Egyél velem könyvet!

KönyvParfé

KönyvParfé

Will Darbyshire: Modern ​love - A szerelem örök

Epres turmix

2017. augusztus 05. - KönyvParfé

modern.jpgAki már túl van egy szakításon, az pontosan tudja, hogy milyen fájdalmas az első időszak. Az ember megsebzettnek, elveszettnek és üresnek érzi magát, azt gondolja, már sohasem lehet igazán boldog. Egyesek szerint ez olyan, mint a gyászidőszak, hiszen valahol itt is egy szeretett személy elvesztéséről beszélhetünk. Will Darbyshire, a huszonhárom éves brit videóblogger, ugyancsak átesett ezen a nehéz időszakon. Miután 2014-ben véget ért első komoly kapcsolata, fájdalmának enyhítésére számtalan blogbejegyzést és rövidfilmet készített, hogy meséljen a benne kavargó érzésekről. Ezek eleinte azért készültek, hogy megnyugvásra leljen; álmában sem gondolta, hogy a netes társadalom a későbbiekben kommentekkel árasztja el megosztásait.

Rengeteg e-mailt kapott olyanoktól, akiknek hozzá hasonlóan összetörték a szívét. Tanácsot adni szinte lehetetlen ilyen helyzetben, de Will mégis azt a célt tűzte ki, hogy segít az embereknek. Úgy gondolta, közös erőfeszítéssel a csalódásokon is könnyebb továbbléphetünk. Ezek az üzenetek adták az ötletet a modern love – a szerelem örök című első könyvéhez, amelyből megtudhatjuk, hogy a fájdalom egyetemes, mint ahogyan a szerelem és a szeretet is.

A fiú egy éven át gyűjtögette az anyagot, mire hosszas válogatás után megszületett ez a könyv. Hat kérdést tett fel több különböző közösségi platformon, a válaszok pedig özönleni kezdtek. 15570-en jeleztek vissza, ezek túlnyomó többsége gmail postafiókba érkezett levelek, Tumblr blogmegosztón kapott üzenetek és tweetek.
A kitöltők tábora ugyancsak változatos – 98 országból, 12-81 év közötti férfiak és nők.              

Amikor először a kezembe vettem a könyvet, szkeptikus voltam. Vajon ez tényleg képes enyhíteni a szakítás utáni fájdalmat? A leveleket, üzeneteket olvasgatva visszaemlékeztem azokra az időkre, amikor én is hasonló cipőben jártam. Mindannyian megtapasztaljuk, mindannyian megsérülünk, de tudnunk kell, hogy ezekkel az érzésekkel nem vagyunk egyedül.
Azt hiszem, ha akkor olvasom őket, jól esett volna a tudat, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki végigmegy ezen a fájdalmas úton.

A könyv felosztása érdekes, ugyanis a szerelem különböző stádiumaira osztódik fel. A Kezdetek az első nagyobb fejezet, amelyben a megismerkedés, és a fellángolás időszakába tekinthetünk be. A szerelem közepében a párkapcsolati érzelmek kerülnek előtérbe, majd A szerelem vége zárja a sort.

Bár ebben a könyvben valamennyi összegyűjtött üzenet hiteles és őszinte, csak néhányat találtam igazán megindítónak. De a levelek között akad vicces és szomorú, kedves és elgondolkodtató is.
Nekem ez az egyik kedvencem:

Kedves Jacob!

Mindig szomorúság nyaldosta a lábunkat, mégsem húztunk cipőt.
Most találtam magamnak egy párat, remélem neked is sikerült.

Hannah
Egyesült Királyság

Igaz, jó belelapozni és olvasgatni a könyvet, egy kicsit mégis kevésnek éreztem. Bár az is lehet, hogy az elvárásaim voltak túl magasak.
Az viszont sokat dob a könyvön, hogy piros, szürke és fekete színnel íródott, és néhol egészen művészi elrendezésekben jelennek meg a levelek. Ettől egészen friss és mai, talán a fiatalabb generáció nagyobb örömöt lel majd benne. Érdekes volt még a kötet végén található Képgaléria, ahol a szerelem jelenik meg tíz felvételen.

Összességében tetszik a koncepció, remek ötletnek tartom, hogy valós emberek érzései jelennek meg a lapokon. Ötösre értékelném, de ha a kivitelezést is nézem, akkor csak egy haloványka négyes.

Epres turmix

Most nem a szakításra, hanem a szerelemre fókuszáltam. És ha már szerelem, akkor rózsaszín felhők, szívecskék és jó sok tejszínhab, ugye? Igyekeztem mindent poharakba tölteni, végül pedig hagytam, hogy az első szerelem nosztalgiája megtaláljon kortyolás közben.eper_turmix_07.jpgHozzávalók:

  • 400 g mélyhűtött eper
  • 3 gombóc vaníliafagyi
  • 2 dl tej
  • cukor ízlés szerint
  • tetejére tejszínhab
  • szív alakú díszítőcukor

A turmixokban az a jó, hogy mindent egybe kell önteni és a munka többi részét a gép elvégzi. Az epret, a fagyit, a tejet és a cukrot beleteszem a masinába, és az egészet alaposan összeturmixolom. Poharakba töltöm, mehet rá a tejszínhab és egy kevés díszítőcukor. Már csak szívószál kell és lehet kortyolni. Szerintem úgy a legjobb, ha ketten isztok egy pohárból. ;)

modern_love.jpgA Maxim Könyvkiadó jelentette meg Will Darbyshire: modern love - a szerelem örök című könyvét, mely egy különleges gyűjtemény, központjába a szerelemmel. A szerző teljesen hétköznapi emberek gondolatait gyűjtötte össze a legnagyszerűbb érzés fellobbanásától annak kihunyásáig. Tarts a Blogturnés bloggerekkel a könyv blogturnéján, és a játékunk során megnyerheted a kiadó által felajánlott nyereménykönyvet.

NYEREMÉNYJÁTÉK!

Három állomáson, három filmes szerelmes idézetet kell felismernetek. A rafflecopter doboz megfelelő sorába a film címét kérjük beírni!
(Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre válaszolni az általunk megküldött értesítő e-mailre. Sok sikert!)

A szerelem Isten műve. Ha tagadod, pokoli szenvedés vár rád.

A turné állomásai:
08.01.  Kelly & Lupi olvas
08.03.  Deszy könyvajánlója
08.05.  KönyvParfé

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvparfe.blog.hu/api/trackback/id/tr6612685251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása