Azt hiszem, minden nemzetnek megvan a maga Vackora. Hiába no, a macik mindig hálás szereplői lesznek a gyerekkönyveknek, ezért egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy hatalmas rajongótáborra tett szert A. A. Milne Micimackója és Michael Bond Paddingtonja is. Paddingtonnal sajnos nem találkoztam könyves verzióban gyerekkoromban, csak a rajzfilmsorozatban láttam ezt a barna, bozontos, fura kalapos, kék kabátos medvét. De már akkor is kedveltem ezt a csupa szív alakot, melyet minimális színekkel, kicsit elnagyoltan rajzolt meg Peggy Fortnum. Ezért amikor megtudtam, hogy a Ciceró Kiadó átdolgozva és új borítóval megjelenteti a sorozat első részét, azonnal lecsaptam rá, hiszen nehéz ellenállnom egy olyan macinak, akinek mindig helyén van a szíve, és aki rendíthetetlenül hisz a marmeládé erejében. 

Egy éve már, hogy Matt Haig A fiú, akit Karácsonynak hívnak című ifjúsági regénye, belopta magát a szívembe. A történet szívmelengető és varázslatos, ugyanakkor humoros és néhol szomorú is. Az tetszett benne a legjobban, hogy rengeteg olyan dologról olvashattam, amelyre gyerekként soha nem kaptam választ. Most már tudom, hogy milyen volt Télapó kisfiúnak, és azt is, hogy miért nem öregszik. Valamint megismerkedhettem néhány kobolddal, trollal, és egy Igazmondó Glimpivel is. Kedves történet, nálam igazi téli kedvenc lett, így kíváncsian vártam, milyen kalandokat tartogat az író következő regénye. A lány, aki  megmenti a karácsonyt egyáltalán nem okozott csalódást, épp olyan tökéletesnek találtam, mint az első kötetet.

Ha medve szerepel egy mesében, szinte soha sem félelmetes, pedig ha élőben látja az ember, és ha épp nincs a maci kerítés mögött, bizony elég ijesztő jószág. Nem valószínű, hogy megölelgetnék egyet is, hiába van aranyos fejük és puha bundájuk. Bizony ijesztőek, ha két lábra állnak; és ha kinyitják a szájukat, hogy megmutassák a hatalmas fogaikat, akkor még kevésbé hasonlítanak a Szíves Bocsokra...
Nos, a gyerekmesékben a medve ritkán veszélyes, inkább kedves, szerethető figura. Pont olyan, mint Vackor. Mert ugye ki ne szeretne egy "lompos és bozontos, piszén pisze kölyökmackót”?

Rég volt Book Tag, de néhány hete találtam egy érdekeset a Biblioteca Fermecata nevű oldalon, és kedvet kaptam, hogy kitöltsem. Az idei olvasmányaimat most a cirkuszi világ köré csoportosítottam, szerencsére mindegyik hagyta, hogy cirkuszoljak vele.

Karácsony közeledtével az élelmiszerboltokat ellepik a csillogó papírba csomagolt szaloncukrok, a csokoládékat rejtő adventi naptárak, a villogó fényfüzérek és egyéb lakásdekorációk; valamint a könyvesboltokban is megjelennek azok a könyvek, amelyekkel még inkább ráhangolódhatunk az ünnepekre. Szeretek ilyenkor meghitt, téli történeteket olvasni, és azt sem bánom, ha fontos szerepet játszik benne a szenteste és a Télapó. A Christmasaurus pont ilyen könyv, ráadásul egy igazi gyerek-mágnes. Akadnak benne éneklő-verselő manók, varázsbabok, valamint egy akrobatákat megszégyenítő mozdulatokat produkáló Mikulás, és egy karácsonyi dinoszaurusz is. Kell ennél több?

Eddig könyves ajánlókat olvashattál az oldalon, amelyekben egy elkészített étel vagy ital is szerepelt. Most viszont egy olyan rovatot szeretnék elindítani, ahol egy kis gasztro utazásra invitálnálak. Nagyon érdekel, hogy milyen ételeket szeretett Petőfi Sándor, és arra is kíváncsi vagyok, hogy a klasszikus Jókai bableves hogyan készült. Szeretnék többet megtudni az Eszterházy tortáról és a Rákóczi szeletről, de Napóleon kedvenc ételéről is szívesen olvasnék. Ha téged is érdekel, akkor tarts velem a Gasztrokalandokban, és nézzük meg együtt, milyen érdekes történetek tartoznak kedvenc ételeinkhez. Természetesen kipróbált recepteket is mellékelek a bejegyzésekben, hogy lásd, egyiket sem ördöngösség elkészíteni. Az első alanyomnak Anna Pavlovát választottam, a híres étel pedig, amelyet a nevéhez köthetünk, természetesen a Pavlova-torta.