Keverj össze néhány csésze Sütimester epizódot egy csipetnyi gyilkossági rejtéllyel, majd adj bele egy maréknyi ármányt és némi rosszindulatot. Tudod mit kapsz? Jessa Maxwell Aranykanál című debütáló regényét, mely fordulatos történet a krimik és a gasztrorealityk világát kedvelőknek. Szórakoztató, hangulatos és tele van finom süteményekkel és természetesen rejtélyekkel, az olvasó pedig csak kapkodja a fejét, hogy mi is történik a háttérben. A kötet a 21. Század Kiadó gondozásában és Gömöri Péter fordításában jelent meg.

Valahol azt olvastam, hogy a természettel jó barátságban élő gyerekek sokkal okosabbak és kreatívabbak. Ebben lehet valami, nem? Hiszen a kint töltött idő nemcsak remek kikapcsolódást jelent, hanem sok mindenre meg is tanít. Egy-egy túra alkalmával számtalan dolgot megfigyelhetünk, és miközben pillangókat kergetünk, pocsolyákban ugrálunk, leveleket és terméseket gyűjtögetünk, alaposabban megfigyelhetjük a növény- és állatvilágot. És ez nagyon fontos, mert nem szabad elfelejtenünk, hogy évmilliókig ez volt az ember élettere, itt tanulta meg, hogy mi szükséges a túléléshez, és itt figyelte meg az élőlények viselkedését is. Talán épp ezért szerettem annyira Tereza Vostradovská Egérke enciklopédiája című ismeretterjesztő könyvét, hiszen pontosan azt mutatja be a kisebbeknek, hogy milyen gazdag a természet, és hogy mennyire meghálálja, ha figyelünk rá.

Ebben az évben szerencsém volt az ifjúsági könyvekkel, mert szinte csupa remek regénnyel akadt dolgom. Kifejezetten erősnek érzem az idén megjelent gyerekkönyveket és nem is mernék kedvenceket kiemelni, hiszen mindegyikben találtam eddig valamit, amit nagyon szerettem. Néha úgy érzem, csak ismételgetem itt magam, meg talán túl sok a dicsérő, ömlengő kritika is… de mit csináljak, ha valóban így gondolom? Voltak könyvek, melyek az első oldalak olvasása után levettek a lábamról. Voltak olyanok, ahol az illusztrációk miatt lett szerelem első látásra. És voltak olyanok is, melyeknél a borító győzött meg arról, nekem ezt olvasnom kell. A Kolibri Kiadó újdonságokról szóló hírlevelében olvastam először a Caleb Krisp: Ivy Pocket és az Óragyémánt című könyvről, és már a fülszöveggel felcsigázott. De ami igazán megfogott, azok az illusztrációk és a színes borító. És mi volt a legelső gondolatom? Az, hogy: IDE VELE!

Gyerekkoromban rengeteg képregényem volt. Szerettem nézni a színes képeket, kockáról kockára követni egy-egy izgalmas történetet, vagy egyszerűen csak nevetni a szereplők fanyar humorán. Ez az imádat még mindig tart, noha már nem veszem meg az újságárusnál a friss lapszámokat.
Több, mint egy éve fedeztem fel Sarah Andersen vicces képeit. Szembe jött velem közösségi oldalakon, könyves blogok bejegyzéseiben, majd miután elárasztották a rajzai az egész világhálót, egyre többször gondoltam rá régi ismerősömként. Ezért is volt nagy az öröm, amikor a Fumax kiadó megjelenő újdonságai között ráleltem a Felnőni kiábrándító című könyvecskére, melyben a rajongók kedvenc képsorait szedték össze egy csokorba.

Nagyon szeretek kávézókban, teázókban üldögélni. Régen többet hódoltam eme szenvedélyemnek, de mostanság ritkán jutok el ilyen hangulatos, ücsörgős helyekre. Mindig megnyugtat a légkör, a félhomály, a kávéillat, a tea felfelé gomolygó gőze és a halk sutyorgás. A forró italok lassú kortyolása számomra a nyugalmat és a harmóniát jelenti, megvan a maga szertartásossága, és ilyenkor jó egy kicsit visszavonulni a világ zajától.
A cukrászda is jó hely! Ott a franciakrémesek, a gesztenyepürék és a puncstorták látványa nyugtat meg. Sőt, ha megeszek egy szelet krémest, vagy egy-két kókuszgolyót, hamar Buddha üzemmódba kapcsolok. Olyankor aztán történhet bármi, a belapátolt cukormennyiség és a teli pocak érzete a nyugalom szigetére repít, és békés leszek. Ki tudja, talán emiatt, de amikor megláttam Kertész Erzsi új mesekönyvét a könyvesboltban, tudtam, hogy erről írnom kell.

Ha megkérdeznél, van-e kedvenc könyvem, biztosan sokáig hezitálnék a válaszon. Rengeteg regényt szeretek, és egy könyvmolynak képtelenség csak egyet kiemelnie a folyamatosan bővülő listából, hiszen annyi kiváló író és jó történet van. Minden kategóriában találtam már olyat, ami tetszett, és ami kevésbé felelt meg az ízlésemnek, és persze sokszor a hangulatomtól is függ, megfog-e egy könyv, vagy sem. De ha mégis fel kellene állítanom egy 10-es listát, a Szólít a szörny biztosan benne lenne. Még azt is megkockáztatom, hogy az első háromba tenném. Már tucatszor olvastam, mégsem tudom megunni, mert nem csak témájában és hangulatában fogott meg, de itt a külcsín is szemet gyönyörködtető. Többször említettem már, mennyire szeretem Patrick Ness írásait, így nem is volt kérdés, hogy elolvasom. A könyv keletkezése sem mindennapi, ugyanis a regényt Siobhan Down kezdte el írni, de túlságosan korai halála miatt Ness fejezte be. 
A Szólít a szörny mintegy 40 országban jelent meg eddig, és akkora sikere lett, hogy valamennyi ifjúsági nagydíjat elnyerte Angliában.

Érdekes, hogy egy mese mennyiféleképpen végződhet. Hozzá vagyunk szokva a happy endes befejezéshez, ahol a jó elnyeri méltó jutalmát, a gonosz pedig a megérdemelt büntetését. A meseírók elkényeztettek bennünket a boldog véggel, pedig egy történet nem mindig alakul akképpen, ahogyan mi azt elsőre gondolnánk. A Csimota Kiadó Tolerancia-sorozatáról már írtam korábban, akkor Szegedi Katalin Lenkáját és Palkóját vettem górcső alá. Ezek a könyvek olyan fontos tanításokat közvetítenek, mint a másik ember elfogadása, az emberiség sokszínűsége, vagy az elmúlás. Mindezt persze mesés környezetben, a kisebbek nyelvén. A sorozat kiadványai között akadtam rá erre a gyönyörűen illusztrált könyvre, melyben Finy Petra megmutatja, hogy egy gyerekeknek szánt történet másmilyen is lehet. Ez alatt azt értem, hogy a más, nem feltétlenül rossz. Ellenben lehet egzotikus és gyönyörű.