A nemzetközi könyvpiacon az utóbbi időben egyre jelentősebbé vált az az irodalmi irány, amely a nő és a férfi egyenjogúságát helyezi a középpontba. Vagyis a főszereplők a legtöbb esetben ambiciózus, modern, két lábbal a földön állnak és pontosan tudják, hogy merre tartanak. Ezen könyvek szerzői elismerik a női érdemeket és harcolnak a beskatulyázás ellen. És itt jön a képbe a feminista irodalom, amely kiemelten kezeli azon nők történeteit, akik múltbéli, vagy akár a mai napig érzékelhető diszkriminatív helyzetével foglalkozik. Napjainkban a feminizmusról él egy torz kép, miszerint azok a nők a feministák, akik a család elé helyezik a karriert. Pedig ez nem azt jelenti, hogy minden nőből sikeres üzletasszonynak kell válnia, hanem azon van a hangsúly, hogy mindenki azt tehesse, ami a saját értékeinek megfelel és senkit ne érjen megkülönböztetés. Bernardine Evaristo A lány, a nő, a többiek című könyve sok szempontból egyedülálló, de az biztos, hogy senkit sem hagy majd hidegen. Olyan témákat érint, melyekről beszélnünk kell, mint mondjuk a fentebb említett feminizmus, a nemi identitás, szexuális irányultság, rasszizmus, generációk közti harcok, brexit, intellektualizmus vagy épp az anarchizmus.
Tizenkét fejezetre tagolódik a regény, melyekben tizenkét szereplőt ismerhetünk meg. Neveltetésükben, életkorukban, szexuális irányultságukban és mentalitásukban is nagyon különböznek egymástól, de egy közös mégis mindegyikükben van, mégpedig Amma, az első nő a könyvben akinek hallhatjuk a hangját. Evaristo talán azért választotta őt központi szálnak, mert egyszerre különc és nagyon jó barát. Utána következik lánya története, majd egyre több ismerősé és jó baráté. Evaristo célja az volt, hogy minél több fekete brit nőt szólaltasson meg, s miközben minden nőnek megvan a saját élete és a saját "keresztje", kölcsönösen függjenek is egymástól.
A könyv különlegessége, hogy nincsenek benne írásjelek, ettől olyan érzése van az olvasónak, mintha egy szabadverset olvasna. Talán ez egyeseknek eleinte zavaró lehet, de kell adni neki egy esélyt, mert pár fejezet után annyira magával ragad az egész légkör, hogy egyszer csak hozzászokik a szem.
A karakterek jól kidolgozottak, s bár hétköznapi szereplőkről olvashatunk, akik ugyanolyan hétköznapi életet élnek, mint bárki más, mégsem mondhatjuk rájuk, hogy szokványos hősnők. S miközben minden szereplő történetét megismerjük, haladunk a vége felé, ahol is kicsúcsosodik az egész és egy közös fináléba torkollik. De erről nem mesélek többet, inkább hagyom, hogy a könyv bújásakor magával ragadjon az élmény.
A rasszizmus is több történet központi mozgatószála, valamint azok az atrocitások, amelyekkel a szereplőknek nap mint nap szembesülnie kell. Érdekes volt az összehasonlítás a nagyvárosi és a vidéki élet között is, ahogyan bemutatja az írónő, hogy mennyire másképp élnek és gondolkodnak a nők a mindennapokban. S persze nem mehetünk el amellett sem, hányféleképpen vélekedhetünk a nem kívánatos terhességről és az abortuszról.
Evaristo nem mindennapi módon mutatja meg, hogy mennyire sokszínűek vagyunk. A lány, a nő, a többiek egy olyan közösséget jelenít meg, akik folyamatosan küzdenek. Harcolnak magukkal, a társadalmi konvenciókkal, a családdal, a barátokkal és a sok igazságtalansággal. Itt-ott kissé keserédese a történetet, de talán pont ettől annyira valóságos. A sok fájdalmas életút mellett mégis ott bujkál a háttérben a szeretet és az elfogadás, na meg persze a remény is.
Kortól és nemtől függetlenül, nagyon ajánlom mindenkinek, mert nemcsak erős, de nagyon aktuális is. Nyugodt szívvel ki merem jelenteni, hogy nálam benne van az idei három legjobb könyvben, szóval csapj le rá, ha van rá lehetőséged. Ez a 2019-ben Booker-díjjal megjutalmazott kötet az Európa Kiadó gondozásában és Kállay Eszter fordításában olvasható.
Kedvenc idézetek:
Waris szerint hihetetlen, hogy annyira buták az emberek, hogy
elhiszik, több mint másfél millió muszlim ugyanúgy gondolkodik
és viselkedik, ha egy muszlim férfi tömeggyilkosságot követ el vagy
felrobbantja az embereket, terroristának nevezik, de ha egy fehér
ember pontosan ugyanezeket csinálja, őrültnek nevezik
mindketten őrültek, Yazz
tudom, Waris, tudom
Penelope arra jutott, hogy mégsem olyan jó ötlet akkor hozzámenni
valakihez, amikor szerelmes vagy belé, jobb inkább várni pár évet (tízet, húszat, harmincat, örökké?), hogy meglásd, úgy is összeilletek-e, ha a szenvedély már alábbhagyott és a helyét elfoglalta a valóság.
épp időben ismerte meg Gloriát, a helyi könyvtárost, akivel tudott pár értelmes szót váltani, mikor gyerekkönyveket vett ki és vitt vissza
Gloriának az ő nagy örömére titokban sikerült hat példányt rendelnie Betty Friedan Misztikus nőiség című könyvéből
ezt bizalmasan, szövetségesként osztotta meg vele a könyvtár tölgyfából készült pultja fölött
minden jól iskolázott, fiatal anyának ezt ajánlotta, akik hétköznaponként a könyvtárba jártak, babakocsit tolva maguk előtt, vagy gyakran visító gyerekeket vonszolva maguk mögött
ez egy jel – mondta Gloria –, hogy ezek az intelligens nők csalódtak a sorsban
Afrikai édesburgonyás mogyoróleves
A gyönyörű borítón egy szép lány látható, és a szereplők túlnyomó többsége is olyan színes bőrű nők, akiknek fontosak a gyökereik és a kultúrájuk. Ezért arra gondoltam, legyen valami autentikus étel, bár ha őszinte akarok lenni, akkor egy kicsit csaltam... Természetesen létezik Afrika nyugati részén mogyoróleves, de ott legtöbbször hússal gazdagítják ezt az ételt és nem mindenhol tesznek hozzá valamilyen zöldet. Az ízjegyek viszont sokban hasonlítanak, így a végeredmény így is egy krémes, tápláló és enyhén csípős leves. Ha elkészíted, arra kérlek, hogy ne fukarkodj a fűszerekkel. Ne félj a gyömbértől se a csilitől, mert ezektől lesz a leves igazán karakteres.
Hozzávalók:
- 1 liter zöldségleves
- fél liter víz
- 1 vöröshagyma apróra vágva
- 4 gerezd fokhagyma apróra vágva
- 2 ek hámozott és apróra vágott friss gyömbér
- 3/4 bögre sótlan mogyoróvaj (lehet sima és darabos is)
- 1 konzerv darabolt paradicsom
- 1 nagy vagy 2 kisebb édesburgonya kisebb kockára vágva
- 1 tk só
- csili vagy bármilyen csípős szósz, mint például sriracha
- 1 nagy marék kelkáposzta, a vastag torzsája kivágva és nagyobb darabokra szelve vagy spenót (nálam most az utóbbi)
- 1 marék durvára vágott földimogyoró a tálaláskor
Összekeverem a zöldséglevest és a vizet egy nagy fazékban. Felforralom, majd hozzáadom a vöröshagymát, a gyömbért, a fokhagymát és a sót. Közepes lángon kb. 20 percig főzöm.
Egy kisebb tálban csomómentesre keverem a mogyoróvajat és a paradicsompürét és a forró leveshez öntöm. Belemegy a felkockázott édesburgonya is és a csípős szósz. Ha kelkáposztát használok, ilyenkor már beleteszem, mert kicsivel több idő kell neki, mint a spenótnak. A spenótot pár perccel azelőtt adom a leveshez, hogy elkészülne. 10-15 percig alacsony lángon rotyogtatom, néha megkeverem és végül sózom, ha nem elég ízes. Tálaláskor megszórom durvára vágott mogyoróval.
ParféTipp: Ha még tartalmasabbra szeretnéd, tuningolhatod egy adag főtt barna rizzsel.
