
Ilyen elcsépelt szavakat és kifejezéseket olvashatunk a frissen megjelent könyvek borítóján, mint például "szívet tépő és érzelmes", "megkapó és szenvedélyes", "vibráló történet kalandvágyóknak", vagy a kedvencem: "magához láncol és soha többé nem ereszt". Mindig kétkedve fogadom ezeket a rövidke leírásokat, hiszen soha nem tudhatjuk, mi ebből a reklám és mi a valós vélemény. Mindenesetre Jennifer E. Smith Greta James, az elsüllyeszthetetlen című regénye engem jókor talált meg és ajánlom mindazoknak, akik ebben a melegben hideg vidékre vágyódnak és azoknak is, akik szeretik az olyan történeteket, amelyek különleges érzelmi utazásra invitálják az olvasókat.

Stefanie Dahle könyveivel egyszerűen nem lehet betelni. Az illusztrációk bűbájosak, a történetek pedig sohasem okoznak csalódást. Mindig kedvesek és aranyosak, csakúgy, mint a szereplők, akiket hamar megkedvelünk olvasás közben. Kiváltképp a főszereplő kis szamócatündért, akit hogy is hívhatnának másképp, mint Szamóckának. Ő nemcsak, hogy mindig segítőkész, de nagyon jó barát is, aki a legnagyobb bajban is mellettünk áll. A 
Hunyd le a szemed és gondolj valamire, amit nagyon szeretnél. Mire vágysz a leginkább? Mi az, amiért bármit megadnál? Van olyan dolog az életedben, amit feláldoznál ezért az álomért? Mindannyian éreztük már azt, hogy annyira vágyunk valamire, hogy az már szinte fáj. Te meddig mennél el, hogy a legbensőbb kívánságod teljesüljön? És mit tennél, ha ez az áldozat túlságosan nagy lenne, de erre csak később eszmélnél rá?
A nemzetközi könyvpiacon az utóbbi időben egyre jelentősebbé vált az az irodalmi irány, amely a nő és a férfi egyenjogúságát helyezi a középpontba. Vagyis a főszereplők a legtöbb esetben ambiciózus, modern, két lábbal a földön állnak és pontosan tudják, hogy merre tartanak. Ezen könyvek szerzői elismerik a női érdemeket és harcolnak a beskatulyázás ellen. És itt jön a képbe a feminista irodalom, amely kiemelten kezeli azon nők történeteit, akik múltbéli, vagy akár a mai napig érzékelhető diszkriminatív helyzetével foglalkozik. Napjainkban a feminizmusról él egy torz kép, miszerint azok a nők a feministák, akik a család elé helyezik a karriert. Pedig ez nem azt jelenti, hogy minden nőből sikeres üzletasszonynak kell válnia, hanem azon van a hangsúly, hogy mindenki azt tehesse, ami a saját értékeinek megfelel és senkit ne érjen megkülönböztetés. Bernardine Evaristo 