Azt hiszem, nincs olyan ember, aki ne hallotta volna Rejtő Jenő nevét, vagy ne találkozott volna P. Howard regényekkel. Izgalmas kalandokban és fordulatokban bővelkedő, hihetetlenül vicces könyvei mindig és minden korosztálynak pompás olvasmányok. Korábban a WMN oldalon írtam már A szőke ciklonról, de azt gondolom, ezen a blogon is méltó helye van. Rejtő könyvei könnyedek, szórakoztatóak és a nevetésfaktor gyakorlatilag az egekbe kúszik tőlük. Tökéletes kikapcsolódást ígérnek bármikor, személy szerint én a strandon faltam őket kamaszkoromban két falat hideg dinnye majszolása között...
Elárulok egy titkot, de kérlek ez szigorúan maradjon köztünk, jó?! Gyerekkoromban rettegtem féltem Paprika Jancsitól. Még most is emlékszem a bábokra, amelyekkel "ijesztgettek" minket a színházi előadásokon, mert annyira borzasztóan félelmetes fejük volt a figuráknak, hogy napokig sírtam, ha rájuk gondoltam. Nesze neked könnyed kis kikapcsolódás, mi? Aztán néhány éve kezembe akadtak a Kolibri Klasszikusok sorozatban megjelenő Otfried Preußler mesekönyvek, és magam is meglepődtem, milyen jól szórakozom Paprika Jancsi és Vitéz László történetein. Ráadásul az illusztrációk is helyesek voltak, és egyáltalán nem emlékeztettek az emlékeimben élő horrorbabákra. Néhány hete megint megjelent egy újabb mese a sorozatban, Torzonborz és a holdrakéta címmel. Mit is mondhatnék, ezzel a kötettel aztán végképp sikerült feldolgozni a gyerekkori traumámat.


Szerinted milyen a jó disztópikus regény? Szerintem akkor üt igazán, amikor nincs benne természetfeletti szál, sem véres akciójelenet. Legyen érdekes és hitesse el velem, hogy ez bármikor megtörténhet; hogy akár holnap is erre a sorsra juthat a világ. Margaret Atwood A szolgálólány meséje című kultuszregénye pontosan ilyen. Úgy is mondhatnám, ez egy „feminista rémálom”, de az a helyzet, hogy ez a borzalmas vízió a jövőnkről, túlságosan emlékeztet a mai társadalmunk egyes aspektusaira.
Tudod, hogy kicsoda Charles Lutwidge Dodgson? Igaz, így talán kevésbé ismert, de Lewis Carrollként biztosan hallottál már róla. Sokrétű ember volt, tanító, író, költő, fényképész és anglikán pap. Matematikusként majd negyven évig tanított Oxfordban, emellett meseregényeket is írt. 
Az előző hétvégén a Balatonnál lógattuk a lábunkat. Szeretek a parton ücsörögni, közben figyelni a pancsolókat, az úszkálókat és a kecsesen elhaladó vitorlásokat. Egy hétvégi kiruccanásra nem kell sok mindent becsomagolni: fürdőruha, naptej, törülköző, napszemcsi, a kedvenc kockás plédünk és természetesen néhány könyv. Valahogy így nézett ki az én táskám is és miután meggyőződtem róla, hogy a víz hőmérséklete épp megfelelő, belevetettem magam az igazi pihenésbe. Ez nálam annyit tesz, hogy könyvet veszek a kezembe és a meleg, kicsit álmosító napon belemerülök egy jó regénybe. Csak akkor van probléma, ha több olvasnivalót viszek a kelleténél és képtelen vagyok eldönteni, melyikkel is kezdjek! Most is beleestem ebbe a hibába, végül egy mesekönyvre esett a választásom. Nagyon hamar elolvastam, gyakorlatilag faltam a lapokat. Néhol hangosan felnevettem közben, de a legjobb az volt az egészben, hogy ez a könyv elvitt egészen a gyerekkoromig.