönyveket és gyönyörködtem a borítókban, meg a kiadványok illusztrációiban. A legtöbbet már hazaúton elolvastam; A titkos recept volt az első. Mit ne mondjak témába vág, mert egy hajdanán eltűnt italrecept felkutatása a történet egyik fő szála. Nos, hallottál már Foxwoodról? Nem?! Akkor egy kicsit mesélek róla. Létezik egy hely, nagyon-nagyon messze innen, még a hegyeken, erdőkön, völgyeken is túl, ahol megállt az idő. Együtt élnek az állatcsaládok békében, szeretetben. A kíváncsi kisebb gyerekeik pedig bebarangolják a vidéket, miközben vidám, olykor veszélyes kalandokba bocsátkoznak. A Foxwoodi mesék ezekről a csatangolásokról szólnak, mert ugye az ifjúság sokszor belekeveredik valamilyen kalamajkába, vagy olyan dolgokba ütik az orrukat, amelyek nem rájuk tartoznak.