Hogy miért jó Rachel Bright mesekönyve, A benned élő oroszlán? Talán azért, mert egy imádnivaló kisegér a főszereplője és egy jó fej oroszlán. Vagy mert egy viszonylag nagy és színes könyvről van szó, amely az illusztrációknak köszönhetően egy igazi gyerekmágnes. Vagy egyszerűen csak azért, mert egy nagyon klassz inspiráló könyv a kicsiknek, amely segíthet nekik, szembenézni a félelmeikkel. Ebben pedig ki lehetne a legnagyobb támaszuk, mint egy kissé introvertált kisegér, akit pillanatok alatt a szívükbe zárhatnak? A történetet a Scolar Kiadó gondozásában és Érsek-Obádovics Mercédesz fordításában olvasható, de vigyázni kell vele, mert olyan cuki, hogy a legmarconább szíveket is meglágyítja!

Ez a kis rímekbe szedett történet nem túl hosszú, mondanivalója viszont igen fontos. A kisegér belefáradt, hogy nem veszik észre, ezért arra a következtetésre jut, hogy hangosabbnak kell lennie, vagyis meg kell tanulnia harciasan üvölteni. Mert hát lássuk be, ha valaki túl picike és nincs nagy hangja, könnyen elvész a tömegben. Főszereplőnk is mellőzve érzi magát, néha véletlenül rálépnek, ráülnek, nem hallják meg a cincogását, pedig ő nagyon kedves és barátságos forma, csak épp méreteiből adódóan észrevétlen marad a sok hangos és nagyobb testű állat között. Egy ideig tűri ezt a mostoha helyzetet, majd egy nap arra a következtetésre jut, hogy ha megtalálná a saját félelmetes hangját, akkor biztosan meghallják majd a nagyobbak is. Ebben az oroszlán segítségét szeretné kérni, hiszen nála erősebb és figyelemreméltóbb állat aligha él a szavannán! Egérke útnak indul, hogy megkeresse az állatok királyát, ám maga is meglepődik, hogy milyen reakciót vált ki az első találkozás a nagytestű fenevadból...

Íme a félelmetes egérke, amikor kiereszti a  hangját!

Ez a mese egyértelműen azokat a gyerekeket szólítja meg, akik nem mernek szembenézni a félelmeikkel, és akik nem találták még meg a saját hangjukat. Kipróbáltam néhány ovis gyerkőcön és felolvastam nekik. Szerintem remekül működött, nagyon klassz beszélgetés kerekedett ki a történet végére. Egy-két gyerek szeme felcsillant, mikor a könyv utolsó mondatához értem, s talán nem is kell mondanom, hogy a kevésbé magabiztosabbak szimpatizáltak leginkább a főszereplő egérkével. 

A kisegér kétségbeesetten vágyik arra, hogy olyan legyen, mint az oroszlán, de a történet végére rájön, hogy nem kell olyannak lennie, csak meg kell találnia a saját hangját és hinnie kell önmagában.
A könyv segít elmagyarázni a gyerekeknek, hogy rendben van, ha az észszerűség határain belül elmondjuk a véleményünket és arra bátorít, hogy nyíljanak meg. Fontos azt is látniuk, hogy mindannyian különbözőek vagyunk, mégis sok mindenben hasonlítunk egymásra, és ha más-más tulajdonságúak vagyunk, mint a barátaink, jól kiegészíthetjük egymást.

Az illusztrációkról ódákat tudnék zengeni, bár rettentő elfogult vagyok, ha Jim Field munkáiról van szó. A David Baddiel könyvek megjelenése óta nagyon szeretem a rajzait, aztán J. K. Rowling Karácsonyi malacával még inkább berobbant a köztudatba. Most meg itt ez az übercuki képeskönyv, ahol vagányabbnál vagányabb állatok elevenednek meg a lapokon, ezzel is kedvet csinálva a gyerekeknek az esti közös meseolvasáshoz.

Összességében egy kedves kis rímekbe szedett történet lett, mely talán itt-ott kissé didaktikus, ám annál nagyobb segítség lehet, ha valakinél épp betalál. Ölben olvasva vagy egyedül, óvodában, de elsős, másodikos kisiskolásoknak csoportfoglalkozásokra is ajánlom. És persze mindenkinek, akik meg akarják mutatni, hogy bennük is él egy oroszlán!

Csöppnyi házikóban,
e szikla tövében,
a legszelídebb kisegér
élt szerényen.

Annyira pirinyó volt,
oly incirifinci...
nem vette észre
SOHA... sehol, senki.

Ideje bátornak lenni végre,
kockáztatni... elvégre
az örökké túl sok idő erre?
hogy magát kicsinek érezze.

Oroszlános mártogatós

Most aztán tényleg elvitt a borító, ugyanis a könyv elején szereplő hatalmas oroszlánfej valami oroszlános finomság után kiáltott. S mivel mostanság állandóan humuszt ennék, így adott volt, hogy valami tunkolós kaja kerüljön az asztalra. Én mondom, ha ilyet készítesz a gyereknek, csak pillázol majd, hogy milyen gyorsan eltűnnek a répacsíkok a tányérról! Egyik pillanatban még van oroszlánsörény, aztán husss!Hozzávalók:
A humuszhoz:

• 2 doboz konzerv csicseriborsó (400 g-os) + az egyik doboz leve
• 2 gerezd fokhagyma
• 3 ek tahini
• 1 citrom leve
• kb. 1 dl olívaolaj
• 3 tk őrölt rómaikömény
• só

A dekorációhoz:

• sárgarépa vékony hasábokra vágva
• fekete olívabogyó
• sárga paradicsom vagy paprika
• zöld paprika vagy snidling
• sós perec

A humusz végtelenül egyszerű, csak mindent egy konyhai robotgépbe teszek és addig turmixolom, amíg krémes állagú nem lesz. Kiszedem egy kerek tálkába a krémet, majd egy nagyobb tányér közepére helyezem. Ezután oroszlánosra dekorálom, vagyis olívabogyóból szemet karikázok, paradicsomból készül az orr, a bajusza zöld paprika és a fülei perec darabok. A kistányér köré helyezem a répaszeleteket és már tálalom is.

ParféTipp: Készítheted sült fokhagymával is, attól még különlegesebb lesz az íze. Ehhez hámozd meg a fokhagymákat, tedd tepsibe, locsold meg egy kevés olajjal, szórd meg némi sóval és told be 8-10 percre a forró sütőbe. Miután langyosra hűlt, csak dobd bele a humusz készítésekor a turmixgépbe. Elképesztő, hogy mennyivel másabb íze lesz!

+1 Tipp: A répacsíkok mellé tehetsz pritaminpaprikát vagy sárga és narancssárga kaliforniai paprikát is.