
Biztos vagyok benne, hogy láttál már Frida Kahlo festményt. Abban is biztos vagyok, hogy hatott rád, hiszen a festőnő képei sokszor nyomasztó, szürreális hangulatúak, melyeket nem könnyen felejt el az ember. Képei, valamint a róla készült fotók bejárták a világot, és nem véletlen, hogy a sűrű, kissé összenőtt szemöldökű művésznő Mexikó egyik emblematikus alakjává vált. A festészete mellett kommunista nézeteivel, feminista és egyházellenessége miatt került a figyelem középpontjába, valamint Diego Riverával folytatott botrányos házassága is rengeteg pletykára adott okot. Frida elképesztő és erős nő, már régóta szerettem volna róla részletesebben olvasni. Pár hónapja akadtam rá Frida füveskönyvére, melybe hatalmas elánnal vetettem bele magam. A regényt F. G. Haghenbeck írta és rettentő olvasmányosra, ugyanakkor rendhagyóra sikerült megalkotnia a művésznő történetét.


Oké, mondhatsz bármit, de könyvtárosnak lenni nagyon klassz dolog! Én már csak tudom, mert az vagyok és nagyon szeretem. Lehet, hogy néhány sztereotípia rám is igaz... awww, most is kardigán van rajtam és szemüveges vagyok. Sőt, néha feltűzöm a hajam is és igen, összevonom a szemöldökömet, ha valaki koszosan és gyűrötten hoz vissza egy-egy könyvet! Mindenesetre semmi pénzért nem adnám fel a hivatásom, mert úgy érzem ez a legtesthezállóbb számomra. Szeretem, hogy ha valamilyen információra van szükségem, akkor rengeteg forrás áll a rendelkezésemre, és hogy egy olvasókártyával számtalan könyvet "megkapok". A legújabb olvasmányokhoz is egyszerűbben hozzájuthatok, és a nap végén jó végignézni a polcokon, ahogy katonásan állnak rajtuk a könyvek. Ecsetelhetném napestig, de mindig arra lyukadnék ki, hogy tök jó könyvtárban dolgozni. A minap a neten barangolva ráakadtam néhány bomba jó cuccra, amelyek szerintem nem csak a könyvtárosok szívét dobogtatja majd meg! Tudtál választani? Én nem!