Újabb éles váltás következik! Egy kis pörgős izgalmat próbálok belecsempészni a Mese-tengerbe! Most pedig dőlj hátra és képzelj el egy tablettát, melytől az intellektuális képességeid felerősödnek. Egy olyan szert, melytől órákon át kattog az agyad és felerősíti a kreativitásod is. A történet főszereplője Eddie Spinola. Teljesen átlagos fickó, aki egy New York-i, másodrangú kiadónak dolgozgat és éli unalmas, sekélyes életét. Munkamorálja gyenge, életmódja finoman szólva is kaotikus, és kiadójának is képtelen betartani a határidőket. Egy délután összefut ex-sógorával, Vernon Ganttal, aki egy csodaszert ajánl neki. A szer mellé nem jár leírás, így azt sem lehet tudni, milyen mellékhatásokkal jár, ha beveszi. Csak annyi az információ, hogy csodákra képes. Vonakodva bár, de otthon lenyeli ezt a fehér, jelöletlen tablettát, és ez a teljesítményfokozó szer – az MDT-48 – csodákat tesz vele. Kitakarítja az egész lakást, befejezi a könyvét és lazán felvázol néhány sikeresnek ígérkező üzleti tervet a kiadójának. Eddie bár nem egy agytröszt, mégis rájön, hogy a szer hihetetlen hatással van az agyra. Képes elolvasni 1 óra alatt egy regényt, és pusztán 1 éjszaka elegendő ahhoz, hogy megtanuljon egy nyelvet. 

Persze egyetlen tabletta nem elég, még több kell neki! Szerencséjére, vagy szerencsétlenségére Vermon meghal, és Eddie több száz tablettához jut. Eközben elér arra a pontra, hogy a könyv- és szövegírás már nem kihívás számára, így szerencsét próbál az üzleti életben is. Gyorsan kitanulja a tőzsdézés szabályait és pár nap alatt bekerül a Wall Street cápái közé. Viszont az MDT szemek vészesen fogynak, nem tartanak ki évekig. Függeni kezd a szertől, megszállottá válik ettől a „dizájner drogtól” és hamarosan szembe kell néznie a tabletta mellékhatásaival is, mely igencsak kapriciózus. Az MDT-48, ez a kognitív drog ugyan felpörgeti és tudatosabbá teszi az embert, de ettől az egyén még nem változik meg. Azok a személyiségjegyek, melyeket születésünk pillanatától magunkban hordozunk, megmaradnak, hiszen ez a kis fehér kapszula nem csodaszer. Eddie döntéseiben eleve kódolva van a végkifejlet, gondolkodásmódja és alapvető szellemi képességei meghatározzák, és nem engedik teljesen kilépni eddigi életéből. És ez az, amit Glynn nagyon jól megfogott ebben a történetben.

A regény kétségtelenül ponyva, és annak sem a legjobb, mégis ajánlom olvasásra. Az író igen alapos munkát végzett, rengeteg háttér-információval szolgál, pláne azoknak, akiket érdekel a tőzsde világa. A cselekmény gyors tempójú, még ha sokszor vontatott részekkel tarkított is. A téma viszont ismerős és igencsak aktuális. Meg tudunk-e felelni egyre gyorsuló világunk elvárásainak? Glynn nagyon szépen rávilágít a fontos mondanivalóra. Bevennéd ezt a szert? Mert ugye ami könnyen jön, az bizony könnyen is megy. És Eddie Spinola is nagy árat fizet, mire rájön erre.

Alan Glynn regénye 2001-ben The Dark Fields címen jelent meg. 2011-ben filmet készítettek a történetéből, majd ezzel párhuzamosan újra kiadták angol nyelven, de ezúttal Limitless címmel. Így már jobban passzolt a Bradley Cooper főszereplésével készült filmadaptációhoz, ami igencsak pörgősre sikeredett. Magyarországon 2011-ben jelent meg a könyv a Partvonal Kiadó gondozásában. A regényt Nitkovszki Stanislaw fordította.

Kedvenc idézetek:

Miközben az emberek folyamatosan kidőltek mellőlem – mert berúgtak vagy legyűrte őket a fáradtság, – én egyre frissebb és derűsebb lettem, s ettől, hogy őszinte legyek, egy kicsit úgy éreztem magam, mintha egy kedves, vidám félisten lennék.

A katonai fölény már a múlté, egy dinoszaurusz, az egyetlen struktúra, ami számít manapság, az a „hiperhatalom”, a digitális, globális, angol nyelvű szórakoztatóipar, ami a markában tartja az emberek szívét és elméjét, s módszeresen megfosztja a mindenkori tizennyolc – huszonnégy éves generációt minden elkölthető pénzétől.

1 óra egy könyv, 
1 nap egy új nyelv, 
1 hét, és az egész világ felfigyeljen rád!

MDT-48

Arra gondoltam, csinálok otthon tudatmódosító tablettákat, hátha 1 nap alatt én is megtanulok 1 új nyelvet. Nem használtam semmilyen illegális szert, a "pörgést" egy citrom héja és leve adta. A recepten még dolgoznom kell, mert bár a süti-tablettáim nagyon finomak és omlósak lettek, az idegennyelvekkel még mindig hadilábon állok és a tőzsdéhez sem értek. Az elkészítés elég babrás, rengeteg türelem kell hozzá, mindenesetre egy jó poénnak megteszi.

Hozzávalók:

A tésztához:

• 40 dkg liszt
• 25 dkg vaj
• 15 dkg porcukor
• 10 g vaníliáscukor
• 3 db tojássárgája
• 1 db citrom héja és leve

A cukormázhoz:

• 1 darab tojás fehérje
• 15-20 dkg porcukor
• pár csepp citromlé

Egy tálban elmorzsolom a lisztet a vajjal és hozzáadom a porcukrot, a vaníliás cukrot, a tojások sárgáját, a citrom reszelt héját és levét, majd az egészet gyorsan összedolgozom. (Ha nem állna össze, egy kevés tejfölt adok hozzá.) Beteszem a hűtőbe és legalább 30 percig pihentetem. Mikor már úgy döntök, eleget állt a tészta, fél centi vastagságúra nyújtom és formákat szaggatok belőle. Jelen esetben iciri-piciri karikákat szurkálok ki és helyezek bele egy sütőpapírral bélelt tepsibe. Közben a sütőt előmelegítem 200 °C-ra, majd a sütitablettákat 8-10 perc alatt szépen megsütöm. 
Mivel a gyógyszereken legtöbbször van egy bevonat, arra gondoltam, ezeknek sem árthat. Ezért készítettem egy cukormázat, amitől valóban jobban csúszik.
A mázhoz kemény habbá verek egy tojás fehérjét és annyi porcukort adok hozzá, hogy tejföl sűrűségű masszát kapjak. Hozzá keverek néhány csepp citromlevet is. Az egész akkor jó, ha a máz megáll a habverőn és egyáltalán nem folyik, nem csöpög. Ezután jön a munka combos része! A kisült tésztakorongokat egyenként belemártom a cukormázba, majd szépen egymás mellé rendezem és hagyom őket megszáradni. Ezután fogyaszthatóak is.

Megjegyzés: Tabletta nagyságú kiszúróformát nem vettem, hanem az otthon fellelhető tárgyak között nézelődtem, mire ráleltem a megfelelő alanyra. Tudod, hogy mi tűnt a legjobbnak erre a célra? Egy ragasztó stift teteje! A nagysága tökéletes a "gyógyszergyártáshoz", így miután jól elmostam a kupakot, megindult a tésztaszaggatás. A 200. körforma után  persze megkérdeztem magamtól, hogy normális vagyok-e!? De aztán azon agyaltam, hogy ha ezzel kiválthatnám a nagypapák és nagymamák gyógyszeradagját és nem kellene több vérnyomáscsökkentő tablettát bevenniük, akkor boldogan készítenék minden nap hasonlót.