Elolvastam egy horror könyvet.
Igen.
Én.
Egy horrort!

Mostanában rengeteg gyerekkönyvet, meg csajos olvasnivalót vettem a kezembe, már az idejét sem tudom, mikor merültem bele valamilyen majrézós történetbe. Úgy éreztem, ideje egy kis kitérőnek. A két legutolsó hidegrázós élményem a Jurassic Park és Drakula gróf rémtettei, persze ez utóbbi inkább egy lájtos rémtörténet, horrorhoz vagy thrillerhez köze sincs. Stephen Kinget szeretem, bár az ő írásai közül a misztikus vonal jön be jobban, azok is eléggé megborzolgatják az idegeimet. Alapjában nem vagyok oda ezért a műfajért. Ha filmet kell választanom, biztosan messzire elkerülöm, helyette jöhetnek az idióta romantikus vackok, az akciók, na meg a sci-fik. Emlékszel még, hogy műfajismeret órán mit tanultunk a horrorról? Latin eredetű szó, azt jelenti, iszonyat, rémület. A főhős pedig mindig valamilyen borzalommal néz szembe. Nem hangzik valami bizalomgerjesztően, mi? Ehhez persze hozzájárulhat egy kis vér, néhány leszakadt testrész, imitt-amott pár belsőség, és a félelem. A félelem, ami fokozatosan körbevesz és pszichésen szép lassan hatni kezd rád. Kíváncsi voltam milyen lehet könyvben egy igazi, kőkemény horror. Vajon mennyire ijesztő?
Nick Cutter Mélység című könyvét Tillinger Zsófia fordításában október közepe óta olvashatja a hazai közönség. Én amatőr vagyok a témában, de miután a műfaj hozzáértői meg a laikusok is csupa jó kritikával illették, gondoltam, egy életem, egy halálom, lemerülök a Mariana-árokba!

Először a könyvből készült filmhez volt szerencsém, melyet utólag kicsit bánok, mert nem igazán sikerült olvasás közben elvonatkoztatnom tőle. Már a film is eléggé megosztó, de a könyvről sokkal több negatív kritikát olvastam/hallottam. Igazán vitaindító és gondolatébresztő! A mozis verziót személy szerint nagyon szeretem, a képi világa, a zenéje és a mondanivalója nekem iszonyatosan tetszik. Nem olyan régen kézbe vettem a könyvet, mert kíváncsi voltam, hogyan meséli el az író a történetet, és hogy milyen pluszt képes még adni az írott verzió. Mivel a filmet korábban láttam, a képzeletem nem tudott teljes mértékben elrugaszkodni, de sok mindenre rávilágított és a lassú haladás egy kis elmélkedésre késztetett. Előre figyelmeztetlek, csak akkor nyomj a TOVÁBB gombra, ha már olvastad, vagy láttad a filmet, mert szerintem képtelen leszek SPOILER nélkül írni erről a regényről. Nos, felkészültél?

Ejj, de nagyon kellett ez! Bridget Jones után újabb kedvencet avattam, mégpedig nem mást, mint Julie Tournelle-t. Julie épp olyan hurrikán típus, mint az angol (ex)szingli lány. Annyi különbséggel, hogy ez a könyv ízig-vérig francia, csakúgy, mint a főszereplő hölgy. Mit kell tudnunk a szóban forgó személyről?
Julie 28 éves, nem végezte el az egyetemet és egy bankban dolgozik, amit ki nem állhat. Kitűnő humorérzékkel rendelkezik, túlteng öniróniával, emellett hajlamos a szarkazmusra. Ennek ellenére csendes típus, visszahúzódó, mégis rengeteg infantilis dologra képes és a leghülyébb helyzeteket tudja produkálni. Túl van egy 2 évig tartó, rettenetes kapcsolaton. (A srác egy tehetségtelen rockzenész volt, mellesleg idióta.) Egy jó dolog viszont biztosan van a lány életében, ez pedig a környék, ahol gyerekkora óta él. Egyedül lakik a saját kis lakásában, és a szomszédokkal, valamint az utca lakóival jó barátságot ápol. Julie éli megszokott napjait, míg új szomszéd nem érkezik ebbe az összetartó közösségbe. Még nem is találkoztak, de megszállott módon koslatni kezd a fiú után, akiről csak annyit tud, hogy Ricardo Patatraz a neve.

Valamikor az őslények korában – amikor VHS-en nézte a családunk a Jurassic Parkot – félelmetesnek találtam a dinoszauruszokat. Az általános iskolában a fiúk totál megőrültek ezekért a hatalmas szörnyetegekért, amit egyáltalán nem értettem. Mert ugye már akkor sem a hosszú nyakú, jó fej fajta volt a nyerő, hanem a húsevő T. Rex, aki nem csak, hogy csúnya és vérszomjas, de borzalmasan hegyes fogaival pillanatok alatt szétmarcangolta az áldozatait. Ez a láz még most is végig söpör majdnem minden kisgyereken és valljuk be őszintén, a nagyobbakat is képes ámulatba ejteni ez a régen eltemetett világ. Képletesen szólva a dinoszauruszok nem haltak ki, mert beépültek a populáris kultúrába. Találkozhatsz velük a mozivásznon, rajzfilmekben, játékokban, könyvekben, így az irántuk való érdeklődés sosem lankad. Bárkit képesek lenyűgözni! Nem is csoda, hogy Michael Crichton Jurassic Park című könyve kultikussá vált. Spielberg pedig nem cicózott; izgalmas filmre, jelenetekre és képkockákra cincálta az egészet. A siker nem maradt el, így követette a második, a harmadik és nem olyan rég a negyedik rész is mozivásznat látott. Mostanában adták a tévében az elsőt, így arra gondoltam, talán megérett a lelkem, hogy elolvassam a könyvet is. Fúúúúh, hátborzongatóan jó volt!

Újabb éles váltás következik! Egy kis pörgős izgalmat próbálok belecsempészni a Mese-tengerbe! Most pedig dőlj hátra és képzelj el egy tablettát, melytől az intellektuális képességeid felerősödnek. Egy olyan szert, melytől órákon át kattog az agyad és felerősíti a kreativitásod is. A történet főszereplője Eddie Spinola. Teljesen átlagos fickó, aki egy New York-i, másodrangú kiadónak dolgozgat és éli unalmas, sekélyes életét. Munkamorálja gyenge, életmódja finoman szólva is kaotikus, és kiadójának is képtelen betartani a határidőket. Egy délután összefut ex-sógorával, Vernon Ganttal, aki egy csodaszert ajánl neki. A szer mellé nem jár leírás, így azt sem lehet tudni, milyen mellékhatásokkal jár, ha beveszi. Csak annyi az információ, hogy csodákra képes. Vonakodva bár, de otthon lenyeli ezt a fehér, jelöletlen tablettát, és ez a teljesítményfokozó szer – az MDT-48 – csodákat tesz vele. Kitakarítja az egész lakást, befejezi a könyvét és lazán felvázol néhány sikeresnek ígérkező üzleti tervet a kiadójának. Eddie bár nem egy agytröszt, mégis rájön, hogy a szer hihetetlen hatással van az agyra. Képes elolvasni 1 óra alatt egy regényt, és pusztán 1 éjszaka elegendő ahhoz, hogy megtanuljon egy nyelvet. 

Meleg van, mindenki nyűgös és nem győzzük pótolni az elvesztett folyadékot. Keressük az árnyékos, hűvös helyeket, és ha tehetjük, vízpart mellett töltjük a szabadidőnket, vagy a szoba négy fala közt a lehúzott redőnyök mögött. Ez a nyár is olyan, mint az összes többi. Az időjárással nehéz felvenni a kesztyűt, viszont mégis rajtunk múlik, hogy ezt a néhány meleg, forró, mégis csodálatos hónapot hogyan tesszük felejthetetlenné. Itt van mindjárt az erdőben lakó Tündérbodár és Devevér, akik fesztivál szervezésére adják a fejüket. Még emlékeznek rá, hogy tavaly nyáron nem történt semmi, de tényleg semmi. Az eső elmosta a nyári Cseresznyeevő-bajnokságot és a Tavirózsa-ünnepséget sem kímélte. Úgy döntenek, ezen a nyáron még csak véletlenül sem fordulhat elő hasonló, így annyi programot szerveznek, hogy ha el is marad valamelyik, senki se vegye észre. Idén nincs helye az unalomnak! Rég nevettem és mosolyogtam ennyit egy gyerekkönyvön. Domonyi Rita Tündérbodár című meséje nálam nagy kedvenc lett. Egy ültő helyemben megettem. A humora néha abszurd, de szerintem nagyon szerethető.

Mielőtt azt gondolnád, ez egy kis inci-finci történet, ki kell, hogy ábrándítsalak. Ez egy igazán komoly könyv, még ha azt is gondolod: Ugyan, hisz gyerekeknek íródott! (Be kell valljam, magam sem tudom, hogy ez tényleg gyerekeknek íródott-e, hiszen a történet egyáltalán nem gyalog-galopp.) A főszereplők NYULAK! Fontos leszögeznem, hogy valóban nyulak és nem nyuszik. Richard Adams fantáziájának és írói tehetségének köszönhetjük, hogy megismerhetjük az üregi nyulak életét. És bár valóban állatok a szereplők, mégis annyira emberi a történet. Az író nem rólunk, emberekről ír, de kétségtelenül hozzánk intézi szavait, ehhez az emberi tulajdonságokkal felruházott kisállatok a könyv végéig hű társai. Ez a mese egy igazi sikertörténet, hiszen 1972 óta rengeteg kiadást megért már. A Gesztenye, a honalapító az író leghíresebb regénye, melyet eredetileg lányainak kezdett mesélni. Akkora sikert aratott családi körben, hogy szerették volna megjelentetni. Két év alatt íródott meg a regény, amelyet először több kiadó is elutasított. 1972-ben jelent meg először, majd még ebben az évben Carnegie-díjat kapott a legjobb gyermekkönyv kategóriában. 1973-ban Guardian Children's Fiction-díjjal jutalmazták, majd 1977-ben ifjúsági irodalom klasszisban bezsebelt egy California Young Reader-díjat is. Angliában igazi klasszikus és a kötelező olvasmány része. Nem véletlen, erről aztán valóban lehet beszélgetni irodalomórán.

Szeretem a sci-fit, igaz hard science fictiont már nagyon rég olvastam. Kevesen írnak jót ebben a műfajban és a legtöbb író ott rontja el, hogy a tudományos magyarázatok nem pontosak és sem elméletben, sem gyakorlatban nem kivitelezhetőek. Márpedig a hard sci-fi alapja ez! El kell hinnem, hogy ha ez valóban megtörténne, akkor a tézisek helytállóak és én életben maradok. Ez a könyv pedig pont azt adta, amit annyira vártam tőle. Nemcsak kőkemény és realisztikus, de baromi izgalmas és szórakoztató is. Andy Weir nálam elnyerte az év sci-fi-je díjat, mert remekül van összerakva a történet és mindezek mellett olyan humora van, hogy szétröhögtem a fejem olvasás közben. Az alapötlet egyszerű: végy egy asztronautát, dobd ki a Marsra, hagyd egyedül és nézd meg, hogy mi történik.