Csakúgy, mint Rejtő Jenő Szőke ciklonjáról, Roald Dahl Charlie és a csokigyár című gyerekkönyvéről is írtam korábban a WNM oldalán. Viszont ez egy olyan ikonikus könyv, melynek helye van nálam is, már csak azért is, mert Dahl az egyik kedvenc gyerekkönyvíróm és borzasztóan szeretem az összes könyvét. Ez a könyve pedig méltán híres, a köré vont rajongáson pedig senkinek sem kell csodálkoznia, hiszen egy kicsit mindenki el szeretne jutni Vonka Vilmos varázslatos csokoládégyárába. A történet már több kiadásban megjelent, láthattad már Karcsi és a csokoládégyár címmel is. Én a Scolar Kiadó gondozásában és Borbás Mária fordításában lévő kiadványát kaparintottam meg, de klassz a Kossuth Kiadónál megjelent hangoskönyv is, melyen Stohl András olvas fel.
S hogy miről szól a történet? Picur Charlie, a főszereplő egy düledező házban él édesanyjával, apukájával és az idős, egész nap ágyban fekvő nagyszüleivel. Kedves, segítőkész kisfiú, de állandóan korog a gyomra az éhségtől, ugyanis szegények, mint a templom egere. Mindennap híg káposztaleves kerül az asztalra, de évente egyszer, a születésnapjára kap a családtól egy Vonka-féle tejszínpompás mártott mokkát. Nagy szó ez, minden egyes kockát ki is élvez, lassan falatozik belőle, hogy ne fogyjon el olyan hamar. Vonka Vilmosról érdekes történetek keringenek, mert igaz, hogy ő találja fel a legfinomabb és legfantasztikusabb édességeket, de évek óta nem látni senkit a gyárába be-, illetve kimenni. Éppen ezért hatalmas szenzáció, amikor kihirdeti: öt gyerek elmehet hozzá. Charlie is részt vehet ezen a különleges túrán. A másik négy gyerek: Bendő Bandi, a nagyon kövér és falánk fiú, Csap Veruska, aki egy elkényeztetett hisztigép, Nyájas Viola, akinek állandóan rágó van a szájában és Kép Ernő, aki egész nap a televízió előtt ül. Egy biztos: (rém)álmaikban sem gondolják, hogy milyen borzalmak várnak rájuk odabent. A gyerekek igazán tanulságos utazáson vesznek részt, és útjuk során még arra is fény derül, kik is azok az umpa-lumpák.
A képen Vili Vonka és a nyertesek
Őszintén szólva: ha nem kedveled a Charlie és a csokigyárat, akkor nincs szíved! Nagyon édes mese, mégsem fekszi meg a gyomrod. Kifejezetten pimasz, ugyanakkor teret ad a képzeletnek. Gyors folyású, élvezetes, könnyen lehet olvasni, ezért általános iskolásoknak is nyugodt szívvel a kezébe adhatod. De nemcsak a gyerekeknek remek, én is nagyon jól szórakoztam, mert okos és vicces, mindez anélkül, hogy túl sok lenne a jóból.
Quentin Blake rajzai pedig most is remekül kísérték a történeteket. Egy szívfájdalmam van csak velük kapcsolatban, hogy egyik magyarul megjelent könyvben sem színesek a képek. Bár a történet szempontjából ez nem igazán lényeges, szerintem mégis növelte volna az élményt, ha nem fekete-fehérek az illusztrációk.
Lényeg a lényeg, csakis szuperlatívuszokban tudok erről a könyvről beszélni, bár egyetlen nagy hátránya mégis van… Lehetetlen, hogy olvasás közben ne kívánd meg az édességet!
Kedvenc idézetek:
Mert ezt a kisfiút szívük legmélyéből szeretik mind a négyen. Ő az egyetlen fénysugár öreg életükben, és az ő esti látogatására várnak egész nap. Gyakran bekukkant Charlie édesanyja, édesapja is, megállnak az ajtóban, és hallgatják az öregek meséit – és ilyenkor, esténként, egy félórára boldogság költözik a kis szobába, és az egész család megfeledkezik róla, hogy milyen szegények és milyen éhesek.
– Kavics, sóder, murva – hangzik a válasz. – Mi más? Kavicscukorhoz természetesen. Ahogy vattacukorhoz vatta, medvecukorhoz pedig medve kell.
A Csoki Csupa Vitamin!
Csokileves
Gyerekkoromban mindig azzal riogattak a felnőttek, hogy csak akkor kaphatok másodikat, ha megeszem a levest, és ha marad a tányér alján a léből, arra tálalják majd a következő fogást. A könyv után rögtön eszembe jutott ez a kis anekdota, és elképzeltem, ahogy csokileves kerül minden család asztalára a vasárnapi ebédnél. Szerintem a gyerekek boldogan elpusztítanák, és talán repetát is kérnének majd. Na jó, azért ez az étel mégsem olyan, amit minden héten megengedhetünk magunknak, de egy-egy kényeztető napon bizony nem árt bevetni, mert igaz, hogy tele van cukorral (kalóriával) és ragad utána az egész szánk a csokitól, de pillanatok alatt helyre teszi a lelket... és napokra feltölt boldogsággal.
Hozzávalók:
- 2 dl tej
- 2 dl tejszín
- 60 ml cukrozott sűrített tej
- 1 csomag bourbon vanília
- 2 tábla étcsoki (Jó minőségű, magas kakaótartalmú)
Egy kis fazékba beleöntöm a tejet, a tejszínt, a sűrített tejet és a vaníliát, majd közepes láng felett addig keverem, míg egybeolvadnak az összetevők. Ezután hozzáadom az kockákra tördelt étcsokoládét, és folyamatosan keverem, míg szépen fel nem olvad. Alacsony lángon főzöm tovább pár percig, majd amikor eléri a leves a krémes állagot, hőálló poharakba kanalazom. Ezután jön a kedvenc részem, jó sok édességgel díszítem. Mehet a tetejére tejszínhab, pillecukor, fehér csokoládé, de jól áll neki a fahéj, a gyümölcsök és a chili is. Ha nem eszik belőle kisgyerek, megbolondítható pár kanál rummal vagy konyakkal, itt már tényleg csak a kreativitásod és az édesség utáni vágyad szab határt.
A recept régi, én pedig nem fogyasztok már azóta tejet és tojást. Ez a recept viszont működik növényi tejjel is, a sűrített tejet pedig fél tábla vegán fehércsoki felolvasztásával kiváltható. Újra tesztelve, ráadásul vegán pillecukrot is be lehet szerezni, ha valaki megkívánná. Növényi tejszínnel meglocsolva és étcsoki reszelékkel megbolondítva fenséges lélekmelegítő lakoma.
