A Könyvmolyképző Kiadó weboldalán figyeltem fel először erre a könyvre, majd a moly.hu-n is többször megakadt a szemem a borítóján. Hamar várólistára került, de az olvasás csak váratott magára... Majd egyszer csak azt vettem észre, hogy a Könyvutcás lányok - Bea és Zsófi -, szintén felteszik a várólistás polcukra. A polcnak érdekes nevet adtak:Titusznak!
Úgy tudom, ő a legkisebb a családban és kíváncsi lettem, milyen könyveket olvas, milyen könyveket szeret. Mit ne mondjak, remek ízlése van, bár ebben a két könyvmoly amazonnak is nagy szerepe lehet, hiszen Titi nem olvashat akármit! Azóta már túljutott ezen a könyvön és hatalmas sikert aratott nála. Majd pár hete megígértem neki, hogy elolvasom én is, és készítek mellé egy finomságot, így a heti bejegyzés egy picit eltér a megszokottól. Ez a hét Tituszról szól, meg a hozzá hasonló tizenéves fiúkról és lányokról. Meg persze mindazokról, akik szeretik a jó könyveket, és szívesen belemerülnek egy-egy izgalmas történetbe. A regényt azóta én is elolvastam, és arra gondoltam, megköszönöm Titusznak az ajánlást, így ezt egy neki szánt levélben teszem meg.

Bódis Kriszta dokumentumfilmesként, regényíróként és költőként is ismert. De nem csak író és filmes, hanem pszichológus és emberjogi aktivista is. Azt gondolnád, hogy ennyire szerteágazó érdeklődése nem lehet egy embernek, pedig ezek nagyon is összekapcsolódnak. Forgatott a romák által lakott ózdi Hetes telepen és az első regénye, a Kemény vaj, megrázó történet egy roma lányról.
Nem fél bemutatni a szegénységben élőket, a nyomortelepeket, sem azokat, akik kényszerközösségekbe kényszerülnek. Emellett társadalmi és kulturális megmozdulásokat szervez.
Költészetében és írásaiban előszeretettel használja a roma nyelv kifejezéseit és argóját. A számos irodalmi és filmes díját pedig nem véletlenül kapta.
Azt gondolom, Bódis Kriszta munkája hihetetlenül értékes. Nem engedi elfelejteni, hogy mennyire nehéz sorsú emberek élnek körülöttünk, és valóban segíteni akar. Emellett nem csak tehetséges, de roppant őszinte is.

Ejj, de nagyon kellett ez! Bridget Jones után újabb kedvencet avattam, mégpedig nem mást, mint Julie Tournelle-t. Julie épp olyan hurrikán típus, mint az angol (ex)szingli lány. Annyi különbséggel, hogy ez a könyv ízig-vérig francia, csakúgy, mint a főszereplő hölgy. Mit kell tudnunk a szóban forgó személyről?
Julie 28 éves, nem végezte el az egyetemet és egy bankban dolgozik, amit ki nem állhat. Kitűnő humorérzékkel rendelkezik, túlteng öniróniával, emellett hajlamos a szarkazmusra. Ennek ellenére csendes típus, visszahúzódó, mégis rengeteg infantilis dologra képes és a leghülyébb helyzeteket tudja produkálni. Túl van egy 2 évig tartó, rettenetes kapcsolaton. (A srác egy tehetségtelen rockzenész volt, mellesleg idióta.) Egy jó dolog viszont biztosan van a lány életében, ez pedig a környék, ahol gyerekkora óta él. Egyedül lakik a saját kis lakásában, és a szomszédokkal, valamint az utca lakóival jó barátságot ápol. Julie éli megszokott napjait, míg új szomszéd nem érkezik ebbe az összetartó közösségbe. Még nem is találkoztak, de megszállott módon koslatni kezd a fiú után, akiről csak annyit tud, hogy Ricardo Patatraz a neve.

Ha nem nyomja a kezembe ezt a könyvet egy szemfüles kolléga, magamtól biztosan nem veszem le a polcról. Már a külleme is furcsa. Az, hogy fekete fehér, még hagyján, de a borító és a benne lévő rajzok már-már szürreálisak, néhol egészen ijesztőek. A szürke grafitceruzával készített illusztrációk eszméletlen hangulatot kölcsönöznek a könyvnek, mely kétségtelenül művészi kiadvány. Gyorsan átpörgettem a lapokat és meghökkenve néztem a képeket, mert ott aztán mindenfélét láttam. Mackó-manószerű lényeket, dögevő növényeket, de még egy vécékagylót is. Teljes szívvel mondhatom, hogy lesokkolt a látvány és a lényeg, picit tartottam tőle. Értetlenül álltam előtte, de azért mégis belesüllyesztettem a táskámba. Aztán otthon elolvastam. Egyszer... kétszer... háromszor. Nem bírtam betelni a történettel, a képek pedig egyszerre értelmet nyertek. Végül zöld jelzést kapott a könnycsatornám és elpityeredtem. Ez a kis 10 perces olvasmány olyan emlékeket hozott elő, melyeket már nagyon régen eltemettem. Dezső Andrea Mamuskája az emlékezés és a gyász könyve, ugyanakkor megható, szép és különleges.  

Biztosan jártál már Te is úgy, hogy olvasás közben 
a szívedhez nőtt egyik-másik szereplő. Én már többször is! Megszerettem a Kisherceget, miközben meg akarta ismerni a világot. És amikor Vuk elvesztette a szüleit, szerettem volna mellékuporodni és addig simogatni a buksiját, amíg azt nem érzi, nincs egyedül. Most Lenkát zártam a szívembe. Lenkát és Palkót, akiket legszívesebben most jól megölelnék és egy-egy csattanós, cuppanós puszit nyomnék a fejük búbjára. A Csimota Könyvkiadó Tolerancia-sorozata között bukkantam erre a pöttyös ruhás, dundi kislányra, aki hatalmas kedvenccé vált. Erről a sorozatról annyit érdemes tudni, hogy a kisebbeknek íródnak, és eddig igen színvonalas kiadványokat jelentettek meg. 4-8 éves gyerekek a célcsoport és olyan témákról szólnak, mint a másság, az elfogadás, az emberiség sokszínűsége, vagy az élet körforgása. Ugye milyen nehéz ezekről a témákról beszélni a kisebbekkel? Szerencse, hogy vannak ilyen  könyveink, segítségükkel egyszerűbb megértetni és elmagyarázni ezek fontosságát. És most már itt van nekünk Lenka és Palkó története is!

Ennek a könyvnek minden sorát imádtam. Sőt! Annyira rákattantam David Walliams írásaira, hogy az összes eddigi magyarul megjelent regényét elolvastam. Így már túl vagyok a Büdöss úron, a Milliárdos fiún és a Patkányburgeren. Most pedig izgatottan várom, hogy a Démoni dokira is rátegyem a mancsom. Szellemes mind, tökéletes olvasmányok egy 10-14 éves fiúnak. Lássuk be, lányoknak több mesekönyv és regény jelenik meg. De fiúknak szólóból kevesebb a választék, ezért is felüdülés, hogy a nyári romantikus-hogyanestemszerelembe-rózsaszínrágógumis könyvek között ehhez hasonlókra is rá lehet bukkanni. Walliams tökéletes választás a kamasz srácoknak, hisz észrevétlenül szeretteti meg az olvasást az ifjúsággal. Az összes könyve vicces, vidám, ugyanakkor komoly dolgokat is feszeget, ezért felnőttek is bátran kézbe vehetik. Bár minden kötelező olvasmány hasonló lenne! Akkor nem okozna fejfájást az, hogy a gyerekek nem olvasnak eleget. A Gengszter nagyi volt az első olvasmányom tőle, valószínűleg ezért lett nálam a legnagyobb favorit. Ez a történet Tony Ross derűs illusztrációival kiegészítve kétségtelenül kiérdemelte a Roald Dahl díjat.