Nagyon sokat köszönhetünk a francia cukrászoknak. Ha ők nincsenek, talán nem élvezhetjük a Tarte Tatint, avagy a híres fordított almatortát, sem az Éclair fánkot. És akkor a tojáshabos citromtortáról, más néven a Tarte citron meringuée-ról és a Macaronról még nem is ejtettem szót! Laura Madeleine nemrég megjelent regénye, az Egy cukrászmester meséje, egy olyan francia cukrászdába invitálja az olvasókat, ahol a süteménykészítés nemcsak tradíció, de művészet is. Vigyázat! Olvasni csakis akkor érdemes, ha épp nem bikinialakra gyúrsz!

Szerb Antal Utas és holdvilág című regénye az 1937-es megjelenése óta világsiker. Lassan örvénylő történet ez, melyből mindenki tud meríteni, ugyanakkor tipikusan az a könyv, mely különböző élethelyzetekben mást-mást ad.
Kicsit kilóg a magyar szépirodalmi kötetek közül, hiszen aki nem képes önfeledten belemerülni, hanem tiszta ésszel közelíti meg, az talán soha nem fogja tudni befogadni. Fura kalandozás a képzelet és a valóság határán, miközben bevezet az ember legbensőbb gondolataiba és félelmeibe. Négy éve írtam először a történetről, mely a wmn.hu oldalon jelent meg. Most, hogy újraolvastam, egészen más élményt adott. Szerb Antal ismét egy különös és varázslatos utazásra invitált, ahol szebbnél szebb olasz tájakon barangoltam és a rejtélyekkel teli múltban is elidőztem egy keveset.

Ha hiszed, ha nem, tündérek léteznek. Könnyen lehet, hogy már te is találkoztál néhánnyal, csak nem tudtál róla! Nem minden tündér magas és nádszál vékony, mint ahogy azt a Magyar népmesékben láttuk/olvastuk gyerekkorunkban, hanem vannak egészen másmilyenek is. Vegyük például Áfonykát, ezt az apró, kerekded erdei tündért, aki olyan könnyű, mint egy pillangó. Bogyókék a haja, levélzöld a szeme, és szeplőkkel tarkított fitos orra van. Varró Zsuzsa meséjének főszereplője egy rendkívül bájos teremtés, aki mókuspulcsijával és nyúlcipellővel a lábán, a kedvesség és a jóság megtestesítője. De most komolyan, lehet egy ilyen színes egyéniséget nem szeretni?

Nem tudom, te hogy vagy vele, de én a szagokkal durván hadilábon állok. Van ugyanis néhány olyan "illat", amely mások számára kellemes, de én kikészülök tőle. Az világos, hogy ha valami levet ereszt a hűtőben, aminek nem kellene, vagy ha egy-két élelmiszer már annyira szőrös, hogy kimászik az ajtón, annak a szaga finoman szólva sem kellemes. De számomra ilyen a túlérett, már majdnem fekete banán, a sárgadinnye, az erősen vaníliás pacsulik és a vattacukros parfüm is. Bah, ez utóbbi annyira tud irritálni, hogy még a buszról is leszállok, ha valakin megorrontom. Érdekes utazásra invitál a Scolar Kiadó gondozásában tavaly megjelenő Hű, de büdi! című ismeretterjesztő könyv, mely a szagok világába kalauzolja a gyerekeket. Őszintén szólva én is élvezettel mélyedtem el a témában, és biztosan állíthatom, hogy most már senki sem fog tudni az orromnál fogva vezetni!

Egy magamfajta könyves-gasztrobloggernek mindig megdobban a szíve, ha olyan könyvet vesz a kezébe, melyben receptek gazdagítják a történetet. Jacky Durand második regényét, az Apám receptjeit, bizonyára ezért szerettem annyira, no meg azért, mert a fő helyszín egy burgundiai kisváros vendéglője, ahol hagyományos francia ételek készülnek. A szerző évek óta járja Franciaországot, állandó munkatársa a France Culture rádiónak, étteremkritikus és gasztroblogger. A most megjelent regényében egy fiú visszaemlékezését olvashatjuk, melyben a finom és házias francia ételek mellett kirajzolódik egy klasszikus történetbe illő apa-fiú kapcsolat is. 

Minden valamirevaló kiscserkész zsebében lapul egy kisokos. Egy olyan könyv, amely a legváratlanabb helyzetekben is segítséget nyújthat. Egy olyan könyv, amely rengeteg hasznos tanácsot tartalmaz, és képes kihúzni bárkit a legnagyobb slamasztikából is. Na pontosan ilyen az Ifjú Mormoták kézikönyve!
Carl Banks 1951-ben találta kis ezt a szuperhasznos kötetet, amely a későbbiekben számtalanszor menti meg Donald kacsa unokaöccseit, Nikit, Tikit és Vikit.