Tavaly olvastam Jenny Colgan Piciny Csodák Péksége című regényét, és amikor megtudtam, hogy érkezik a folytatás, majd kibújtam a bőrömből. Alig vártam, hogy megint Mount  Polbearne-ben járjak és hírt kapjak kedvenc szereplőimről, halljak a halászok felől és újra érezzem Polly Waterford frissen sült kenyereinek és péksüteményeinek ínycsiklandó illatát. Szerencsére a második rész sem okozott csalódást, sőt! A Kalamajka a Piciny Csodák Pékségében hozta az előző színvonalát, én pedig jólesően merültem el újra ebben a bájos vidéki miliőben. A szigeten továbbra is barátságosak és segítőkészek az emberek, friss a levegő, a sirályok és a lundák pedig még mindig hatalmas szárnycsapásokkal veszik birtokukba a szikrázóan kék eget.

Joanne Harris minden bizonnyal boszorkány. Úgy képzelem, a konyhájában egy hatalmas fekete üstben, egész álló nap forró, sötét csokoládé rotyog, és a házát kakaó, vanília és fahéj illata lengi körül. Bizonyára falatnyi süteményeket és bonbonokat készít, melyeket meghint kakaóporral, hozzáad egy csipetnyi varázslatot; és miközben kavar, formáz, süt és kóstol, történeteket talál ki. Különleges történeteket, amelyek tele vannak titkokkal, illatos fűszerekkel, színekkel és izgalmas ízekkel. Olvastam tőle a Szederbort és az Ötnegyed narancs című regényét, de a Csokoládé-trilógiával régóta adós voltam magamnak. Nem is értem, hogyan maradhatott ki eddig, hiszen a sorozat első kötetéből készült filmet annyira szeretem. A Libri Kiadó gondozásában idén új köntöst kapott a könyv és miután ez egy gasztroregény, kutya kötelességemnek éreztem, hogy elolvassam.

Azoknak, akik szeretnek elmerülni a chick-lit világában, Jenny Colgan neve bizonyára már nem ismeretlen. A Cupcake Kávézóban című sorozata kellemes kikapcsolódást ígért és a most megjelent könyve, a Piciny Csodák Péksége szintén remek választás, ha egy kicsit könnyedebb, csajos olvasnivalóra vágynál. Ami nagyon tetszik benne, hogy egyszerre romantikus és vicces, ugyanakkor rengeteg mondanivalója van. Szó van benne újrakezdésről, gyászról, reményről, elengedésről, barátságról és persze szerelemről is. Mindezt egy olyan olvasmányos és kedves csomagolásban nyújtja át az írónő, hogy akaratlanul is megszereted a szereplőket, a tájat és persze a péksüteményeket.

Picit tartok az olyan könyvektől, amelynek a címében benne van a szerelem szó. A legtöbb romantikus könyv egy kaptafára készül. Szenvednek a hősök, mindig van valami félreértés, ami miatt hosszú fejezeteken keresztül elbeszélnek egymás mellett a főszereplők, majd valami hatalmas problémát kell közös erővel legyőzniük. Ó, igen... a szerelmi háromszögeket sem hagyhatom ki, hiszen szintén vissza-visszatérő elem. A fentiek tudatában gondolhatod, mennyire szkeptikus voltam ezzel a könyvvel. A borítót látva, és a fülszöveget olvasva nem igazán tudtam, hogy mire számítsak, de egy valami mégis kíváncsivá tett, ez pedig a mágikus realizmus jelző, amellyel megspékelték. Nem voltak nagy elvárásaim a könyvvel kapcsolatban és nem is lett maradéktalanul kedvenc. Ennek ellenére mégis azt gondolom, üde színfolt ez a YA könyvek birodalmában.

Nagyon örülök, hogy a Blogturné Klub nyári retro turnéjában helyet kapott ez a könyv is, mert az egyik kedvenc sorozatom első kötete. Minden benne van, amit annyira szeretek: viktoriánus kor, urban fantasy, steampunk, vérfarkasok, vámpírok, érdekes technikai leírások, szerethető karakterek, kotnyeles vénkisasszonyok, egy mogorva alfahím, nyomozás és az izgalmak mellett rengeteg humor. Ó, és majdnem megfeledkeztem egy különleges napernyőről, akarom mondani parapléról, amely ugyancsak fontos szerepet játszik a történetben. Gail Carriger Napernyő Protektorátus című sorozatát tényleg vétek lenne kihagyni! Lássuk is, miről szól az első kötet, a Lélektelen.

Már nem nagyon emlékszem, hogyan került hozzánk ez a könyv. Talán ajándékba kaptuk, vagy egy akcióban megvásároltuk? Magamtól valószínűleg nem veszem meg, a borítóját elnézve sokáig azt hittem, ez nem az én műfajom. Az biztos, hogy egy ideig csak a polcon figyelt, egyszer mégis leemeltem, gondoltam elütöm a délutánt, és ez tökéletes lesz a hétvégi kertben olvasáshoz. Vannak olyan könyvek, melyek pont jókor kapnak el és rögtön tudom, ez kedvenc lesz. Ennél már az első oldalak után tudtam, hogy nekem íródott, mert azonnal sikerült azonosulnom a főszereplővel és a témát épp aktuálisnak éreztem. Az első találkozásunk óta eltelt néhány év, az otthoni példányt rongyossá lapoztam, ezért megvettem az újabb kiadást is. Sarah Dessen Tökéletes című könyve szerintem az egyik legjobb ifjúsági regény, amit valaha olvastam. Az egyik kedvenc írónőm, mert mindig remek karaktereket alkot, és a hétköznapi szereplők és élethelyzetek mellett képes megfogni az olvasó figyelmét. Minden könyvében érint egy súlyos problémát, melyhez őszintén és különleges módon nyúl. A héten hozott regény sem kivétel.

Ismerjük Bridget Jones-t. Nincs nála szerencsétlenebb nő... és valahogy mégis szeretjük. Úgy, ahogy van! Hogyan csinálja? Mi lehet a titka? Bridget szerethető figura, még akkor is, ha nála szerencsétlenebb nőt nem hordott a hátán a Föld. Az összes marhaságával, nagyibugyijával, fogyókúrás és cigiről leszokási próbálkozásaival együtt belopja magát az olvasó/néző szívébe. Talán azért, mert mindenki azonosulni tud vele. Az, aki súlyproblémákkal küszködik, aki egyedülálló, akinek egy házsártos boszorkány az anyja, idegesítő a családja, vagy épp olyan munkahelyen dolgozik, amit nem szeret. Aki 30-on túl még nem anya, aki a diplomáját a kukába dobhatja, mert semmit sem ér, vagy akit megcsalt a pasija. Ha a felsoroltak közül legalább egy igaz Rád, akkor olvasd el ezt a könyvet! 

Szingli. Ismerjük ezt a kifejezést, elég gyakran is használjuk. Az emberek többsége a szingliségről kialakított véleményét elsősorban könyvekből és filmekből szerezte. Az elmúlt évtizedben komoly szingli irodalom alakult ki, a legtöbb regényt az angol irodalmároknak köszönhetjük. Ezek vidám és szórakoztató művek, ahol a főhős mindig rátalál a nagy Ő-re! Ha filmet kellene választanom, akkor az egyik úttörő a Szex és New York című amerikai sorozat, a könyvek között pedig Helen Fielding Bridget Jones naplója lenne. Bridget óta már nem ciki, hanem kifejezetten sikkes egyedülállónak lenni, köszönhető az angol lány öniróniájának. 

Nincs mese, ez egy ízig-vérig romantikus történet! Azt is mondhatnám rá, hogy csajos könyv, de közben klasszikus és egy picit történelmi is. Látod? Erre a regényre sem lehet csak egy jelzőt ráaggatni! És tudod, hogy mi a legfurább? Nem nagyon láttam kis hazánkban olyan könyvespolcot, ahol ne lenne megtalálható ez a könyv, de még olyan antikváriumban sem jártam eddig, ahol nem akadt belőle 2-3 példány. Na, ezt nevezem én örök klasszikusnak! Több száz kiadásban találkozhatsz vele szerte a világon, nem beszélve az évek alatt számtalanszor újragondolt könyvborítóiról. Nálam kétféle is megtalálható a szekrényemben. Anyukám szintén két másik példányt birtokol. Megbújva, lapulva, de itt élnek köztünk, arra várva, hogy kinyissuk őket!

Nos, itt vagyunk mi, romantikus lelkületű nők, akik késő délután szívesen bújunk be a meleg takaró alá, és egy bögre forró teát kortyolgatva örömmel olvasgatunk egy könyvet, amelyben győz az igaz szerelem és boldogan élnek a főszereplők, míg meg nem halnak. Határozottan kell ilyen olvasmány is, hiszen szüksége van rá a lelkünknek.