Ha kedvenc festőt kellene mondanom, akkor egyértelműen Henri de Toulouse-Lautrec áll nálam a dobogó legfelső fokán. Ez a szerelem örök és megmásíthatatlan, de azért szeretek mindent, amely az impresszionizmushoz és a posztimpresszionizmushoz köthető. Marta Molnar regénye A napraforgók titkos élete pont azokkal a pontokkal operál, melyeket annyira kedvelek. Megjelennek könyvében a 20. század nagy festői, bár leginkább Vincent van Gogh életébe és zseniális művészetébe tekinthetünk be. Emellett főszerepet kap két erős nő, valamint egy száz éves családi titok is. A regény a Libri Kiadó gondozásában és Hoppán Eszter fordításában olvasható.

Amikor a kezembe vettem Marie Benedict és Victoria Christopher Murray közös könyvét, a Belle, a könyvtár királynőjét, egy könnyed olvasmányra számítottam. Az igazsághoz  hozzátartozik, hogy eddig soha nem hallottam Belle da Costa Greene nevét, pedig egy kivételes műveltséggel és páratlan ízléssel megáldott hölgyről van szó, aki csalhatatlan érzékkel válogatta össze munkaadójának az egyedülálló kéziratokat és ritka műkincseket. Az 1900-as évek elején robbant be a köztudatba és kétségtelen, hogy egy nem mindennapi életutat járt be. A kötet a Libri Kiadó gondozásában és Bakonyi Berta fordításában jelent meg, és mindazoknak ajánlom, akik szeretnének bepillantást nyerni egy olyan hölgy életébe, aki képes volt felvenni a versenyt kora legádázabb üzletembereivel is.

Szívesen nézem a főzőshowkat, mert mindig izgalmas és látványos ételeket készítenek a versenyzők. De azt is tudom, hogy egy ilyen versenyen valószínűleg már az elején elvéreznék, mert elég hamar gondom támadna némely alapanyaggal, meg persze az idővel. Aki ismer, az tudja, hogy szeretek alkotni a konyhában, mindeközben megadni az ételnek a tiszteletet. Főzés közben nemcsak a hozzávalók feldolgozása fontos számomra, hanem a tálalás is, hiszen egy szép kompozíció a tányéron teljesen más magaslatokba emeli az étkezési rituálét. 
Talán ezért vártam annyira, hogy megjelenjen Janits-Szabó Virág Buddha-tálak című szakácskönyve, ugyanis épp olyan fogásokat vonultat fel a kötetben, melyek mindenkit arra ösztönözhetnek, hogy a főzés és étkezés tudatos és örömteli legyen.

Mit is mondhatnék, a levesek és én nem voltunk mindig barátok. A levest régen valahogy úgy értelmeztem, hogy az a gőzölgő lötty, amin valahogy túl kell esni, hogy utána jöhessen a főétel, és onnan már csak egy kis lépés a süti. Persze legtöbbször átugrottam volna az első és a második fogást, de ha a szülők azt mondják, hogy "Ha nem eszed meg, arra kapod a másodikat" - akkor nincs apelláta... le kell valahogy gyűrni azt a folyós valamit. Anyu leginkább a klasszikus leveseket készítette, én pedig úgy tudtam különbséget tenni köztük, hogy a piros és a fehér lé. Amikor kollégista lettem, akkor kicsit kinyílt a világ. Kénytelen voltam magamra főzni, ráadásul a hamar elkészíthető és olcsó ételekre fektettem a nagyobb hangsúlyt. Na igen, ilyenkor jön a képbe a vajas zsömle, a sajtos-tejfölös tészta, a mirelit pizza, a leves és a főzelék... Nos, miután már kezdtem marhára unni a zacskós porlevest és a tésztás smacket, elkezdtem kísérletezni a (krém)levesekkel. Azóta gyakorlatilag a kedvenceimmé nőtték ki magukat, hiszen gyors, tartalmas és isteni finom leveseket lehet készíteni csupán néhány zöldség hozzáadásával. Amber Locke Laktató és egészséges levesek - vegánoknak és nem vegánoknak című szakácskönyve pedig még inkább arra sarkallt, hogy többet kísérletezzek ezzel a fogással. Hiába no, a leves megérdemli a rivaldafényt!

Sok kedves verses mesét ismerünk, nekem ovisként Kormos István Vackor-kötetei voltak a kedvenceim és Csukás Istvántól a Sün Balázs. Szerencsére ez nem egy kihaló félben lévő műfaj, Varró Dani Túl a Maszat-hegyen című meseregénye rá a bizonyíték, hogy igenis lehet ezt ma is tökéletesen csinálni. Tök Magda kalandjaival csak nemrég találkoztam, pedig eme hölgy történeteit Gáti István már jóval korábban papírra vetette. Magda kalandjain érződik, hogy rengeteg szeretettel íródtak, én pedig fülig érő szájjal olvastam minden egyes versszakát.