Általános iskolás alsó tagozatos kisdiák voltam, amikor a barátnőmmel Nórival készültünk a suli Ki mit tud versenyére. Az énektanárunk arra biztatott bennünket, énekeljünk népdalokat. Persze azonnal ráharaptunk a dologra, bár leginkább az lelkesített bennünket, hogy néha ellóghattunk az utolsó órákról, gyakorlás címszó alatt. Amikor viszont eljött a nagy nap és fel kellett lépnünk a színpadra, totál beparáztam. Remegtem, minden bajom volt, és ahogy a függöny szétnyílt, teljesen levert a víz. Ott ült a közönség, sok ismerős és még több ismeretlen arc meredt ránk, én pedig megkukultam. Nóri elkezdett énekelni, de az én hangom annyira bátortalanná vált, hogy alig hallatszott a mikrofonban. Nem tudom, hogyan csináltam végig azt a néhány percet, csak arra emlékszem, milyen borzalmasan éreztem magam utána. Fogalmam sem volt, hogyan kezeljem a lámpalázam, pedig ha lett volna egy kis versikém, vagy tudok néhány légzőgyakorlatot, talán minden másképpen alakul és nem marad meg rémálomnak ez az egész. Al Ghaoui Hesna Holli, a hős című könyvében arról olvashatunk, hogy a félelem és a lámpaláz néha hasznos. Sőt, a segítségünkre is lehet, ha megtanuljuk kezelni.

Néhány héttel ezelőtt olvastam egy cikket, amely arról szólt, hogy a mai kisiskolások kb. 65%-ának olyan munkája lesz mikor felnő, amely még egyáltalán nem létezik. Hamarosan új típusú állások jönnek létre, ezek legtöbbje olyan lesz, amelyeket mostani aggyal el sem tudunk még képzelni. Az IT-szektor is rengeteg lehetőséget tartogat magában, de elég csak belegondolni abba, hogy 10-15 évvel ezelőtt milyen szinten állt ez az ág. A mai gyerekek az anyatejjel szívják magukba a számítástechnikai alapismereteket, amelyeket én, aki a Commodore 64 nemzedéke vagyok, mindig csodálkozva tapasztalok. Valóban nem lehet elég korán kezdeni a tanulást, a programozás pedig hamarosan az életünk szerves része lesz. Tudtad, hogy az elmúlt három évben hússzorosára nőtt a szoftverfejlesztő szakmát adó tanfolyamokon részt vevő diákok száma? Ez nem is csoda, hiszen akik most programozónak állnak, azoknak átlagosan 50%-kal nő a fizetése. De a legszebb az egészben az, hogy ebben a világban a hölgyek is fantasztikus dolgokat kreálnak. Sőt, ha egy kicsit mélyebbre ásunk, akad néhány kiemelkedő nő a számítástechnika úttörői között, mint például Ada Lovelace, Grace Hopper vagy akár az "ENIAC-lányok". Ez is azt bizonyítja, hogy az informatika nem csak férfiaknak való, és a nőknek igenis helyük van a programozók között. S hogy miért írtam ezt mind le? Azért, mert Stacia Deutsch Kód, csajok, satöbbi sorozatának első kötete A barátságkód azért egyedülálló, mert 10-12 éves lányokat próbál meg bevezetni a technológia és a kódolás világába. Persze ne gondold, hogy száraz, tankönyvi anyagként teszi eléd, hanem kifejezetten szórakoztató és kedves történetbe csomagolja.

Rick Riordan regényei óta tudjuk, hogy a görög mitológia igazán szórakoztató is tud lenni. Kiváltképp, ha az isteneket úgy képzeljük el, mintha egy brazil szappanopera szereplői lennének. Frank Schwieger Zeusz és bandája című könyve szintén arra épít, mennyire érdekes a mitológia világa; ezért bemutatja az összes jó arcot, aki az Olümposzon él. Természetesen ezek a történetek sem olyanok, mint amelyekről a száraz, iskolai tankönyvben olvashatsz. Egy viszont biztos. Minden szavuk igaz!

Fennállásának ötödik évfordulójához érkezett a Blogturné Klub, amit természetesen szerettünk volna Veletek együtt megünnepelni - hisz ti is részesei vagytok ennek az élménynek.
Ennek örömére kezetekbe adtuk a gyeplőt, teret engedhettek a legkíváncsibb éneteknek és tabuk nélkül kérdezhettetek tőlünk. Most pedig rajtunk a sor, hogy megválaszoljuk őket.
Tartsatok velünk, ha kíváncsiak vagytok, kik rejtőznek a blogok mögött, netán szeretnétek bekukkantani a kulisszák mögé, és megismerni a pikáns-belsős élményeinket! És ahogy azt már megszokhattátok, ezúttal sem hagyunk Titeket nyeremény nélkül.

Kicsit mindig szomorú leszek, amikor egy számomra kedves sorozat a végéhez ér. Caleb Krisp Ivy Pocket és az Óragyémánt és az Állítsátok meg Ivyt! című regényében megismertem a kotnyeles és locsifecsi szobalányt, Ivyt. A trilógia pedig a Hozzátok el nekem Ivy Pocket fejét! című kötettel zárul, mely nem kevésbé humoros, és  éppoly elképesztő csavarokat tartogat, mint ez előző részek. Szellemekben, cselszövésekben, bravúros fordulatokban most sincs hiány, hősnőnk pedig ezúttal Londonba indul, hogy kiszabadítsa Anastasia-t az őrültek házából, majd átkeljen Prospába, hogy megtalálja kis barátnőjét, Rebeccát. 

Mary Ann Shaffer és Annie Barrows regénye, a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság azon kevés könyvek egyike, melyet bizonyos időközönként újra előveszek. Szívbe markoló és varázslatos kisregény, melyben levélváltásokból, apránként rajzolódik ki előttünk a csatorna-szigeteki Guernsey-n élő közösség nem mindennapi története. Az egész nagyon szerethető és emberi, az olvasó pedig akaratlanul is megszereti a maroknyi csoport tagjait. Sőt, hamarosan minden vágya az lesz, hogy tagja lehessen a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságnak!
A regény 2008-ban jelent meg Amerikában, majd számos nyelvre lefordították. A magyar olvasókhoz 2010-ben jutott el, most pedig a Park Kiadó gondozásában újra megjelent. Szerencsére Szántó Judit fordítása maradt, ám a borító filmesre cserélődött.

Mázlista vagyok, mert idén zsinórban olvasom a jobbnál jobb könyveket. Előző héten a Bádogemberről zengtem ódákat és most megint egy új kedvencet hoztam, ráadásul a Blogturné keretein belül. Keith Stuart Kockafiú című regényét először a könyvtár újdonságai között fedeztem fel, majd amikor belelapoztam, azonnal berántott. A mai napig nem tudom, hogy fogyott el két nap alatt ez a több mint 460 oldalas könyv.
Azt vettem észre, mostanában egyre többször írnak a szerzők autista szereplőkről; kicsit már úgy érzem, túl sokan is akarják meglovagolni ezt a hullámot. Ez egyrészt érthető, hiszen az autista és aspergeres emberkék annyira különlegesen látják a világot, és sokunkban van egy egészséges kíváncsiság irányukban. Másrészt a szerzők zöme nem tud hiteles maradni, mert nem ismerik eléggé ezt az állapotot. Keith Stuart sok humorral megírt története azért volt érdekes számomra, mert legkisebb fiánál néhány éve autizmust diagnosztizáltak, így ő pontosan tudja, milyen kemény az élet egy autista gyerekkel.