Néhány történet - s annak fülszövege -, alattomosan ártatlannak tűnik. Nem harsányak, és nem harangozzák be előre, hogy "itt valami egészen különleges vár". Nem döngetik az ajtót, nem fenyegetik az olvasót érzelmi hullámvasúttal - mégis megteszik. Valahogy belopódznak az ember bőre alá, és mire az utolsó oldalra érünk, rádöbbenünk, hogy bevittek minket az erdőbe. Amanda Peters Áfonyaszedők című kötete pontosan ilyen. Halk, visszafogott, mégis megrendítő. A regény már az első oldalon megpendíti azt a különös kettősséget, amely végigkíséri a teljes történetet: a közösség és a gyökerek fontosságát, valamint a veszteség örök ürességét, amelyet sem idő, sem távolság nem tud teljesen feloldani.
A kötet a General Press Kiadó gondozásában és Szieberth Ádám fordításában olvasható.
Olyan sokszor feltesszük magunknak az alábbi kérdést: "Mi lett volna, ha...?"
Híragi Szanaka nemrégiben megjelent kötete, Az elvesztett emlékek lámpása, három történetből áll, melyek első ránézésre különbözőek, ám a végén szépen összeérnek a szálak. A könyv elolvasása után minden bizonnyal te is felteszed magadnak a fenti kérdést, valamint elgondolkodsz azon is, mit tennél, ha a halálod után visszamehetnél a szívednek legkedvesebb emléked napjára? S vajon melyik emlék lenne az? A kötet a Libri Kiadó gondozásában és Mayer Ingrid fordításában olvasható.

Bár bejegyzés nem született róla, körülbelül egy éve olvastam Daisy Wood 
Régen azt mondták, hogy a 30 az új 20. Most meg azt hallom, hogy a 40 az új 30. De mi a helyzet a 70 felettiekkel? A könyvtárban, ahol dolgozom, elég sok a nyugdíjas olvasó, és váltig állítja mindegyik, hogy teli vannak programokkal és szinte soha nem érnek rá, mert örök rohanásban vannak. Szóval egyáltalán nem ér leírni az idősebb korosztályt sem. Olivia Ford 
