Néha eljátszadozom a gondolattal, hogy vajon gyermekkorunk kedvelt mesehősei milyen életet élnének napjainkban? A Kockásfülű nyúl bizonyára a helikopteres mentőknél kapna állást, hiszen propellernek használt hosszú fülei segítségével könnyedén szeli az eget, így hihetetlen gyorsan képes segíteni a bajba jutott embereken. Szerintem Pom Pom a Fővárosi Nagycirkuszban dolgozna illuzionistaként, és bámulatos sebességgel alakulna át szőrpamaccsá, parókává, egyujjas kifordított bundakesztyűvé, szobafestőpemzlivé, vagy papucs orrán pamutbojttá. A Süsüből ismert Sárkányfűárus, minden bizonnyal egy menő éttermet vezetne, tele ínycsiklandozó ételekkel, melyek a természetben fellelhető növények hihetetlen sokszínűségét hivatottak bemutatni. És ha csak egy kis esze van, Beh Mariannt fogadja fel séfnek! Igen, úgy gondolom ő lenne a legjobb választás erre a feladatra. Boszorkányos ügyességgel készítene ízletes ételeket, melynek friss fűszereit az általa művelt kert növényei adnák. Mmmm, érzem is a fenséges illatokat!
Könyvtárba járni azért is jó, mert olyan könyvekre bukkanhatsz, amelyekről eddig még csak nem is hallottál. Nekem pár hete egy igazi gyöngyszemet sikerült hazavinnem, méghozzá a képregényes szekcióból. Dagobert bácsival először 1992-ben, a vasárnap délutáni Disney mesedélutánok alkalmával találkoztam. Ezek a hétvégi mozizások, gyakorlatilag bearanyozták a 90-es éveimet, bár talán ezzel nem voltam egyedül. Nálunk az egész család ott kucorgott a kanapén, várva, hogy elkezdődjön a tévében egy újabb kaland. Hol Zorró, hol Balu kapitány volt a kedvenc, na meg persze a Kacsamesék, vagy más néven a Ducktales. Imádtam Dagobert bácsi és a többi kacsa történetét, pláne, hogy megelőzte mindig egy dallamtapadós főcímdal.