Michael Bondról már olvashattál az oldalon, ugyanis ő a legendás Paddington medve megálmodója. Nagyon szeretem ezt a kedves, bohókás medvét, hiszen hatalmas az igazságérzete, és mindig helyén van a szíve. Minő meglepetés, a szerzőnek nemrég új könyve jelent meg, mellyel most az egészen kicsiket célozza meg. A kastély egereinek főszereplői imádnivaló kisegerek, akik egy babaházban élnek. Varázslatos könyv, megkoronázva Emily Sutton tündéri illusztrációival.

Milyenek a könyvtárosok? Természetesen szemüvegesek, mogorvák, és mindig fekete vagy szürke kardigánt viselnek. Szarukeretes okuláréjuk alól morcosan pillantanak a hangoskodó olvasókra és teáznak. A tea alap kiegészítő; nagyon fontos, enélkül nem lenne teljes az imázs! Lelkesen segítenek megtalálni a keresett könyvet, és ha bedobod a Dewey-féle tizedes osztályozást, csillogó szemekkel válaszolnak a kérdéseidre.
Valami ilyesmit képzelnek a könyvtárosokról, pedig nem lenne szabad, hogy a szemüveg, a kardigán, a feszes konty és a szigorú tekintet megvezessen bárkit.
Hitted volna, hogy sokszor titkokat oldanak meg, éjszakánként bűnözőket fognak el, és néhanapján megmentik a világot?
Íme, néhány könyvmoly, akik meghódították a filmvásznat, és akik bebizonyították, hogy nem mindegyik könyvtáros csendes, mogorva és unalmas...

Azt hiszem, minden nemzetnek megvan a maga Vackora. Hiába no, a macik mindig hálás szereplői lesznek a gyerekkönyveknek, ezért egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy hatalmas rajongótáborra tett szert A. A. Milne Micimackója és Michael Bond Paddingtonja is. Paddingtonnal sajnos nem találkoztam könyves verzióban gyerekkoromban, csak a rajzfilmsorozatban láttam ezt a barna, bozontos, fura kalapos, kék kabátos medvét. De már akkor is kedveltem ezt a csupa szív alakot, melyet minimális színekkel, kicsit elnagyoltan rajzolt meg Peggy Fortnum. Ezért amikor megtudtam, hogy a Ciceró Kiadó átdolgozva és új borítóval megjelenteti a sorozat első részét, azonnal lecsaptam rá, hiszen nehéz ellenállnom egy olyan macinak, akinek mindig helyén van a szíve, és aki rendíthetetlenül hisz a marmeládé erejében. 

Egy éve már, hogy Matt Haig A fiú, akit Karácsonynak hívnak című ifjúsági regénye, belopta magát a szívembe. A történet szívmelengető és varázslatos, ugyanakkor humoros és néhol szomorú is. Az tetszett benne a legjobban, hogy rengeteg olyan dologról olvashattam, amelyre gyerekként soha nem kaptam választ. Most már tudom, hogy milyen volt Télapó kisfiúnak, és azt is, hogy miért nem öregszik. Valamint megismerkedhettem néhány kobolddal, trollal, és egy Igazmondó Glimpivel is. Kedves történet, nálam igazi téli kedvenc lett, így kíváncsian vártam, milyen kalandokat tartogat az író következő regénye. A lány, aki  megmenti a karácsonyt egyáltalán nem okozott csalódást, épp olyan tökéletesnek találtam, mint az első kötetet.

Ha medve szerepel egy mesében, szinte soha sem félelmetes, pedig ha élőben látja az ember, és ha épp nincs a maci kerítés mögött, bizony elég ijesztő jószág. Nem valószínű, hogy megölelgetnék egyet is, hiába van aranyos fejük és puha bundájuk. Bizony ijesztőek, ha két lábra állnak; és ha kinyitják a szájukat, hogy megmutassák a hatalmas fogaikat, akkor még kevésbé hasonlítanak a Szíves Bocsokra...
Nos, a gyerekmesékben a medve ritkán veszélyes, inkább kedves, szerethető figura. Pont olyan, mint Vackor. Mert ugye ki ne szeretne egy "lompos és bozontos, piszén pisze kölyökmackót”?

Rég volt Book Tag, de néhány hete találtam egy érdekeset a Biblioteca Fermecata nevű oldalon, és kedvet kaptam, hogy kitöltsem. Az idei olvasmányaimat most a cirkuszi világ köré csoportosítottam, szerencsére mindegyik hagyta, hogy cirkuszoljak vele.