Van valami Lily King regényeiben, amely egyszerűen beszippantja az olvasót. Elkezded olvasni a történetet és valahogy nem akaródzik elkészülni a szombati ebéd, vagy hátrasorolódik a tennivalók közé a porszívózás és a mosogatás is. Egyszerűen képtelenség letenni, pedig nem szól világmegváltó dolgokról. Nemrégiben megjelent a Szívkirály című könyve, amely engem teljesen visszarepített a főiskolás éveimbe, és azokba az időkbe, amikor a barátok, a tanórák és a jövőnkön való elmélkedés Szentháromságát éltük. Szóval vigyázz, mert ez a történet halkan, kissé alattomosan csusszan be az életedbe, majd a végére veled marad, miközben a lapok között egy kis tükröt is felfedezel. Nem harsány, nem látványosan drámai, hanem észrevétlenül dolgozik, majd egyszer csak azon kapod magad, hogy már rég együtt lélegzel a szereplőkkel. Ugye milyen ördögi?
A kötet idén jelent a 21. Század Kiadó gondozásában és Dudik Annamária Éva fordításában.
Néhány történet - s annak fülszövege -, alattomosan ártatlannak tűnik. Nem harsányak, és nem harangozzák be előre, hogy "itt valami egészen különleges vár". Nem döngetik az ajtót, nem fenyegetik az olvasót érzelmi hullámvasúttal - mégis megteszik. Valahogy belopódznak az ember bőre alá, és mire az utolsó oldalra érünk, rádöbbenünk, hogy bevittek minket az erdőbe. Amanda Peters 
Bár bejegyzés nem született róla, körülbelül egy éve olvastam Daisy Wood 
Régen azt mondták, hogy a 30 az új 20. Most meg azt hallom, hogy a 40 az új 30. De mi a helyzet a 70 felettiekkel? A könyvtárban, ahol dolgozom, elég sok a nyugdíjas olvasó, és váltig állítja mindegyik, hogy teli vannak programokkal és szinte soha nem érnek rá, mert örök rohanásban vannak. Szóval egyáltalán nem ér leírni az idősebb korosztályt sem. Olivia Ford 
