Azt figyeltem meg, hogy a nőket legtöbbször kétféle kategóriába lehet sorolni, ha az olvasási szokásaikat vesszük figyelembe. Az egyik oldal leginkább a romantikus történeteket, a lájtos regényeket keresi, míg a másik oldal a krimikért, a véres skandináv krimikért van oda. Azt hiszem, én az első kategóriához tartozom, noha egy-egy könnyed nyomozós történetnek nehezen tudok ellenállni. Az Agatha Raisin regényeket kifejezetten szeretem, mert ugye minden részben ott a dilis főszereplőnk, egy felgöngyölítésre váró bűncselekményünk és sok-sok humor. Nos, azt hittem, Agathát nem lehet überelni, de tévedtem. Rita Falk Franz Eberhofer-sorozatával új kedvencet avattam, ugyanis igazi gyöngyszem a „falusi krimi” kategóriában. Adott egy-két rejtélyes gyilkosság, néhány tróger szereplő, finom, házias receptek, s mindezt megbolondítja a nem kevés bajor humor.

Franz Eberhofer - miután a bajor rendőrség fegyelmi okokból elhelyezi a nyüzsgő nagyvárosból -, visszaköltözik csendes szülőfalujába, Niederkalterkirchernbe. Itt mindenki ismer mindenkit, és Franz sztoikus nyugalommal konstatálja, hogy eddigi életéhez képest túlságosan nyugodt minden. Este könnyű sétákat tesz a kutyájával, betér néha Wolfi kocsmájába egy-egy felesre, és hagyja, hogy félig süket nagymamája finomabbnál finomabb házias ételekkel kényeztesse. Velük él hippi édesapja is, aki vadkendert termeszt a hátsó kertben, és állandóan Beatlest hallgat - bár fiát ezzel az őrületbe kergeti.
Rendőrünk a ház melletti kis disznóólban lakik, mely épp átalakítás alatt áll, a munka viszont lassan halad. Itt jön a képbe Flötzinger, aki a suttyó szerelőt testesíti meg, és aki Franz cimborája is egyben. Nem semmi figura, bár ebben a miliőben igazán senki sem teljesen százas.
Egy valami mégis felbolygatja az álmos falucska életét, akarom mondani a falu kanjait, ugyanis felbukkan egy szőke csinibaba a kis pudlijával. A dögös Mercédesz, és ahogy Franz hívja a  nő kutyáját, a kis „szőrsapka", egy üresen álló, régi házba költözik. Ám hamarosan furcsa dolgok történnek. Különös, bizarr balesetekben, és nagyon hirtelen haláloznak el a Neuhofer család tagjai, Franz pedig nyomozni kezd, noha senki sem gyanakszik gyilkosságra. Rendőrünk összeesküvés-elméleteket gyárt, melyek egyre valóságosabbnak tűnnek.
Még szerencse, hogy régi társa, a kék susogós melegítőnadrágos Rudi a segítségére siet...

Egyértelműen vicces. Szerintem még soha sem nevettem krimin ennyit. Persze ez nem is igazi krimi, hiszen a nyomozós vonalat nem nevezném valami erősnek, de remekül szórakoztam minden egyes pillanaton. Rita Falk jól visszaadta a kisvárosi élet jellegzetes figuráit; visszaköszön pár ismerős alak az én életemből is. 

A kedvenc szereplőm egyértelműen Nagyi, aki állandóan süt-főz... már amikor nincs valami hatalmas leértékelés a közeli áruházakban. Folyamatosan figyelemmel kíséri az akciókat, gyűjti a szórólapokat, és mindig megtalálja a módját, hogy ezeket felhasználva újabb értékes és kevésbé értékes kacatokkal tömje tele a lakást. Óriási figura!

Az egész könyv hangulata egy kicsit A mi kis falunk című magyar tévésorozatot juttatta eszembe, amelyben hasonló szereplők jelennek meg: a kocsmáros, a helyi zsaru, a semmirekellő munkásemberek és a nő, akiért odavannak a férfiak. Persze az Eberhofer család viszi a prímet, de ebben a sorozatban mindenki színes egyéniség. Rég szórakoztam ilyen jól egy regényen, valódi felüdülés volt. Nagyon ajánlom mindenkinek!

Kicsit utána olvastam a könyvnek és kiderült, hogy a regényből korábban filmet is készítettek. Bár csak néhány filmkockát láttam belőle, úgy vélem teljes mértékig vissza tudták adni a könyv hangulatát, és az idióta szereplőket. Remélem nálunk is látható lesz valamikor a tévében, arra bizony bekészítenék egy nagy tál popcornt... vagy épp egy hatalmas adag krumpligombócot!

Kedvenc idézetek:

Karácsony. A Szenteste olyan, mint mindig. Kolbász és krumplisaláta, a Regensburgi Dóm Fiúkórusának karácsonyi lemeze, végül éjféli mise a Nagyival. Szokás szerint mindketten elalszunk, a pap ébreszt fel, mielőtt bezárná a templomot. Már három éve gondosan odafigyel ránk, mióta egyszer bent felejtett, és a fél falut fel kellett vernünk a dörömböléssel, mire kiszabadítottak.

(…) sehol nem találunk Nagyinak való télikabátot. Mivelhogy mazsolára aszalódott már szegény, a legkisebb méretben is úgy fest, mint aki egy négyszemélyes sátorból kandikál ki. Visszamegyünk hát a K&L-be, mert kabát ugyan ott sem volt, viszont egy kedves eladónő azt mondta, ha sehol nem találunk semmit, menjünk vissza és nézzünk körül az ifjúsági osztályon. 

(…) Aztán hazamegyünk, Nagyi kicsomagolja a vadonatúj kabátját és belebújik. Úgy áll rajta, mintha ráöntötték volna. A színe fekete, a hátán pedig narancsszínű betűkkel ez áll: Big girls have more fun! 
Uram, Jézus! 
Nagyi viszont nem tud angolul.

(…) A lapockáján egy tetoválás Nagyit ábrázolja. Kétszer is megnézem, de nincs kétség: ez a Nagyi. Nem a szokásos kontyba tűzött hajával ugyan, hanem leengedett hajjal, ahogyan reggelenként kinéz, de azért kétségtelenül ő az. Fel kell tennem magamnak a kérdést: ugyan mi okból tetováltatta a hátára Neuhofer szomszédja a Nagyit? 
– Mondja, mi ez a szépség itt a hátára tetoválva? – kérdezem, mert nem akarom rögtön a Nagyira terelni a szót. 
– Nem tudja? 
Olyan arccal néz rám, mintha azt kérdeztem volna, mi a neve a bolygónak, amelyen élünk. Megrázom a fejem és szinte már kínosan érzem magam. 
– Hát Gandalf! 
Szóval Gandalf. Bólogatok.

Rita Falk a történet végén megoszt néhány receptet Nagyi szakácskönyvéből. A regény címe miatt arra gondoltam, a krumpligombócot próbálom ki először; kíváncsi voltam, milyen ez a hagyományos, bajor fogás, melyet leginkább főtt húsok mellé tálalnak fel. A lenti recept egy az egyben a könyvben szerepel, de a végén azért olvasd el az észrevételeimet is, mert fontos lehet!

Részletek nagyi szakácskönyvéből (íródott 1937-ben):

Krumpligombóc
(télen és nyáron ugyanúgy készítendő).

15 dkg vékony csíkokra vágott zsemlét alaposan beáztatunk egy kevés tejbe. 60 dkg nyers krumplit meghámozunk, megmosunk és lereszelünk, aztán egy tiszta fehér kendőbe tesszük, és erősen kicsavarjuk. Hozzáadunk egy tojást és egy kevés sót, aztán a beáztatott zsemlével jó alaposan összedolgozzuk. Vizes kézzel gombócokat formálunk, és forrásban lévő vízben egy fél óra hosszat főzzük.

A megadott mennyiségek természetesen egy kisebb családra számítottak. Ha rólunk van szó, Nagyi legalább a kétszeresét készíti. Ha a nyálas disznó is beesik ebédre, akkor a háromszorosát. Olyankor egész délelőtt gombócokat főz, hogy a végére egészen beleszédül.

ParféTipp: Mielőtt belevágtam a főzésbe, megnéztem, milyen krumpligombóc receptek vannak fent a neten. Egy olyat sem láttam, ahol csak nyers krumplival dolgoznak, szinte mindenhol főtt és nyers burgonya kombinációjából készítik. Bevallom, aggódtam, mert nem hittem el, hogy ez olyan lesz, mint amilyen a nagykönyvben meg van írva. Mindenesetre követtem az utasításokat és mindent úgy csináltam, ahogy Nagyi tanácsolta. Mikor beledobtam az első gombócokat a forrásban lévő vízbe, pár perc múlva arra lettem figyelmes, hogy az összes szétesett és a víz tetején úszkálnak, apró, pici cafatokban. Bőgni tudtam volna... utálok krumplit reszelni, annál jobban már csak a mosogatást rühellem, így nem hagyhattam, hogy kárba vesszen a munkám. Egyszerűen muszáj volt mentem valahogy a helyzetet. Valahol azt olvastam, ha ilyesmi történne, akkor lisztet kell hozzá adni és alaposan összedolgozni. Bőven szórtam bele, megint összekevertem, gombócokat formáztam, de kétkedve dobtam bele a forró vízbe. A képen látszik, hogy sikerült, de azt tanácsolom, te menj a tutira és már az elején tegyél hozzá egy kevés lisztet, és először csak egy gombócot próbálj ki. Sok sikert! :)