Még akkor is, ha nem akarjuk bevallani, mindannyiunknak volt olyan korszak az életében, amikor azt kívántuk, bárcsak máshová születtünk volna. Az én szüleim is utálatosak voltak, ezt akkor éreztem leginkább, amikor elküldtek az esti mese után aludni, vagy arra kényszerítettek, hogy szakadó hóesésben viseljem a kötött sapkám és a kétujjas kesztyűm. Ó, hogy mennyire utáltam ezeket hordani! Arra vártam, hogy végre felnőtt lehessek, és azt csinálhassak, amit én akarok. David Baddiel Tökéletes szülő kerestetik című ifjúsági regénye arra keresi a választ, milyennek kell lennie a megfelelő anyának és apának. Egyáltalán létezik tökéletes szülő?

A kilenc éves Barry Bennett világéletében utálta, hogy a Barrynek hívják. Az összes barátjának olyan menő neve van, mint mondjuk Lukas, Jake vagy Taj, csak ő kapott ilyen dögunalmasat. Ezt a sérelmet is felírta a tíz pontból álló listájára, amelyen azokat a dolgokat szedte össze, amit leginkább utál a szüleiben.
Felrója még, hogy:

• unalmasak,
• állandóan fáradtak,
• szigorúak,
• nem hagyják videojátékozni,
• nem vesznek neki videojátékot,
• sokszor elhanyagolják,
• nem híresek és nem elbűvölőek,
• szegények,
• és soha, de soha nem tartanak neki igazán klassz születésnapot.

A gyerekek néha úgy érzik, jobb lenne lecserélni a szülőket egy újra, jobbra, menőbbre. Persze egy idő után talán kényelmetlenül érzik magukat ezektől a gondolatoktól és előbb-utóbb elfelejtődnek, de mi van akkor, ha nem sikerül kiverni a fejükből ezeket a kósza gondolatokat?
Barrynél egy este elpattan a cérna és beolvas a szüleinek.
Éjszaka dohogva, sértődötten fekszik az ágyában, amikor háromszor kiejt a száján egy kívánságot:

Bárcsak jobb szüleim lennének!

Ezt annyira őszintén sikerül kimondania, hogy a szoba falai beleremegnek, majd pár pillanat múlva egy mozgólépcsőn találja magát. Felérve egy Londonhoz hasonló városba ér, melyet Youngdonnak hívnak. Ez egy egészen elképesztő hely, ugyanis gyerekek irányítják, és működik itt egy Szüki nevű különleges intézmény is. A felnőttek versengenek a gyerekekért és mindegyikük azért könyörög, hogy valamelyik kiskorú őket válassza. A SZÜKI, vagyis a Szülő Közvetítő Iroda biztosít lehetőséget a válogatásra, és Barrynek is lehetősége nyílik öt nap alatt öt családot kipróbálnia. De csak öt napja van, utána tíz éves lesz, és ha addig nem sikerül megtalálnia a tökéletes szülőket, valami történni fog vele.
Az idő rövid és részt kell vennie öt frenetikus születésnapi partin is - ez lett Barry kívánsága a próba szülőktől. De a fiú hamar rájön, hogy a választott családok nem mindig olyanok, mint amilyennek elsőre gondolta, az idő pedig vészesen fogy, neki pedig muszáj megtalálni a megfelelőeket, különben…

Az elején számomra nehezen indult be a történet, főszereplőnket nem igazán sikerült megkedvelnem. Barry hisztis és nagyon öntörvényű gyerek, akinek egyáltalán nem ártott a leckéztetés. De a sok jó ötlet, és a fejezetről fejezetre kialakuló helyzetek végül teljesen beszippantottak, ugyanis érdekes megoldásokból, és vicces jelenetekből nincs hiány. Szerettem, hogy rávilágít néhány dologra, többek között arra, hogy szülőnek lenni nem is olyan könnyű feladat, és a legfontosabbra… vigyázz, mit kívánsz, mert a végén még teljesülhet!
A történet végére Barry sokat tanul az életről, az elvárásokról, a szülőségről és persze magáról.

A remek megoldások közé sorolnám a két világot, melyek oly sok mindenben hasonlítanak egymásra és ugyanannyira különböznek is. Egy „másik” Londonban járunk, az elnevezések erre engednek következtetni. Csak néhány nevezetesség, a teljesség igénye nélkül: Little Ben (Big Ben), Potato Modern (Tate Modern), Üveggolyók Diadalíve (Marble Arche), Budi híd (Waterloo Bridge). Vicces, nem igaz?

Kicsit olyan érzésem volt, mintha Dickens Karácsonyi énekét olvasnám, és minden fejezetben megjelennének a karácsonyi szellemek. A nyelvezete kifejezetten könnyed, a nyelvi poénok szerintem remekül működnek benne. A történet kissé kiszámítható, igaz engem ez egy csöppet sem szokott zavarni. Felnőttként sok részt megmosolyogtam, szerettem az elrejtett, finom utalásokat.

A kötetet Jim Field illusztrációi színesítik, ezek egyszerűen szenzációsak. Engem azonnal megvettek kilóra. Kifejezetten passzol a történethez, kicsit túlhangsúlyozottak ezek a fekete-fehér rajzok, ezzel is erősítve a könyvbéli furcsaságokat. Aprólékos, szép, igényes munka mindegyik, szívesen nézegettem őket.

Szerintem ez a könyv minden korosztály számára ideális, a legfiatalabb olvasóktól a felnőttekig jó kis kikapcsolódást ígér. Azt hiszem, a gyerekek nagyon viccesnek fogják tartani, és sok közös vonást vélnek majd felfedezni a főszereplő srácban.