Egy előre be nem tervezett könyvtárportyáról tértem haza ezzel a mesekönyvvel. Eredetileg csak visszavittem azokat a könyveket, melyeket kivégeztem, aztán... legyűrt az új fétisem. Ez pedig nem más, mint a gyerekkönyvek. Szeretem a vidám történeteket és azokat a meséket is, ahol valamilyen fontos tanulságot csempész bele a mesélő. Szívesen lapozom a szépen megrajzolt, színes lapokat, ezért amikor egy rakat gyerekkönyvvel egyensúlyozok a kölcsönzőpultnál, megilletődve állok és várok, hiszen nem mondhatom azt, hogy mind nekem lesz! Alattomos módon betérek a mesekönyves részlegre és elorozom a kisgyerekek könyveit?! Hát milyen felnőtt vagyok én?! Kétségtelen, hogy a legtöbb gyerekeknek szánt történet nagyszerűen van megírva, az illusztrációk fantasztikusak és van valamilyen varázslat abban, ahogyan egy felnőtt mesél az élet fontos dolgairól egy kiskorúnak. Ezek a könyvek még annyira tiszták és őszinték. Egyszerű nyelvezettel és oly nagy bölcsességgel beszélnek azokról a fontos dolgokról, amelyeket a kisgyerekek most élnek át. Mi pedig lassan begyepesedünk és elfelejtjük ezeket a lényeges, mégis alapvető tanításokat. Pedig valaha mi is voltunk gyerekek, még ha olyan távolinak is tűnik. 

Különleges kis könyv ez, melyre a Könyvmolyképző Aranypöttyös könyvei között bukkantam rá. Próbáltam rájönni, hogy mi alapján pöttyöződnek be a könyveik, de az oldalukon nem találtam információt róla, a vélemények pedig eléggé megoszlanak. A Vöröspöttyös könyveket én úgy tudnám bekategorizálni, hogy Young Adult (YA), vagyis fiataloknak szóló ifjúsági irodalom. Míg az Aranypöttyösök felnőtteknek, vagy érett gondolkodású fiataloknak íródtak. Ez a könyv egy kicsit komolyabb hangvételű, hiszen olyan témákkal foglalkozik, mint a szegénység, az idősek tisztelete, a csonka család, vagy azok a gyerekek, akik figyelem nélkül nőnek fel. Mindezek középpontjában az emberi jóság és az újrakezdés lehetősége áll. Barbara Constantine francia írónő, így nem is kell nagyon meglepődnünk, hogy az egész történetet áthatja egy kis franciás báj.

Ismerjük Bridget Jones-t. Nincs nála szerencsétlenebb nő... és valahogy mégis szeretjük. Úgy, ahogy van! Hogyan csinálja? Mi lehet a titka? Bridget szerethető figura, még akkor is, ha nála szerencsétlenebb nőt nem hordott a hátán a Föld. Az összes marhaságával, nagyibugyijával, fogyókúrás és cigiről leszokási próbálkozásaival együtt belopja magát az olvasó/néző szívébe. Talán azért, mert mindenki azonosulni tud vele. Az, aki súlyproblémákkal küszködik, aki egyedülálló, akinek egy házsártos boszorkány az anyja, idegesítő a családja, vagy épp olyan munkahelyen dolgozik, amit nem szeret. Aki 30-on túl még nem anya, aki a diplomáját a kukába dobhatja, mert semmit sem ér, vagy akit megcsalt a pasija. Ha a felsoroltak közül legalább egy igaz Rád, akkor olvasd el ezt a könyvet! 

Szingli. Ismerjük ezt a kifejezést, elég gyakran is használjuk. Az emberek többsége a szingliségről kialakított véleményét elsősorban könyvekből és filmekből szerezte. Az elmúlt évtizedben komoly szingli irodalom alakult ki, a legtöbb regényt az angol irodalmároknak köszönhetjük. Ezek vidám és szórakoztató művek, ahol a főhős mindig rátalál a nagy Ő-re! Ha filmet kellene választanom, akkor az egyik úttörő a Szex és New York című amerikai sorozat, a könyvek között pedig Helen Fielding Bridget Jones naplója lenne. Bridget óta már nem ciki, hanem kifejezetten sikkes egyedülállónak lenni, köszönhető az angol lány öniróniájának. 

Egy régi ismerősöm egyszer azon mulatott, hogy az Ikea éttermében Nils Holgersson menü kapható, Rénszarvas burgerrel, amit Zuzmó lével öblíthetsz le. Ezen akkor én is jót derültem, igaz azóta sem tudom, hogy ez komoly volt-e, vagy csak csőbe akart húzni. Viszont arról sokáig meg voltam győződve, hogy Nils Holgersson nem a svéd, hanem a holland gyerekek története... hiszen a fiún fapapucs van, az meg inkább rájuk jellemző viselet. Tévedtem! 

Pár hete felpattantam a Nosztalgia Vonatra, és azóta sem tudok leszállni róla. Nagy örömmel veszem kézbe a régi meséket és lapozgatom fel újra és újra. Csodás érzés megint gyereknek lenni. A könyvtárba járva bukkantam rá erre a történetre, amit rögtön haza kellett vinnem. Majd egész este csak olvastam, olvastam és olvastam.

Imádok olvasni! A nap bármely szakában képes vagyok belemerülni egy könyvbe, mindezt a hét 7 napján. Sok éjszakám ráment már arra, hogy megtudjam, mi lesz egy történet vége, mert utálom, ha a könyv legizgalmasabb részénél abba kell hagynom a sztorit. És ugye minden egyes oldal izgalmas!!! Nem  hiszem, hogy egyedül vagyok ezzel, elég sok könyvmolyt ismerek. Rengeteg kedvenc könyvem van, és ezek listája folyamatosan bővül. Szeretem, ha azok a könyvek, amelyek bekerültek a BEST kategóriámba, megvannak a polcomon. Meg azok is, melyek a KEVÉSBÉ BEST listámon szerepelnek.

Igen, jó tudni, hogy megvan az adott kedvenc, pedig már nem nagyon férnek a könyvek a lakásunkban. Bár nem annyira költséges ez a hobbi, mintha repülőgépet vezetnék, de azért ennek is bőven van anyagi vonzata. Ha tehetném, akkor az összes fizetésemet a könyvesboltoknak adnám, és hiába mondogatom magamnak egyfolytában, hogy ez mégsem olyan, mintha cipőket vagy táskákat gyűjtenék, azért mégis... Szeretek könyvesboltokban nézelődni, és az új könyvek illata számomra olyan, mint egy jó parfüm. Belemászik az orromba és egész nap szagolgatnám a frissen nyomott oldalakat. Muszáj végigtapogatnom, fellapoznom az újdonságokat, miközben boldogít a tudat, hogy én nyitottam ki először. Voltaképpen az antikváriumban is jól érzem magam. Ott másfajta illatok bódítanak el, mert azokban a köteteknek az esszenciájában benne van az idő és annak múlása. Nyugtatgathatnám magam azzal, hogy az antikváriumokból beszerzett könyvek ára csekély, de a lakásunk alapterülete sajnos nem növekszik, a falak nincsenek gumiból és a pénztárcám vastagsága is folyamatosan zsugorodik. Mivel kénytelen vagyok kompromisszumokat kötni, a legjobb  és persze a leggazdaságosabb megoldást kerestem. Ez pedig a könyvtár.

Nem tudom, hogy létezik-e olyan paradicsomszósz, spagetti, vagy konzerv babfőzelék, melynek csomagolásán Bud Spencer feje virít, de ha lenne, én biztosan csak azt venném. Ennél nagyobb garancia nem lehet egy terméken, nem igaz? A Bud Spencer filmek mindannyiunk számára ismerősek, hiszen mindenki látott már legalább egy-két olyan spagetti westernt, ahol ez a két díszpinty – Bud Spencer és Terence Hill – a főszereplők. Nem tudom, hogyan csinálták, de ezek a filmek a mai napig kortalanok. 0-99 évesig bárki jót derül a tévé előtt, ha meglátja őket. A filmek megunhatatlanok és a poénok még mindig ott ütnek, ahol kell. Budot sosem féltjük, mert pontosan tudjuk, hogy minden helyzetből kibunyózza magát, még akkor is, ha többszörös túlerővel áll szemben. Néha káromkodik, és pofozkodik is, de én elnézem neki, mert mindezt viccesen adja elő. És ezt mindig a jó ügy érdekében teszi! Azt is mondhatnám, hogy ő egy igazi szuperhős, csak szupererő nélkül. Vagy mondhatom szupererőnek azt, ha valaki olyan csattanós pofont tud odasózni, hogy attól métereket repül a másik?

Elmúlt a Húsvét, és sok kisgyerek örülhetett a locsolkodásért bezsebelt ajándékoknak. Manapság már nem csak a tojás, a narancs és a csoki a sláger, hanem a könyvek is. Ilyenkor a könyvkiadók kisebb-nagyobb akciókkal készülnek, olcsóbban juthatunk hozzá vidám, foglalkoztató könyvekhez, mondókás leporellókhoz, vagy kifestőkhöz. Természetesen a fő téma a tavasz, a megújulás és a nyuszik! Valamilyen nyuszis bejegyzést szerettem volna az ünnepre való tekintettel, aztán arra az elhatározásra jutottam, hogy nem leszek ennyire elcsépelt. Ha már nyuszi és mese, akkor nálam az első helyen Beatrix Potter tündéri figurái állnak. Most kivételesen nem a meséiből válogattam, hanem egy életrajzi ihletésű regényt  ajánlok.

Beatrix Potter Anglia egyik leghíresebb meseírója és képeskönyvrajzolója. Ő az a hölgy, aki ruhákba öltöztette és emberi tulajdonságokkal ruházta fel állatfiguráit. Meséiben találkozhatsz nyuszikkal, egérkékkel, malackákkal, libákkal, de még békákkal is. Vidám és tanulságos történeteket mesél a gyönyörűen illusztrált könyveiben.  2006-ban készült egy film, amely a művésznő pályájának kezdetét, és a kiadóval való kapcsolatát meséli el. Miss Potter címmel játszották a mozikban, a főszereplő nőt pedig Renée Zellweger személyesítette meg. Ennek a filmnek a regényváltozatát vetette papírra Richard Maltby, Jr. 

Most Andersent hoztam el Neked, mert a minap az egyik - számomra kedves - történetére bukkantam a könyvtárban. Idén ünnepeljük halálának 140. évfordulóját, így ez a bejegyzés egy parányi tisztelgés a meseíró előtt. Senkinek sem kell bemutatnom Andersent, ugye? Csakúgy, mint a Grimm testvérek, ő is a meseipar nagyágyúi közé írta be magát. Írásai a világon szinte mindenhol ismertek és népszerűek, hiszen több mint 80 nyelven jelentek meg a történetei, és összesen 156 mese fűződik a nevéhez, melyek számos feldolgozást éltek már meg. A meséi és a belőlük készült rajz-, illetve mesefilmek sikereit már nem is említem! Kevesen tudják, hogy Hans Christian Andersen nem csak meséket, hanem izgalmas, kalandos regényeket is írt, melyekkel már korán ismertté tette nevét az írói berkekben. De az átütő sikert 30 éves korában érte el. Pénzkereset céljából meséket kezdett írni egy füzetsorozat számára, ez tette őt igazán híressé, későbbiekben pedig világhírűvé. Eleinte szégyellte, hogy ebben a gyerekeknek szóló műfajban publikál, de később el kellett ismernie, hogy ehhez van igazán tehetsége. Azt hiszem, ezt senki sem róhatja fel neki, hisz az ő tollából született meg A rút kiskacsa, A kis gyufaáruslány, A derék ólomkatona, A kis hableány és A császár új ruhájának története is. Az utóbbi mosolyogtatott meg a minap, jó volt újra fellapozni és a színes képeken somolyogni.